Sofron István gólt lőtt a Wichitában

   

Sorozatban negyedik meccsén szerzett pontot a magyar csatár. Hetényi 5 gólt kapott a Peoriától.

Galló Vilmos nem tudott csatlakozni a magyar válogatott keretéhez, miután az Allsvenskan nem állt le a nemzetközi szünet alatt. A magyar csatár együttese, a Timra a Tingsrydöt fogadta. Az első harmadban a vendégek megszerezték a vezetést egy emberelőnyös góllal, majd a második játékrészben fordítottak a hazaiak. A harmadik húsz perc 1-1 gólt hozott, így a Timra 3-2-re nyert és továbbra is vezeti a svéd másodosztályt. Galló nem szerzett pontot.

Sofron István góllal vette ki a részét a Wichita sikeréből. A Thunder a Kansas Cityhez látogatott, ahol az első harmad közepén lőtt 2 góllal meglépett ellenfelétől, vezetését pedig a végéig megőrizte. A Wichita 6-2-re nyert, a csapat 5. gólját Sofron István lőtte.

Rossz napot zárt Hetényi Zoltán. A magyar kapus 32 lövésből 5 gólt kapott a Peoria Rivermentől – ebből hármat a második játékrkészben –, csapata 5-3-as vereséget szenvedett. A Knoxville 4 győzelem után szenvedett újabb vereséget.

Gőz Balázs továbbra sem debütált az SPHL-ben. A nélküle felálló Roanoke 4-3-as vereséget szenvedett hosszabbításban a RiverKings ellen.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 7. (14) 16 1 0 1
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.) 12. (14) 11 3 5 8
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL 4 0 1 1
HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 6. (10) 6 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 7. (17) 11 4 6 10
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.) 12. (17) 13 2 2 4
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.) 1. (14) 17 4 0 4
Gőz Balázs Roanoke Dawgs SPHL 9. (10)
Hári Norbert Nidaros NOR-2. 4 1 5 6
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL 4. (10) 5 17 159 90,3%
Izsák Róbert Furuset NOR-2. 6. (9) 9 4 3 7
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.) 10 1 4 5
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.) 7. (12) 18 3 16 19
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 14. (15) 21 4 5 9
Sofron István Wichita Thunder ECHL 1. (15) 8 2 4 6
Vay Ádám Iowa Wild AHL 15. (16) 1 5 29 85,3%
Rapid City Rush ECHL 14. (15)
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL (AUT-1.) 6. (12) 16 3 1 4

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay és Hetényi esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 7., kedd
FEL 18:00 KOSMIS 
augusztus 10., péntek
FEL   CRADAB 
FEL 18:00 NITAVS 
augusztus 11., szombat
FEL   CRADAB 
augusztus 14., kedd
FEL   NTAAVS 
FEL 17:30 TREUTE 
FEL 18:00 MACVIC 
augusztus 15., szerda
FEL 17:00 KMHLVC 
FEL 17:30 MCHMIS 
Partnerünk