Vokla Roland is marad a MAC-ban
A fiatal hátvéd sorozatban harmadik budapesti idényére készülhet.
A MAC Budapest bejelentette: Vokla Roland a következő szezonban is az Erste Liga-győztes klub játékosa lesz. A 22 éves hátvéd 2016-ban igazolt a MAC-hoz, ahol 2017-ben kétéves szerződést kötött, így sorozatban harmadik szezonjában léphet jégre a csapatban. Majoross Gergely vezetőedző Voklával kapcsolatban elmondta: “Van egy csomó képessége és tulajdonsága, ami azt mondatja velem, hogy nagy benne a potenciál, és bízom benne, hogy sikerül közösen a lehető legtöbbet kihozni a benne rejlő lehetőségekből. A tavalyi helyzet nehéz volt neki, úgy alakult, hogy viszonylag kevés jégidő adódott a számára, csak a bajnokság bizonyos szakaszaiban jutott szóhoz, de bízom abban, hogy a nyáron elvégzett munka, a tavalyi szezon tapasztalatai és az új lehetőségek segíteni fognak neki abban, hogy jobb lehessen.”
Fotó: Mudra László (MAC)
MAC Budapest:
maradt:
Terbócs István (csatár)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Tomás Klempa (SVK, csatár)
Jared Brown (USA, csatár)
Vokla Roland (hátvéd)
érkezett:
Bugár Gábor (hátvéd/csatár, Bodens HF, SWE-3.)
távozott:
Somogyi Balázs (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Tóth Gergely (hátvéd)
Keresztury Erik (csatár, Eisbären Regensburg, GER-3.)
További cikkek
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét
- Jason Morgan újra Erste ligás vezetőedző lesz
- Vosvrda marad a DVTK Jegesmedvéknél
- A Fradi szerződést hosszabbított a legjobb játékosával
- Szathmáry még két évig marad a DVTK Jegesmedvéknél