Így áll a Tavares-ügy

 

Az NHL-t az utószezonban főként az a kérdés foglalkoztatja, hogy mi lesz az egyik legjobb center sorsa. Összefoglaljuk, hogy mi történt és mi várható.

A bérkeret maximalizálása óta nem került ki a piacra olyan kaliberű játékos, mint John Tavares. Ez egészen kivételes pillanat a sportág történetében, ezért mi is kiemelten foglalkozunk vele.

John Tavarest 2009-ben draftolta első helyen a New York Islanders. Korának egyik legtehetségesebb centere egyben az egyik leglojálisabb is. Mondanánk, hogy jóban-rosszban kitartott klubja mellett, de az a helyzet, hogy jó időszak nem nagyon volt 9 éves közös történetükben. Tavares 669 meccsen 272 gólt lőtt és 621 pontot szerzett, de rájátszásba csak háromszor kerültek. A legtovább 2016-ban jutottak, amikor az első körben 4-2-re legyőzték a Floridát, hogy aztán a másodikban a Tampa Bay Lightning 4-1-es összesítéssel küldje őket golfozni. A hároméves újoncszerződés a maximális 900 ezer dolláros fizetés mellé a szintén maximális 2,85 millió dolláros bónuszt rendelte, 2012-ben ezt hosszabbították meg hat évvel, évi 5,5 millióért. Elmondhatjuk tehát, hogy a 28. életévét szeptemberben betöltő csatár a liga egyik legalulfizetettebb játékosa.

Mindennek azért van jelentősége, mert a folytatásról szóló döntésben három faktor játszhat főszerepet: a legfontosabb persze az, hogy hol lehet reális esélye Tavaresnek Stanley Kupát nyerni, hiszen minden kanadai ezért kezd el hokizni. A második a pénz, ennyi év szakmai és anyagi sikertelenség után most jött el az aratás időszaka, az Islandersnek is kompenzálnia kell őt az új ajánlatban. De nem elhanyagolható a döntés érzelmi oldala sem. Most röviden mindhárom tényezőről beszélni fogunk.

tavares

Elöljáróban annyit, hogy az Islanders a hírek szerint nyolcéves hosszabbításról szóló ajánlatot tett az asztalra, évi 11 millió dolláros fizetéssel. Ez a második legtöbb Connor McDavid 12,5 millió dollárja mögött. Tavares nem mondott azonnal igent, a hét elején öt további klub képviselőjével beszélgetett, ezek a Toronto Maple Leafs, a San José Sharks, a Tampa Bay Lightning, a Dallas Stars és a Boston Bruins voltak. Ők annyi versenyhátránnyal indulnak, hogy csak hétéves szerződést kínálhatnak a játékosnak.

Ha a győzelmi esélyeket vesszük számba, a Tampa Bay Lightning a legnagyobb esélyes, mögötte a San José, a Boston és az újjáépülés után egyre erősebb Toronto nagyjából egyforma sansszal indul, a Dallasnak és az Islandersnek nem sok reménye van arra, hogy rövid távon bele tudjon szólni a küzdelmekbe a végső szakaszban. Bár persze Tavares érkezése önmagában sokat javíthat ezen.

Az anyagiak kérdése összetettebb. Nyilvánvaló, hogy mindenkinek legalább tízmilliós ajánlattal kell előrukkolnia. Ez a pénz azonban Tampában és Dallasban jóval többet ér, hiszen ezekben az államokban nincs állami jövedelemadó, miközben San Joséban ugyanez 20 százalék. Akit közelebbről is érdekel, hogy ugyanaz az összeg mennyit ér az egyik vagy a másik csapatnál, az látogasson el a TSN Tavares-számológépének oldalára. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy melyik csapat engedheti meg magának, hogy hosszú távra ilyen mértékben elköteleződjön. Ez Tampában a legnagyobb kihívás, Steve Yzerman általános igazgató azonban kijelentette, hogy készek megválni néhány értékes játékostól is. Egyes számítások szerint ez megoldható, még úgy is, hogy közben sem Kucserovtól, sem Stamkostól, sem Hedmantól nem kellene megválni, Tyler Johnson lehet ez esetben az áldozat.

tavares

A Toronto helyzete is speciális. A csapat elsősorban jobbos hátvédben és centerben szenved hiányt, a washingtoni John Carlsonról már lecsúsztak, a hátsó alakzat megerősítése helyett Tavaresszel nagyot nyernének elöl. Igen ám, de Auston Matthews, Mitch Marner és William Nylander személyében három olyan ifjú titánjuk is van, akik  a jövő legnagyobb sztárjai közé emelkedhetnek, és mindhármukkal jövőre kell megegyezni a folytatásról. Hiába van tehát jelenleg elegendő mozgástere a szakvezetésnek a bérkeret tekintetében, ez jövőre meg fog változni. A kreatív könyvelésben jártas szakértők szerint azonban erre is van megoldás, mégpedig az, hogy ha idén csak egyéves szerződést kötnek vele, majd ezt követően további nyolc évre hosszabbítanak. Az egy játékosra elkölthető maximális bér összege jövőre 15,9 millió dollár lesz, ezzel Tavares lenne a legjobban kereső jégkorongos a világon. Ha utána hosszabbítanak vele, további nyolc évre, évi 10 millió értékben, a jövedelme azzal is közel 96 millió dollárral nőne, tehát nyolcmillióval járna jobban, mint az Islanders összesen 88 milliós ajánlatával. Torontóban ugyan magasabbak az adók, de kiegészítő keresetre is egyszerűbb szert tenni, ráadásul a fizetését amerikai dollárban kapná, ami mindig jól áll a kanadaival szemben. A konstrukciónak egyetlen komoly buktatója van: az NHL kollektív szerződése tiltja az ilyen szerződéseket, vagyis minderről szóban kellene megállapodnia a klubnak a játékossal. A szóbeli ígéret pedig képlékennyé tud válni egy-egy rosszabbul sikerült szezon után.

Harmadikként az érzelmi vonzalmakat érdemes megvizsgálni. Tavares alapvetően hűséges típus. Most pedig kiválóak az alapok az Islandersnél, és Lou Lamoriello érkezésével még tovább erősödhetnek, ahogy a draftnak is ők voltak az egyik legnagyobb nyertesei. Szintén fontos számára, hogy ne legyen nagyon szem előtt. Erre az Islanders kiváló terep, bár Tampában és San Joséban sem lenne gondja a celebséggel. Torontóban egészen más a helyzet, ott egy hotdogot sem ehetne meg anélkül, hogy óriási érdeklődés középpontjába ne kerülne. Ugyanakkor a Maple Leafsszel szülővárosába térne vissza, ez szintén egy olyan tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Steven Stamkos két évvel ezelőtt szintén az utolsó pillanatokig kivárt, hogy meghosszabbítsa szerződését a Lightninggal, Toronto akkor is szóba került, de Mike Babcock még éppcsak elkezdte a munkát új klubjánál, sportszakmai szempontból a csapat most sokkal előrébb jár. Stamkos és Tavares egyébként kicsi koruk óta jóbarátok, előbbi apja volt mindkettejük edzője, amikor gyerekként egy csapatban játszottak. A fáma szerint mindketten 19-es mezben érkeztek, és Stamkos apja döntött úgy, hogy Tavares tarthatja meg a kedvenc számát, a fia pedig 91-esre váltott. A sors iróniája, hogy ma már mindketten 91-esben játszanak. A szoros kapcsolat jó érv a Tampa mellett is, sokat számíthat Tavares számára, hogy egykori játszótársa oldalán térhetne vissza egy olyan csapatba, amely nemhogy fényes jövő előtt áll, de azonnali nyerési esélyei vannak.

Mindent egybevetve, a szakértők szerint továbbra is a hosszabbítás a legvalószínűbb forhgatókönyv. A többi csapat közül a Tampának van a legnagyobb esélye, mögötte a Toronto a második. E két csapat ígéretes jövő előtt áll (a Tampa az elmúlt négy évben háromszor ment el a konferenciadöntőig, egyszer a nagydöntőbe is eljutott), a tulajdonosi kör stabil, a szakvezetés az egyik legjobb a ligában. A versenyt az teszi végképp kiszámíthatatlanná, hogy a Dallas is sokkal jobb klubbá válna Tavaresszel, nem beszélve a szintén alacsony adózású Bostonról, ahol félelmetes belegondolni, hogy az egyik sorukban menne Bergeron Marchanddal, a másikban pedig Tavares Pastrnakkal. Miközben az Islandersnél ugyan jelentős változások történtek Lamoriello érkezésével az általános igazgatói, valamint Barry Trotzéval az edzői székbe, a védelem romokban, kapus nincs, és az arénával kapcsolatos gondokat sem sikerült rendezni. Hogy mindez mennyit ér, arról legkésőbb vasárnap délben megtudunk valamit, hiszen ezt követően kezdődik a szabadpiac. Az Islanders nyolcéves ajánlata is eddig az időpontig él.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 29., csütörtök
EL 19:00 UTEDEB 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 30., péntek
EL 18:30 MISFTC 0-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 6-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 5-2VÉGE
október 1., szombat
SHL 15:15 HVJOSK 
    • SPORT 2
október 2., vasárnap
EL 16:30 BRASCC 0-1VÉGE
EL 17:00 DABFTC 2-4VÉGE
EL 17:30 FHAUTE 3-2VÉGE
ICEHL 17:30 OLLAVS 4-3 HVÉGE
EL 17:40 BJADEB 9-3VÉGE
október 4., kedd
BL 18:00 KATAVS 
október 7., péntek
EL 17:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEDEB 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:00 UTEBJA 
EL 18:30 FTCFHA 
NL 19:45 GSEZSC 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum