Hetényi Péter felhagyott a jégkoronggal

   

A még mindig csak 26 éves hokis generációja legtehetségesebb bekkjei közé tartozott.

Hetényi Péter visszavonulásának hírét a Hugo Turcotte leigazolását bejelentő közleményben tette hivatalossá a DAB. A Fehérvárban felnőtt védő ? a sokszoros válogatott kapus, Hetényi Zoltán öccse ? az idei szezonban az újvárosiakat erősítette, csapata utolsó meccsén, a Vienna Capitals II. múlt vasárnapi 3-0-s legyőzésekor még jégen volt. Összesen 11 meccsen játszott, amelyeken 2 gólt szerzett. Az említett közlemény szerint a játékos a civil szférában helyezkedik el.

Az 1991-es születésű Hetényi Péter jeles tehetségnek számított, végigjárta a korosztályos válogatottakat. Nem kevesebb, mint 6 világbajnokságon vett részt, háromszor volt ott az U18-as, és ugyancsak háromszor az U20-as világbajnokságokon. A 2011/12-es szezonban alapvetően a Fehérvári Titánok keretéhez tartozott, de már ekkor lehetőséget kapott az EBEL-ben, sőt a nagyválogatottba is bekerült. Ott sem vallott szégyent, amit jól illusztrál, hogy részt vehetett a divízió 1/A-s világbajnokságon Ljubljanában. Fél esztendővel később a nem igazán sikeres olimpiai kvalifikációs tornán is szerepelt a Papp László Arénában.

hetenyipeter

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Három idényen át az EBEL-es Fehérvár stabil tagja volt, évente 50 meccs fölött teljesített. Volános időszaka 2015 nyarán ért véget, utána két MOL Liga-szezon erejéig a Debrecent erősítette. A hajdúsági klub csődje nyomán került az idén Dunaújvárosba, de most szögre akasztotta a korcsolyát. A válogatottban összességében 27 ? világbajnokságokra a későbbiekben már nem jutott el ?, az EBEL-ben 179, a MOL, illetve Erste Ligában 177 meccs jutott neki.

Nem Hetényi Péter az első az utóbbi időben, aki a tehetségesen és nagy reményekkel indult magyar védőjátékosok közül ? megítélésünk szerint ? túlontúl korán vonul vissza. Ezt nagyon is sajnáljuk ? de természetesen köszönjük neki az eddigieket, és sok sikert kívánunk civilben!

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum