Drámai meccsen szépített a Brassó
A 74. percben esett a győztes gól a romániai bajnoki döntő harmadik mérkőzésén.
Folytatódott a Csíkszereda és a Brassó aranycsatája. Az előző két mérkőzés Csíkban gólesőt hozott, előbb 16, majd 11 találatot szorgoskodtak össze a csapatok. Úgy tűnik, mindkét klubnál levonták a konzekvenciákat ebből, és ezúttal igyekeztek biztonságos védekezésből kiindulni. A Brassó kezdte jobban a meccset, fölényt harcolt ki, és ezt viszonylag hamar gólra is váltotta amikor a 6. percben Roberto Gliga a hálóba talált. A csíkiak szerencséjére a jelentős mezőnyfölény nem mutatkozott meg újabb gólokban. A második harmadra közelebb került a brassóiakhoz a Sportklub, de egyik csapat sem tudott gólt szerezni. A helyzetek mellett Sirokovs és Antal Zsombor matekja jelentett izgalmat, ebből a Brassó jött ki jobban. A harmadik harmadot nagyon jól indították a vendégek, hiszen alig telt el egy perc, amikor Szcsasztlivij egyenlített. A játék is kiegyenlítettebbé vált, kevesebbet kockáztattak a csapatok, mindkettejüknek lett veszíteni valója. Nem is csoda, hogy túlóráig jutottak a felek. Ahogy az olyan meccseken szokás, ahol jól védekezik mindkét csapat, itt sem született hamar döntés. Mindkét fél rendkívül megfontoltan játszott, igyekezett hibátlan védekezéssel semlegesíteni az ellenfelek támadásait. Ez a 74. percig sikerült. Az előzményekhez tartozik, hogy a 73. percben Brnák került a büntetőpadra. A létszámfölény pedig ezúttal döntőnek bizonyult, Filip és Ölander asszisztjából ismét Gliga volt eredményes. 2-1-re nyert a Brassó, és ezzel összesítésben is 2-1-re szépített. A párharc vasárnap folytatódik, az eddigiekhez hasonlóan rendkívül szoros csata várható.