Finnország világbajnok

 

Az oroszországi ifjúsági világbajnokság döntőjében emberhátrányban ütött góllal győzték le a címvédő USA-t.

A finnek igyekeztek ugyanúgy kezdeni, mint a svédek elleni elődöntőben és ez sikerült is nekik, hiszen 12 perc elteltével már 2-0-ra vezettek, mindkét góljukat emberelőnyből szerezték. Az amerikaiak azonban felvették a kesztyűt és a meccs felénél már egyenlő volt az állás. A döntés a harmadik harmadra maradt, amelynek felénél emberelőnybe került az USA. Niklas Nordgren blokkolt egy kékvonalas lövést, amivel ketten spricceltek ki egy védő ellenében. Nordgren pontos passzt kapott Jesperi Kotkaniemitől, az egyébként kiválóan védő Spencer Knightnak nem volt esélye átérni a másik oldalra. Az USA a végén a kapus lehozatalával is próbálkozott, mindhiába, az eredmény már nem változott, 3-2-re nyert Finnország.

2018 IIHF Ice Hockey U18 World Championship
Fotó: Steve Kingsman/HHOF-IIHF Images (a képen a győztes gólt szerző Niklas Nordgren látható)

A finnek teljesítményére nincsenek szavak. Az öt és fél milliós nemzet sorozatban negyedszer kerül az ifi-vb fináléjába, amelyekből kettőt, összesen négyet meg is nyert. Ez alkalommal veretlenül lettek a világ legjobbjai. Az amerikaiakat most először sikerült legyőzniük, miután háromszor (2006, 2015, 2017) csak az ezüstre futotta ellenük. A 2015-ös ütközet különösen fájó lehetett a számukra, hiszen az Auston Matthews vezette ellenféllel szemben 60 védés sem volt elég a győzelemhez. Veini Vehvilainen kapus azóta már felnőttben mutat be elképesztő százalékokat, idén a Karpattel meg is nyerték a finn bajnokságot, érdemes lesz figyelni, hányadik helyen kel el az idei drafton.

2018 IIHF Ice Hockey U18 World Championship
Fotó: Andrea Cardin/HHOF-IIHF Images

Visszatérve az idei eseményre, az amerikaiaknak sincs miért szégyenkezniük, hiszen az utóbbi másfél évtizedben csak kétszer nem kerültek a döntőbe (de akkor mindig megszerezték a bronzérmet), a 13 döntőből kilencszer győztek. A média által megválasztott All Star csapatba három játékost is adtak, köztük az MVP Jack Hughest. A torna igazgatósága döntött a posztonkénti legjobb játékosokról, szerintük a kapuban a svéd Olof Lindbom, hátvédposzton a szintén svéd Adam Boqvist, a csatárok közül pedig az amerikai Jack Hughes lett a legjobb. A bronzmeccsen egyébként Svédország az ötödik percben szerezte meg a vezetést Csehországgal szemben és ezt a későbbiekben már egyetlen pillanatra sem engedte ki a kezéből, a vége 5-2 lett a javukra.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 17., hétfő
EL 17:30 BRAFTC 6-2VÉGE
EL 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
EL 17:30 SCCMIS 3-2 HVÉGE
január 18., kedd
ICEHL 18:30 G99AVS TÖRÖLVE
EL 19:00 ETODAB 2-0VÉGE
január 21., péntek
EL 16:00 TITMAC 6-4VÉGE
EL 17:30 GYEBRA 4-0VÉGE
január 22., szombat
MK 14:05 DEBMIS 5-3VÉGE
    • M4 SPORT+
MK 17:15 AVSFTC 5-0VÉGE
    • M4 SPORT+
január 23., vasárnap
MK 14:05 FTCMIS 4-3VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 0-3ÉLŐ
MK 17:15 AVSDEB 1-3ÉLŐ
    • M4 SPORT+
január 24., hétfő
EL 18:40 TITDAB 
január 26., szerda
ICEHL 19:15 AVSZNO 
Partnerünk
Archívum