Vay Ádám túlélte a vasárnapi keretszűkítést

 

A kapus a pénteki vereség után kapott még egy harmadot a bizonyításra, élt is vele, így a felkészülés utolsó hetében is az AHL-es csapattal edz. A Villachnak nem sok hiányzott a bravúrhoz Bécsben.

Az Iowa Wild szombaton lejátszotta második felkészülési mérkőzését is, az ellenfél ugyanaz a Manitoba Moose volt, amelytől pénteken 3-2-es vereséget szenvedett. Vay Ádám akkor 30 lövést hárított, közel 91%-kal védett. Szombaton megkapta még az első harmadot, ekkor mind a hat kapujára érkező feladattal megbirkózott. Társa, Christian Frey a második harmad elejére állt be, húsz lövésből csak egy gólt kapott, így a Wild nyert 2-1-re. A szakvezetés vasárnap 10 fővel szűkítette a keretet, Frey került az ECHL-es csapathoz, Vay ? Steve Michalekkel és Niklas Svedberggel együtt ? egyelőre maradt a Wildnál, a keretben három kapus, kilenc hátvéd és tizennégy csatár található. A csapat október 7-én kezdi a szezont hazai pályán, a Milwaukee Admirals ellen.

Vay Adam 2017 Wild

A Schwenningen nem tudott gólt lőni a Bremerhaven otthonában. A védekezése ugyan csak egyszer mondott csődöt, ám ez is elegendő volt a hazaiaknak arra, hogy 1-0-ra megnyerjék a mérkőzést. Bartalis István az első sorban kezdett, a csapat 8 forduló után az utolsó előtti, 13. helyen áll a DEL-ben. Mínusz kettes gólkülönbségük jól jelzi, hogy milyen kevés hiányzik ahhoz, hogy előrébb jussanak.

Nem kellett sok Chris Bodóéknak sem ahhoz, hogy legalább pontot érjenek el a Bietigheim ellen a német másodosztályban. A Lausitzer Füchse elég kemény hétvégén van túl, hiszen pénteken a listavezető Frankfurt otthonába látogatott, vasárnap pedig a második helyezettet fogadta. A vendégek évek óta a liga egyik legerősebb csapata, most is nagyon erősen kezdtek, már az első harmadban elhúztak három góllal. A 25. percre a Füchse egy gólra csökkentette a különbséget, egyenlítenie azonban már nem sikerült, így 3-2-es vereséget szenvedett. Bodo az első gólnál adott gólpasszt, ötödik meccsén ez volt a negyedik pontja a csatárnak. A Füchse a 12. helyen áll a tabellán.

Két nap alatt kétszer győzte le a norvég másodosztály leggyengébben kezdő csapatát a Nidaros. A Gjövik a szombati 6-0 után vasárnap már betalált és kevesebb gólt is kapott, a 4-1-es győzelem ezzel együtt magabiztosnak mondható. Negyven perc után ugyan még csak 1-1 állt az eredményjelzőn, de az utolsó húsz percben begyújtotta a rakétákat Hári Norbert csapata és három gólt szerzett. A magyar csatár ezúttal sem maradt pont nélkül, a mérkőzést eldöntő gólnál volt asszisztos. Két meccs után hibátlan a Nidaros, harmadik helyen áll, az első két helyezett két meccsel többet játszott nála.

Az Innsbruck csak megszorongatni tudta a hazai pályán játszó Klagenfurtot az EBEL-ben. Kevin Wehrsék korán vezetést szereztek, azonban a KAC két percen belül egyenlített, majd két előnyös gólt szerzett. A záró húsz perc elején egy gólra zárkózott az Innsbruck, de egyenlítenie már nem sikerült, 3-2-re nyertek a hazaiak.

Nagyon közel állt a bravúrhoz a Villach, amely az idén még pontveszteség nélkül álló Vienna Capitals otthonában lépett pályára. Andrew Sarauer és David Shields passzából Miha Verlic szerzett vezetést, amit a hazaiak a második harmad végén egyenlítettek ki, a gólnál Aaron Brocklehurst asszisztot szerzett. Az eredmény ezt követően sokáig nem változott, de a meccs hajrájában a bécsiek megszerezték a második góljukat, majd üres kapura is betaláltak és végül 3-1-re nyertek. Az Innsbruck negyedik, a Villach 8. helyen áll a tabellán.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 13. (14) 8 1 0 1
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.) 12. 5 1 3 4
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL ? 4 0 1 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 12. 5 1 1 2
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.) 8. 5 1 2 3
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.) 4. 3 0 0 0
Hári Norbert Nidaros NOR-2. 3. 2 1 3 4
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL ? ? ? ? ?
Izsák Róbert Furuset NOR-2. 4. 2 4 0 4
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.) 15. 5 0 3 3
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.) 8. (12) 8 1 8 9
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 13. (15) 10 1 3 4
Sofron István Wichita Thunder ECHL ? ? ? ? ?
Vay Ádám Iowa Wild AHL ? ? ? ? ?
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL 4. (12) 8 2 1 3

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum