Tóth Gergő a Ferencvárosban

 

Tóth Adrián után az öccse is az FTC-hez igazolt a Jegesmedvéktől.

A Ferencváros kedden bejelentette: egyéves szerződést kötött Tóth Gergővel. A 23 éves csatár ezzel követte bátyját, Tóth Adriánt a zöld-fehérekhez. A Székesfehérváron született jégkorongozó korábban már játszott a fővárosban, a 2014/15-ös és a 2016/17-es szezont az UTE-nál töltötte. Az FTC újonca a klub honlapjának elmondta: “Nagyon korrekt ajánlatot kaptam Fodor Szabolcs vezetőedzőtől, és tetszett az a koncepció is, amit a következő szezonra felvázolt a Fradival kapcsolatban. Természetesen az is pozitív, hogy az eddigi keret jó részét ismerem, ketten is az előző csapatomból érkeztek, egyikük ráadásul a testvérem. Az első éveinkben a fehérvári farmcsapatban már játszottunk együtt, illetve tavaly is csapattársak voltunk Miskolcon, örülök, hogy ez továbbra is így lesz. Különböző alkat vagyunk, de biztos, hogy jó hatással vagyunk egymásra. https://kisskl.com

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Jászai Dávid (hátvéd)
Pleszkán József (kapus)
Tóth Renátó (csatár)
Kovács Viktor László (csatár)
Rafaj Attila (csatár)

érkezett:
Fodor Szabolcs (vezetőedző, MAC U20)
Pavuk Attila (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Boros Dániel (hátvéd, MAC U20)
Leo Fitzgerald (CAN, csatár, Bemidji State University, NCAA)
Myles Fitzgerald (CAN, csatár, Bemidji State University, NCAA)
Tóth Adrián (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Tóth Gergő (csatár, DVTK Jegesmedvék)

távozott:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző, Corona Brassó)
Jereme Tendler (CAN, csatár, Corona Brassó)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Szakács Ferenc (edző)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum