A Titánok a kupában vágnának vissza a Fradinak

   

Két mérkőzéssel folytatódik a Magyar Kupa selejtezője.

A Ferencváros este 6 órától fogadja Pesterzsébeten a Fehérvári Titánokat. Az FTC a kupameccseket is beszámítva hármas győzelmi szériában van. A KMH elleni 6-1 után túlórában pont a Titánokat győzte le másodiknak, majd az így kapott lendülettel a MAC-on is túljutott. Most ismét a fehérvári farmcsapat a soros ellenfél, és a zöld-fehérek számítanak a mérkőzés esélyesének. A Titánok október 6-án győztek utoljára, azóta négy vereségük van, de a DVTK Jegesmedvék és a Ferencváros elleni mérkőzésük rendkívül szoros volt, csak a MAC és az UTE ellen nem volt sok esélyük.

A nap másik meccsén minden emberi számítás szerint biztos vendéggyőzelem születik majd. Az élvonalba igyekvő Vasas fogadja 18:40-es kezdettel a háromszoros MOL Liga-győztes DVTK Jegesmedvéket. Nem megy rosszul a Vasas a junior bajnokságban és az EBYSL-ben, de a két csapat ettől még messze nincs egy súlycsoportban. Ezt akár szó szerint is lehet érteni, az utánpótláskorú játékosok egyértelmű fizikai hátrányban vannak. A Vasas célja a tanulás, hogy a tervezett felnőtt bajnokságbeli induláshoz a játékosok elegendő tapasztalatot gyűjtsenek. A kérdés az, hogy a Fehérvári Titánoktól kapott 13 gól és a KMH elleni 4-2-es vereség tapasztalatain okulva mennyire lesznek képesek tartani magukat a liga egyik, ha nem a legerősebb csapata ellen. A legfontosabb, hogy látható legyen a fejlődés a felnőtt csapatok ellen.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum