Renon–DVTK Jegesmedvék 3-1

   

Az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar nemzetközi kupasikere múlt ezen a hatvan percen. A három rivális közül a legkevésbé jót nem sikerült legyőzni a Kontinentális Kupában.

A helyzet egyszerű volt a Kontinentális Kupa első öt mérkőzését követően. A Nomad Asztana mellett az a csapat jut a négyes döntőbe, amelyik megnyeri a DVTK Jegesmedvék–Renon mérkőzést. A miskolciak számára a lehető legrosszabbul alakultak az eredmények, nagyon ritka, hogy egy csapat csak háromból három győzelemmel juthat tovább a nemzetközi kupákban.

Jó napot kiáltással üdvözölte a dél-tiroli hangulatfelelős a magyar tábort, kedves gesztus volt ez a részéről, megalapozta a baráti hangulatot. A jégen és a lelátón is kiváló hangulat uralkodott az első harmadban a továbbjutásról döntő mérkőzésen. A házigazdák megkapták az esélyt az elején, emberelőnybe kerültek, de felállni is alig bírtak a fürge miskolci csapat szorításában. Perceken belül a sima hátrányból 39 másodperces kettős előny lett. A DVTK kiválóan játszotta meg a lehetőséget, több nagy helyzetet alakított ki, tényleg csak a gól hiányzott. De az nagyon. A sima fórban Vas János lövése után kétséges volt, honnan jött ki a korong, de a videóbírózás azt mutatta meg, hogy nem a kapuból. 13 percig az történt a jégen, amit a Jegesmedvék elterveztek, dominált a magyar csapat, ám sajnos a második komoly védekezési hibát már nem tudta kompenzálni Adorján Attila, a torna egyik legjobb játékosa. A látottak alapján meglepetést jelentett, hogy a hazaiak szereztek vezetést. Traversa a 18. percben lőtt a magyar kapuba. Talán szabálytalanul akadályozták az akció indításakor Magosi Bálintot a visszakorcsolyázásban, de ezt nem láthatták a végig korrekten és következetesen bíráskodó játékvezetők. A maradék három percet sikerült lecsorgatni, mehetett az öltözőbe rendezni a gondolatokat a piros-fehér együttes. Egy megnyert harmadot vesztettünk el, kemény pofon az ilyesmi, helyre kellett tenni a lelkeket is. Jó kiindulópont volt a folytatáshoz, hogy az eredményt tekintve szombaton sem sikerült jobban az első húsz perc.

Sajnos az olaszok a vezetés birtokában megnyugodtak, és okos hokival töltötték a második harmadot. Ekkor már nem sikerült föléjük nőnünk, ugyanannyira lehetett volna 0-2 az eredmény, mint 1-1. Hogy egyik kapuba sem került be a korong, az kizárólag a két fantasztikus kapuson múlt. Adorján és Killeen a lehetetlent is fogta. A DVTK az első tökéletes akciót a 18. percben vezette ebben a játékrészben, de a villámgyors keresztpassz utáni bal felsőre leadott lövést is kapuvasra tudta menteni az olaszok kanadai portása. Óriási hárítás volt, az ilyen akció 100-ból 96-szer góllal végződik. Nem kevésbé Adorjáné, aki két szólót és az ismétléseket is hatodik érzékkel hatástalanította. Nem volt elég jó húsz perc ez, pedig hatalmasat dolgozott a magyar csapat ezúttal is. A szurkolók a szünetben együtt éltették egymást és a jégkorong iránti szenvedélyüket. Jöhetett a torna utolsó húsz percre, álmainktól mindössze egy gólra álltunk ekkor, és egy igen jó csapat ellen nyújtott jó játékot a Miskolc, volt miben bízni továbbra is.

Nem kezdtük rosszul a harmadot, de hátrányba kerültünk. A védekezés sem volt kifogásolni való, de egy gyors korongvisszahordás után a Fehérvárból is ismert Borgatello tálalt zseniálisan a svéd Victor Ahlström elé, aki egy az egyben megverte Adorjánt. A 43. percben 2-0-ra vezetett a Ritten. Sajnos a második hazai góltól megfagyott a levegő. A csapat és a szurkolók környékén is. Ekkor megtört az elmúlt három nap varázsa, és a kispad is nehezen reagált a helyzetre, pedig 17 perc még volt hátra, a csodához pedig még mindig csak két gól kellett volna. Egy kis csöndes oda-vissza hoki következett, de ezt nem volt jó nézni, mert az olaszok szájíze szerint történtek az események. 11 perccel a vége előtt jött tűz a meccsbe újra. Vas Jánost ütközték le a palánk mellett végleges fegyelmit érő módon, Pavuk Attila a megtorlásért kapott két percet. Így két perc 4 a 4 elleni játék után három percig előnyben játszhatott a DVTK. Eredménytelenül. A fórjáték nem volt hatékony ezen a tornán, pedig külalakra rendben mentek a dolgok, csak a hatékonyság hiányzott, de az nagyon. Igazság szerint a torna utolsó tíz percére szétesett fejben a Jegesmedvék csapata. Ebben semmi meglepő nincs, ha csak az nem, hogy az előző 180-at mentálisan kis híján tökéletesen bírta a magyar társaság. Ekkor viszont már sem az előnyös, sem a hátrányos játék nem működött igazán jól, és el is fáradt a csapat, így az építkezésbe is sok hiba csúszott. Hiányzott a frissesség, ami az első két nap sikerét hozta – és az az egy gól is, amivel eddig mindkét mérkőzést a hosszabbításig bírtuk elvinni. Ezúttal gyengébb volt a helyzetkihasználásunk, pedig annyi helyzetet sikerült kialakítani, mint pénteken és szombaton együttvéve. Emberelőnyből két felesleges kiállítással kettős fórba hoztuk a riválist, aki élt is a lehetőséggel, bevágta a harmadikat. Ezzel minden kérdés eldőlt. Az utolsó percben Sakaris meglőtte a becsületgólt, ez azért valamelyest jót tett a magyar szurkolók lelkének, ezt követően a kapust lehozva támadott a Miskolc, de már csak egy sansz volt az újabb találatra.

3-1-re nyert a Ritten, így a Nomad Asztana mögött másodikként jutott a final fourba, a DVTK Jegesmedvék a bronzérmet vihették haza. Csodálatos győzelmet aratott Mikael Tisell csapata a kazah bajnok és a francia tabellaelső ellen, de az olasz bajnok hálóján fennakadt. Közel volt a már-már történelmi bravúr – magyar klubcsapat korábban aligha nyert tétre menő nemzetközi tornát ilyen erős mezőnyben –, de a meccs végére távol. Ezzel együtt nagyon jó volt magyar szurkolónak lenni Dél-Tirol csodálatos magaslati fennsíkján ebben a három napban, csak jó szó illeti Galanisz Nikandroszékat. Amit Erste ligás csapat 2017-ben megtehet, azt a DVTK Jegesmedvék 100%-ig megcselekedték ezen a hosszú ritteni hétvégén.

A továbbjutás minden bizonnyal a harmadik meccs első gólján múlott e gólszegény tornán, ahol végig a biztos védekezőjáték és a kitűnő kapusteljesítmény dominált. Úgy tűnt, ha sikerült volna megszereznünk a vezetést, le tudtuk volna menedzselni ezt a hatvan percet. De a hokiban nincs ha, azaz pontosabban: a hokiban sincs. Örök igazság, hogy a jég nem hazudik, és bizonyára volt oka annak, hogy a Miskolc ezúttal nem jutott a legjobb négy közé ebben a sorozatban. Egyszer majd talán megfejti valaki, hogy mi. Nekünk szurkolóknak a látottak alapján a büszkeség az az egy szó, ami maradt útravalóként Magyarországig.

Ritten Miskolc

Kontinentális Kupa E csoportjának menetrendje:

2017. november 17., péntek, 16:00: Nomad Asztana–DVTK Jegesmedvék 1-2 b.
2017. november 17., péntek, 20:00: Renon–Grenoble 2-0
2017. november 18., szombat, 16:00: Grenoble–DVTK Jegesmedvék 1-2 h.
2017. november 18., szombat, 20:00: Nomad Asztana–Renon 3-1
2017. november 19., vasárnap, 16:00: Grenoble–Nomad Asztana 0-4
2017. november 19., vasárnap, 20:00: DVTK Jegesmedvék–Renon 1-3

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 12., péntek
U20 15:15 MACEHL 5-1VÉGE
U20 15:20 KMMVSV 1-4VÉGE
U20 17:15 AVSRBS 5-2VÉGE
EL 17:30 BRADAB 5-4 BVÉGE
EL 17:30 SCCUTE 5-3VÉGE
EL 18:00 DEBGYE 5-3VÉGE
EXL 18:00 MISMAC 2-3 HVÉGE
    • DIGI SPORT 1
EL 18:40 HKBVC2 6-3VÉGE
EL 18:40 VASTIT 3-8VÉGE
EBEL 19:15 VSVAVS 4-2VÉGE
U20 20:00 UTEHDJ 2-4VÉGE
október 13., szombat
U18 11:20 FTCMIS 2-7VÉGE
U20 12:15 AVSEHL 5-2VÉGE
U20 13:15 KMMRBS 3-0VÉGE
U18 14:00 ETOVAS 3-6VÉGE
U18 14:30 AVSUTE 3-2VÉGE
U20 15:15 UTEVSV 7-4VÉGE
U18 15:30 MACDHK 9-2VÉGE
U20 18:15 ETOHDJ 1-8VÉGE
U18 20:20 OHASCC 0-16VÉGE
október 14., vasárnap
U20 09:45 AVSVSV 5-2VÉGE
U20 10:45 KMMHDJ 1-5VÉGE
U20 13:45 UTEEHL 3-4 BVÉGE
EL 16:00 BRAUTE 3-2 BVÉGE
EXL 16:00 NZÁMAC 3-2VÉGE
EBEL 17:30 G99AVS 4-3 HVÉGE
EL 17:30 SCCDAB 6-4VÉGE
EL 18:00 FTCGYE 5-4VÉGE
EXL 18:00 MISNIT 1-3VÉGE
EL 18:50 VC2DEB 5-8VÉGE
október 15., hétfő
EL 17:30 VASHKB INFO
    • M4 SPORT
EL 18:30 TITGYE INFO
október 16., kedd
U20 17:00 MACDAB 
BL 18:00 TAPDIF 
    • SPORT 2
EXL 19:00 MACPOP 
október 17., szerda
U20 15:50 PEFETO 
U18 18:30 VASUTE 
U18 18:40 DHKKMH 
U18 19:00 AVSFTC 
október 18., csütörtök
U18   DABETO 
U18   OHAMIS 
KHL 18:30 SBAAMR 
    • SPORT 2
U18 19:10 MACPEF 
Partnerünk