A DAB rangadóra készül a DVTK ellen

   

Ehhez a Ferencváros pénteki legyőzése jó alapot jelent, de további fejlődésre van szükség céljaik megvalósításához.

Pár évvel ezelőtt a két acélváros összecsapása a hazai bajnokság egyik ünnepe volt, magas érzelmi hőfokú, egyben szakmailag is tartalmas mérkőzéseket láthattak a szurkolók. Az elmúlt évek eseményei ebben elég jelentős változásokat hoztak, de a dunaújvárosiak mélyrepülése nem tartott sokáig, tavaly már formás játékot tudtak produkálni, amit a szurkolók is honoráltak. Idén – ahogy az a kisebb költségvetésű csapatokkal általában történni szokott – több kulcsjátékosukat is elvesztették, ehhez képest a szezon legeleje kimondottan biztató volt. Az első három meccsen szoros vereségek és bravúrgyőzelmek váltogatták egymást, mígnem a Fradi ellen 5-1-re elveszített mérkőzésen láthatóan eltört valami. A meccs képében finoman szólva sem volt benne a négygólos vereség, és ez láthatóan megviselte a csapatot, amely azután a következő négy meccséből hármat elveszített. A pénteki visszavágón nem kisebb volt a feladat, mint – ha csak szimbolikusan is, de – visszamenni ahhoz a ponthoz, ahol rosszra fordultak a dolgok, és egy győzelemmel új pályára állítani a csapatot. A győzelem összejött, az új pályára állás egyelőre a jövő zenéje, de David Musial vezetőedző már a meccs után kiemelte, hogy nem ünnepelnek, hanem egy szombati edzés után gőzerővel készülnek a listavezető ellen.

dabmis

Nem lesz könnyű dolguk Azariéknak, hiszen a DVTK egyértelműen a liga legjobb formában lévő csapata. Kilenc meccs után nyolc győzelemmel állnak, mindössze négy pontot veszítettek el, átlagban kettőnél is kevesebb gólt kapnak meccsenként és közel négyet lőnek. Ennek megfelelően a szezon korai szakaszához képest mondhatni toronymagasan vezetik a tabellát, két ponttal előzik a náluk egy meccsel többet játszott MAC Budapestet. Mint említettük, kétszer hullajtottak eddig pontot, az UTE ellen gólt sem tudtak lőni, de Fehérváron is csak büntetőkkel söpörték be a két pontot. Ezúttal a motivációval egészen biztosan nem lesz gond, hiszen a házi kanadai táblázat első öt helyezettjéből csak Peter Sakaris nem dunaújvárosi, Magosi Bálint, Vas János, Galanisz Nikandrosz és Pavuk Attila szülővárosába tér haza vasárnap. A meccs után a miskolci csapatot egy ideig nélkülözni lesz kénytelen a liga, mivel a következő hétvégén a Kontinentális Kupa második körének küzdelmeiben vesz részt, amelynek során Brassóban a házigazdákkal, a San Sebastiannal és Crvena Zvezdával döntenek a továbbjutásról. A nemzetközi torna előtt nyilván kiemelten fontos a formaidőzítés, ez tovább nehezíti a gödörből éppen kikapaszkodni készülő hazai csapat dolgát.

David Musial (vezetőedző, DAB): ”A szombati napon még egy edzéssel készülünk a vasárnapi derbire, sokat tehát nem ünnepeltük a pénteki győzelmet. Nyilvánvalóan fokozottan igaz az, hogy koncentráltan, teljes erőbedobással kell játszanunk egy olyan csapat ellen, mint a DVTK, akik nemrég például szlovák extraligás csapatot győztek le kétszer is. Az erősebb csapatok ellen rendre jól teljesítünk, talán a fókusz könnyebben megvan a fejekben, mindenesetre abban reménykedem, hogy összeszedetten, agresszívan és egyszerűen jégkorongozva nyújtunk majd jó teljesítményt a címvédő ellen.”

DAB–DVTK Jegesmedvék 0-3

   

A miskolciak a második harmadban lőtt góljaiknak és Adorján Attila hibátlan teljesítményének köszönhetően győztek Dunaújvárosban.

A mérkőzés első harmadában nem volt jelentős különbség a két csapat között, az Acélbikák voltak a kicsit veszélyesebb együttes, 17:14-re megnyerték a kapura lövési mutatót, de nagy próbatétel elé nem állította Adorjánt. A Jegesmedvék a második húsz percben a hazaiak védelmi hibáiból elkezdték lőni a gólokat sorozatban. A játékrész 47. másodpercében Sakaris révén megszerezték a vezetést, majd a 31. percben Vas János is betalált. Nem sokkal később emberelőnybe kerültek a hazaiak, ám nemhogy nem szépítettek, Tóth Adrián emberhátrányos gólt szerzett. A záró harmadban a játékvezetők 1-1 kisbüntetést osztottak ki az amúgy barátságos hangulatú meccsen.

A DVTK Jegesmedvék 3-0-ra győztek, a miskolciak legközelebb a Kontinentális Kupa-szerpelésük után játszanak az Erste Ligában.

Adorjan MISDAB

Fotó: dvtk.eu

Gólok nélkül nehéz győzni

   

A DAB vezetőedzője elégedett volt csapata első 20 percben nyújtott játékával.

David Musial (vezetőedző, DAB): “Gólok nélkül nehéz győzni. Az első harmadban kiválóan játszottunk, sokat korcsolyáztunk. Az első bekapott gólunk megint elég szerencsétlen volt, egyéni hibákat vétettünk a középső harmadban, amit sajnos egy ennyire jó csapat, mint a DVTK megbosszul.”

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “Nagyon jó meccs volt, sokat tudtuk járatni a korongot. Felszabadult, örömjáték volt a második harmadtól kezdve, amelyben szerencsére el is tudtuk dönteni a találkozót.”

Erste Liga, 500 néző. Játékvezetők: Mayer, Mayer, Váczi, Kedves.
Duschek: 92,7% (Koitmaa)
K
Adorján: 100% (Kiss)
Orbán, Mestyán, Léránt, Izacky, Novotny
1
Leppanen, Rusk, Miskolczi, Magosi B., Kulmala
Hetényi, Szkripec, Borbás, Nagy, Azari
2
Rantanen, Láda, Pavuk, Vas, Sakaris
Lencsés, Hruby, Silló, Németh, Odnoga
3
Gőz, Joe, Ritó, Tóth A., Berta
Erdélyi, Török, Tanka
4
Bernáth, Vojtkó, Albert, Köllő, Tóth G.
Musial David, Matejov Vladimir
E
Tisell Mikael, Parikka Eemeli
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 20:47 MIS Sakaris Vas
0-2 30:50 MIS Vas Sakaris Pavuk
0-3 35:29 MIS SH Tóth A. Magosi B.
35 Kapura lövések száma 41
8 Kiállításpercek 20

A Dunaújváros–DVTK összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 22., csütörtök
OGN 05:10 CANUSA 2-3 BVÉGE
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
U20 13:15 OHCUTE 5-4VÉGE
U18 16:00 ETOMIS 13-1VÉGE
U20 17:40 AVSMAC 7-0VÉGE
EL 18:00 UTEBRA 2-1 HVÉGE
U20 18:00 SLLVAS 2-3VÉGE
EL 18:30 MISTIT 4-0VÉGE
EL 19:00 MACFTC 5-1VÉGE
U20 19:00 ETOKMH 3-5VÉGE
február 23., péntek
OG 08:40 CZERUS 0-3VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
OG 13:10 CANGER 3-4VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU, M4 SPORT (13:45)
EBEL 18:30 ZNOAVS 1-2VÉGE
EL 18:30 MISTIT 7-1VÉGE
EL 19:00 MACFTC 2-4VÉGE
február 24., szombat
OG 13:10 CZECAN 4-6VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
U18 15:00 MISUTE 5-3VÉGE
U20 16:15 G99VAS 1-3VÉGE
EL 17:00 SCCDAB 5-2VÉGE
U20 18:00 MISUTE 2-7VÉGE
U18 18:20 MACAVS 8-2VÉGE
U18 18:30 ETOVAS 8-1VÉGE
február 25., vasárnap
OG 05:10 RUSGER 4-3 HVÉGE
    • EUROSPORT 1, M4 SPORT, EUROSPORT 2
U20 12:15 DHKETO 1-3VÉGE
U20 14:40 MACAVS 2-7VÉGE
DEBL 15:15 MRLNEH INFO
EWHL 16:30 NEHKMH INFO
EL 17:00 SCCDAB 2-0ÉLŐ
U20 17:00 KMHOHC ÉLŐ
EL 17:30 BRAUTE 2-0ÉLŐ
EBEL 17:45 VSVAVS 1-0ÉLŐ
február 26., hétfő
EL 17:30 BRAUTE 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 TITMIS 
február 27., kedd
EL 18:00 FTCMAC 
U18 18:00 VAS
EL 18:30 TITMIS 
február 28., szerda
U20 17:25 KMHMAC 
március 1., csütörtök
U18   ?VAS 
U18   ?MIS 
U18   ?UTE 
EL 18:00 UTEBRA 
március 2., péntek
U20   MACKMH 
Partnerünk