Boriszenkóval erősít a Brassó
Az ukrajnai születésű, de román útlevéllel is rendelkező játékosra hátvédként számítanak.
Pavlo Boriszenko a Brassót erősíti a következő idényben ? jelentette be honlapján az erdélyi csapat. Boriszenko az elmúlt négy idényben a román bajnokságban játszott, két évet húzott le a Steauánál, majd kettőt Gyergyószentmiklóson. Innen igazolt most az immár Greg Lindqvist által edzett csapathoz. Eddig csatárt játszott, de Brassóban azt mondják, védőként számítanak rá. “Boriszenko egyike azoknak a hazai játékosoknak, akit szerettünk volna leigazolni ? nyilatkozta Emilian Cernica szakosztályelnök a csapat honlapjának. ? Masszív, sokoldalú hokis, akire elsősorban a védekezésben számítunk. Az értékeit az előző idényekben már rendre megmutatta ellenünk.”
ASC Corona Brassó:
maradt:
Molnár Zsombor (csatár)
Tranca Dániel (csatár)
Zsók Levente (csatár)
Roberto Gliga (csatár)
Béres Szilárd (kapus)
Tőke Zoltán (kapus)
Patrik Polc (kapus)
Mihály Árpád (csatár)
Mihály Ede (csatár)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Gergő (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bors Huba-Ferenc (hátvéd)
Nagy István (hátvéd)
érkezett:
Kjell G. Lindqvist (SWE, vezetőedző, Ferencváros)
Molnár Zoltán (csatár, Csíkszereda)
Jereme Tendler (CAN, csatár, Ferencváros)
Craig Cescon (CAN, hátvéd, Braehead Clan, GBR)
Mikael Lidhammar (SWE, Guildford Flames, GBR)
Cody Carlson (CAN, Dundee Stars, GBR)
Pavlo Boriszenko (hátvéd, Progym, ROM)
távozott:
Strenk Hunor (edző, DVTK Jegesmedvék)
További cikkek
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét
- Jason Morgan újra Erste ligás vezetőedző lesz
- Vosvrda marad a DVTK Jegesmedvéknél
- A Fradi szerződést hosszabbított a legjobb játékosával
- Szathmáry még két évig marad a DVTK Jegesmedvéknél