Átalakult a MAC Budapest szakmai stábja

   

Új segítője lesz Majoross Gergely vezetőedzőnek. Svasznek Bence távozott a csapattól, az MJSZ mentoredzője lett.

?Svasznek Bencét támogattuk ebben a lépésben ? mondta a változásról Majoross Gergely a Jégkorongblognak. ? Tájékoztatott minket arról a lehetőségről, amit az MJSZ felkínált neki, és miután azt mondta, hogy neki az jobb lenne most, mindenben segítettük. Házon belülről pótoljuk őt, az eddigi kapus- és videóedzőnk, Jukka Kontsas veszi át eddigi szerepét. A finn szakember továbbra is ellátja majd a kapusedzői feladatokat, és jelen állás szerint a MAC U14-es csapatánál edzősködő Inglis Márton fog besegíteni a videózásban. Amennyire az utánpótlásban betöltött szerepe engedi, a felnőttcsapattal is együtt fog élni, a hazai mérkőzések élő videóelemzését is ő végzi.?

Svasznek Bence MAC edzo

Fotó: Mudra László (MAC Budapest)

Érdekes vérátömlesztésen ment át a csapat a nyáron. Mind a hat légiós távozott a MAC-tól. Helyükre eddig négyen érkeztek, az ötödik külföldit a jövő hét elején jelentheti be a klub. A vezetőedző kérdésünkre elmondta, csapatának 2017/18-as játékoskerete gyakorlatilag végleges. ?Egyetlenegy játékos érkezését még a napokban bejelentjük. Utána marad egy légióshelyünk üresen, ez tervezett, meglátjuk, hogyan gazdálkodunk vele a szezon során.?

A MAC a héten megkezdte a közös felkészülést, jégre is ment már a csapat. ?Az U20-as tábor miatt csonkák voltunk, a bő keretünknek 8-9, a szűkebbnek 4-5 tagja hiányzott a héten. Ők pénteken csatlakoztak. A légiósok közül is volt, aki később érkezett, ezért úgy kalkuláltunk, hogy az érdemi munka hétfőn kezdődik. De most már mindenki ott lesz a jégen. Minden ügyes-bajos dolgunkat elintéztük ebben a néhány napban, már tényleg csak a munkára kell koncentrálni.?

A keretben jelenleg 2 kapus, 7 hátvéd és 13 csatár található, tehát több juniorral kiegészülve is szűk ez az állomány. Nyilvánvalóan idén is merit a MAC a saját utánpótlásából. ?Szeretném, ha legalább edzésen a bő keretben nem szereplő fiatalok közül is sokan megfordulnának nálunk, és egy-egy meccsen megmutathatnák magukat. Ezt a szándékot picit nehezíti, hogy büszkeségünkre és szerencsére sokan külföldre szerződnek a juniorcsapatunkból. Az U20-as csapatunk létszáma ezért nem túl acélos, de igyekszünk úgy sakkozni, hogy mindenkinek jó legyen.?

Sok fiatal távozott idén, köztük olyanok is, akik sok meccsen bizonyíthattak az elmúlt két szezonban. Mi ennek az oka? ?Nehéz egy kalap alá venni az eseteiket. A legtöbbjük távozásának az az oka, hogy több játéklehetőségre van szükségük, mint amennyit nálunk kapnának. Van, akinek fontos a környezetváltozás, mert itt beleszürkült abba, amiben évek óta élt, hátha máshol virágba tud borulni. A harmadik tényező, hogy aki két év alatt nem tudott áttörést hozni a saját maga teljesítményében, az a harmadikban sem fog, vagy legalábbis kisebb eséllyel. Úgy gondolom, két év után inkább annak van itt az ideje, hogy jöjjenek olyan fiatalok, akik a következő két évben esetleg többet tudnak kezdeni saját tehetségükkel a MAC-ban, mint azok, akik eddig próbálkoztak. Voltak, akik azonnal tudták hozni a felnőtt mezőny szintjét, és tudnak is annyit játszani, amennyi szükséges a fejlődéshez. Ha az 1996/97-es garnitúrát nézem, akkor Stipsicz, Terbócs és Keresztury személyben három ilyen játékosunk is van, és azt gondolom, ez nagyon jó arány. Plusz ott van még Arany Gergő a kapuban, Garát Zsombor pedig most mutathatja meg a ligában magát. Ha egy korosztályból 2-3 játékost be tudunk építeni, az jó. Most ugyanezt a lehetőséget keressük az eggyel fiatalabbakban, jönnek az 1998/99-esek.?

A MAC a jövő hét végén már mérkőzésen is jégre lép, az EBEL-bajnok Vienna Capitals érkezik a Tüskecsarnokba.

A MAC Budapest felkészülési mérkőzései:

Augusztus 12., szombat, 19.00: MAC?Vienna Capitals (EBEL) (Tüskecsarnok)
Augusztus 18., péntek, 19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky (SVK-1.) (Tüskecsarnok, Visegrád Kupa)
Augusztus 22., kedd, 18:00 HK Nitra (SVK-1.)?MAC Budapest (Nyitra, Visegrád Kupa)
Augusztus 25., péntek, 18:00 MsHK Zilina (SVK-1.)?MAC Budapest (Zsolna, Visegrád Kupa)
Augusztus 27., vasárnap, 18:00 MAC Budapest?HK Poprad (SVK-1.) (Tüskecsarnok, Visegrád Kupa)
Augusztus 31. csütörtök, 18:00 HC Orli Znojmo (EBEL)?MAC Budapest (Znojmo)

A MAC Budapest nyári játékosmozgásai:

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Bálizs Bence (kapus)
Majoross Gergely (vezetőedző)
Somogyi Balázs (csatár)
Nagy Gergő (csatár)
Kovács Bronson Zoltán (hátvéd)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Terbócs István (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Keresztury Erik (csatár)
Nagy Krisztián (csatár)
Vokla Roland (hátvéd)
Tóth Gergely (hátvéd)
Tóth Richárd (csatár)
Arany Gergely (kapus)

érkezett:
Brance Orban (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)
Majoross Barnabás (csatár, MAC U20)
Tomás Klempa (SVK, csatár, Brassó)
Keegan Dansereau (csatár, Dunaújvárosi Acélbikák)
Scott Macaulay (CAN, hátvéd, Stavanger Oilers, NOR-1.)
Garát Zsombor (hátvéd, Austin Bruins, NAHL)
Molnár Dávid (csatár, Debrecen)
Jared Brown (USA, csatár, Debrecen)
Jarmo Jokila (FIN, csatár, Podhale Nowy Targ, POL)

távozott:
Jon Booras (USA, csatár, Debrecen)
Jászai Dávid (hátvéd, FTC)
Lakatos Levente (hátvéd, FTC)
Könczei Áron (csatár, FTC)
Schmál Kristóf (csatár, UTE)
Roczanov Dezső (csatár, UTE)
Jeff Jubinville (CAN, csatár)
Bödök Bence (csatár, Ferencváros)
Sean Escobedo (USA, hátvéd, ?)
Drew Olson (USA, hátvéd, ?)
Ryan Ruikka (USA, hátvéd, ?)
Vladimir Nikiforov (USA, csatár, ?)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum