Kiss Bence a KMH Budapesthez szerződött

 

Négy további miskolci játékos is vele tartott, illetve Győrből is igazolt egy fiatalt az Erste Liga-újonc.

A DVTK Jegesmedvék és a KMH Budapest együttműködése keretében öt játékos került a 2018/19-es szezonra a fővárosi klubhoz, amelyhez csatlakozik továbbá Jancsó Dávid is a győri U20-asoktól. A csapat honlapján megjelent hír szerint a miskolci fiatalok a következők: Kiss Bence kapus, Szopos Ottó, Bernáth Milán, Köllő Roland és Albert Tibor mezőnyjátékosok.

Kiss Bencét meg is szólaltatták, aki így fogalmazott: ?Nagyon izgatottan várom az új szezont. Úgy gondolom, elszánt és sikerre éhes csapatunk lesz, amelyben mindenki meg akarja mutatni, hogy mire képes, ha megkapja a megfelelő jégidőt. Stabil pontja akarok lenni a csapatomnak a kapuban, és 100 százalékosan meghálálni a bizalmat, amit az edzőimtől fogok kapni. Mivel nincs kizárva az Extraliga és az Erste Liga közötti átjátszás, ezért szeretnék bemutatkozni ebben az évben a szlovák élvonalban is. Ezért is meg fogok tenni mindent, be szeretném bizonyítani, hogy ott is meg tudom állni a helyem.?

A KMH ezt megelőzően egyetlen játékosát jelentette be hivatalosan a Dunaújvárosból érkezett Orbán Attila személyében.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum