Brassóban győznie kell a Coronának

   

Eddig Somogyi Balázs és Mihály Árpád viszi a prímet a MAC–Brassó párharcban.

Hibátlanul vette az első két akadályt az alap- és középszakaszt megnyerő páros. A MAC és a DVTK Jegesmedvék is 2-0-ról folytatja Erdélyben. A visszavágók sorát a MAC kezdi vasárnap Brassóban, mégpedig minden bizonnyal több néző előtt, mint a Tüskecsarnokban, ahol csalódást keltő volt a meccsek látogatottsága. Az erdélyi csarnokok forró hangulata ugyanakkor már nem ismeretlen a magyarországi csapatok számára, ez nem kell negatívan befolyásolja a teljesítményüket. Szárnyakat adhat viszont a hazaiaknak, akiknek mindenképpen meccset-meccseket kellene nyerniük ahhoz, hogy megmaradjanak a továbbjutási esélyeik.

A Brassó szerdán és csütörtökön egyaránt megmutatta, hogy lehet keresnivalója a MAC ellen. Mindkétszer hasonló koreográfia szerint zajlottak a mérkőzések, a Brassó erősen kezdett, majd a MAC a mérkőzés második felében, de különösen a harmadik harmadban felülkerekedett és nyert. A Tüskében mindkét alkalommal 3-0-s MAC-győzelem született az utolsó 20 percben, ráadásul mindkétszer szinte a harmad eleji középkezdésből szerzett gólt a MAC, így a brassóiaknak elsősorban azzal kell foglalkozniuk, hogy megtalálják ennek a gyenge harmadkezdésnek és a hanyatlásnak az okait. Különösen fájó lehetett a csütörtöki mérkőzés, ekkor háromgólos brassói előnyről fordított a MAC. Ahhoz, hogy nyerni tudjon, a Brassónak szüksége lesz arra, hogy az UTE elleni negyeddöntőhöz hasonlóan több sor is képes legyen gólokat lőni. Az elődöntő eddigi két meccsén kizárólag Mihály Árpádnak sikerült betalálnia, és gólpasszokig is csak sortársai, az aranysisakos Braden Walls és Roberto Gliga jutott el. A többieknek is meg kellene tudniuk találni az utat a MAC hálójáig, de őket egyelőre remekül semlegesíti a budapesti védelem.

A fővárosiaknak szerdához képest csütörtökön újabb hiányzókkal kellett felvenniük a harcot. A már a szerdai meccset is kihagyó Nagy Krisztiánhoz csatlakozott Keegan Dansereau és Chris Bodo is, ráadásul többen is sérülésekkel bajlódva vállalták a játékot. Ez azonban a csapat játékán nem nagyon látszódott meg, még háromgólos brassói előnynél illetve az oda vezető úton sem. A MAC nagy tempót diktált, aktív volt, de eleinte helyzeteit kihagyta, miközben a Brassó belőtte azokat. Ahogy a brassóiaknál Mihály Árpádnak, úgy a MAC-ban Somogyi Balázsnak jut eddig meghatározó szerep. A 26 éves csatár szerdai duplája eldöntötte azt a meccset, csütörtökön pedig az ő két találata jelezte a felzárkózás kezdetét. A MAC egyik erénye, hogy Somogyi mellett mások is eredményesek tudtak lenni, de a 3. és a 4. sor egyelőre náluk is adós a pontokkal ebben a párharcban.

Tartalékok tehát még mind a két csapatban vannak, a vasárnapi és a hétfői csatát is esősorban az döntheti el, hogy melyik csapat fog tudni több új játékost csatasorba állítani a pontgyártáshoz, illetve hogy melyik csapat lesz képes jobban a játékra koncentrálni és kizárni a külső körülményeket. A Brassó ebben továbbra sem számíthat két kulcsjátékosára, a hetek, illetve hónapok óta sérült Wilgoshra és Ölanderre. A brassói mérkőzéseken szlovák játékvezetők fognak közreműködni.

BRA-MAC_20171208-900

fotó: ASC Corona Brassó, Victor Grigore

“A MAC elleni elődöntő eddigi két meccse nagyon hasonlított egymásra – kezdte az esélyek latolgatását blogunknak Strenk Hunor, a Brassó másodedzője. – Jól kezdtünk, a meccs első felében kifejezetten jól játszottunk, aztán visszaestünk. Szerdán és csütörtökön is nagyon hamar gólt kaptunk a záró 20 percben. Ez egyértelműen koncentrációs problémákat jelez, valamiért a játékosok a második szünet után nem voltak kellően fókuszáltak. Véleményem szerint nincsenek kondicionális problémáink, hiszen az UTE ellen általában jól sikerültek a harmadik harmadok, és három meccsen is hosszabbítás volt, amiből egyet meg is nyertünk. Erre oda kell figyelni, többször nem ronthatjuk el a harmadik harmad elejét ennyire. Hazai jégen egy kicsit más karakterű mérkőzésekre számítok, mint amilyeneket Budapesten játszottunk. Minden valószínűség szerint többet fogunk támadni, de ezt okosan kell megtegyük, nem kínálhatunk könnyű lehetőségeket az ellenfélnek, hiszen remek játékosaik vannak, akik az ilyeneket könyörtelenül ki szokták használni. Úgy érzem, a csapat hamar túltette magát a csütörtöki vereségen, most már száz százalékig a vasárnap esti összecsapásra figyel mindenki. Szerencsére nincsenek újabb sérültjeink, a legutóbbi meccshez képest mindenki bevethető. Nem tettünk le a továbbjutásról, de ehhez győznünk kell.”

Brassó–MAC 1-3

   

A budapestiek behúzták az elődöntő harmadik felvonását is, így hétfőn lezárhatják a párharcot és döntőbe juthatnak.

A MAC kiválóan kezdte az elődöntő 3. mérkőzését, már a 38. másodpercben megszerezte a vezetést Jared Brown révén. A budapesti csapat előnye alig 2 percig tartott, miután a Brassó emberelőnybe került és Kirill Knyazev gólra váltotta azt. Az első harmad folytatásában 2 emberelőnyt kihagytak a hazaiak, aztán a 16. percben Somogyi Balázs újra előnyhöz juttatta a MAC-ot. A második játékrész elején komoly lehetőség adódott a magyar csapat előtt, több mint másfél percen át kettős emberelőnyben játszhatott, azt követően pedig nem sokkal újabb kétperces előny következett. A harmadik húsz perc első felében két emberelőnyt kapott a Corona, de nemhogy nem éltek a lehetőséggel, Brown emberhátrányos góljával 3-1-re meglépett a MAC. A fővárosiak a végjátékban kibekkeltek egy újabb hátrányt, az utolsó szűk 2 percben pedig Július Pénzes lehozta a kapusát. Mindezt hiába, nem sikerült felzárkózniuk.

A MAC 3-1-re nyert, sikerével 3-0-ra vezet a Brassó elleni elődöntőben. A két csapat hétfőn is találkozik, ha ott is a budapestiek nyernek, söpréssel jutnak a döntőbe.

bramac-2017

Fotó: ASC Corona Brassó

A MAC az előnye birtokában nagyon okosan játszott

   

Edzői nyilatkozatok a Brassó és a MAC harmadik elődöntős mérkőzését követően.

Strenk Hunor, másodedző, Corona Brassó: “Jó hangulatú, szoros meccset játszottunk, igazi playoff-csata volt. Úgy kezdődött, ahogy nem szerettük volna, hogy kezdődjön. Sokszor felhívtuk a játékosok figyelmét, hogy nem lehet belealudni az első pillanatokba, ehhez képest már az első percben gólt kaptunk. Aztán szerencsére az első emberelőnyünkből gyorsan egyenlítettünk, és az újabb emberelőnyeink nyomán is mi voltunk az aktívabbak, de nem sikerült újabb gólt lőnünk. Eközben a MAC belőtte az egyik helyzetét és megint vezetést szerzett. A második harmadra kicsit fordult a kocka, a MAC-nak voltak emberelőnyei, de sikerült kivédekeznünk ezeket. A harmadik játékrészben aztán újabb előnyöket kaptunk, ám nemhogy gólt nem tudtunk lőni, még mi kaptunk egyet, és ez végképp el is döntötte ennek a meccsnek a sorsát. A végjátékban mindent megpróbáltunk, de ma be voltunk oltva góllövés ellen. A MAC az előnye birtokában okosan játszott, és behúzta a meccset. Hétfőre nem marad más, mint hogy mindent megpróbáljunk beleadni, nincs veszítenivalónk. A helyzetkihasználáson kell elsősorban javítanunk, mert ma volt jó 40 lövésünk, de csak egyetlen gólt szereztünk, ami kevés. Egy lőtt góllal nem lehet meccset nyerni.”

Majoross Gergely, vezetőedző, MAC Budapest: “Fontos győzelmet szereztünk. Jól kezdődött a mérkőzés a számunkra, sokat segített, hogy mi szereztük meg a vezetést, méghozzá nagyon hamar. Ugyan a Brassó kiegyenlített, de aztán több gólt már nem is engedtünk nekik, mi viszont még kétszer betaláltunk. Sok sérültünk van, de akiknek helyettesíteni kell őket, azok nagyon jól megfeleltek a feladatnak, és az egész társaság nagyon együtt van, a játékosok egymást is kisegítik, igazi csapatként dolgoztunk. Viszonylag sokat voltunk emberhátrányban, és ezen majd feltétlen javítanunk kell, viszont nagyon jól védekeztük ki ezeket, összesen egyetlen gólt kaptunk így, még az elején, aztán viszont nekünk is sikerült lőnünk egyet. Szeretnénk természetesen hétfőn lezárni a párharcot, de ezért ugyanúgy sokat kell majd dolgoznunk, mint ahogy ma tettük, mindig az utolsó lépést a legnehezebb megtenni.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1300 néző. Játékvezetők: Redai, Crisan.
Polc: 90,9% (Tőke)
K
Bálizs: 97,4% (#2465)
Filip, Jemeljanyenko, Walls, Mihály Á., Gliga
1
#4914, Dudas, Klempa, Orban, Brown
Sirokovs, Nagy I., Saluga, Tranca, Knyazev
2
MacAulay, Pozsgai, #693, Terbócs, #5133
Mihály E., Bíró O., MacMillan, Molnár, Zsók
3
#3879, Garát, #4048, Majoross, #2474
Bors, Bíró M., Bíró G., Zabludovszkij, Péter
4
#4629, Vokla, #3579
Pénzes Július, Strenk Hunor
E
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:38 MAC Brown Klempa
1-1 02:25 BRA PP Knyazev Tranca Nagy I.
1-2 15:49 MAC #9 Terbócs
1-3 46:42 MAC SH Brown Klempa
39 Kapura lövések száma 33
6 Kiállításpercek 24

A Brassó–MAC összefoglalója

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 22., szombat
U18 12:00 ETOTIT 9-1VÉGE
U18 12:00 OHAFTC 1-11VÉGE
U18 13:30 AVSVIC 10-0VÉGE
U18 15:15 EASVAS 3-2VÉGE
U18 15:15 EHLDEB 2-5VÉGE
U20 16:20 PEFKMH 3-0VÉGE
U20 17:00 DABSAP 2-8VÉGE
EBEL 17:30 AVSHCI 5-4 HVÉGE
    • DIGI SPORT 1
U18 18:00 UTESCC 6-3VÉGE
U20 19:00 MISDHK 2-1 HVÉGE
szeptember 23., vasárnap
U20 12:20 KMMMAC 
U20 12:20 PEFSAP INFO
U20 14:00 AVSZNO 
U20 14:45 UTEETO INFO
U18 15:30 KMHSCC INFO
EL 16:00 BRAVAS INFO
EL 17:00 DABGYE INFO
EL 17:30 SCCDEB INFO
EXL 17:30 DTVMIS INFO
EXL 17:30 MACLMI INFO
    • DIGI SPORT 2
EL 17:50 VC2HKB INFO
EL 18:30 UTEFTC INFO
szeptember 24., hétfő
U20 15:50 PEFSAP 
EL 17:30 SCCBRA 
EL 18:00 UTEGYE 
EL 20:00 HKBFTC 
szeptember 25., kedd
VIS 18:00 UTENZÁ 
U18 18:30 ETOZNO 
Partnerünk