A legjobb támadók a legjobb védők ellen

A Pittsburgh?Nashville Stanley Kupa-döntőt felvezető sorozatunkat az edzők után a csatárok összehasonlításával folytatjuk.

Általános közhely a sportban, hogy a meccset a csatárok, a bajnokságot a védelmek nyerik. A jégkorongban azonban ez a két csapatrész teljesen össze van olvadva, különösen az utóbbi évek tendenciáinak, a játék felgyorsulásának és a koronggal jól bánó, a támadások építésében aktívan részt vevő hátvédek megjelenésének köszönhetően. Vegyük az egyik legfontosabb posztot, a centerekét: velük szemben ugyanakkor elvárás a támadások szervezése, mint elsőként visszaérni védekezni.

Ezen a fontos poszton nem is lehetne nagyobb különbséget találni, mint ami az idei két döntős között van ? mégpedig a Pittsburgh javára. Az egyik oldalon ott van Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin az első két sor, míg Nick Bonino és a veterán Matt Cullen a harmadik-negyedik sor közepén. Félelmetes felállás, amivel a túloldalon olyan kevés tapasztalattal rendelkező játékosok igyekeznek felvenni a versenyt, mint Colton Sissons és Calle Jarnkrok. Az egyes számú Predators-centert, Ryan Johansent megműtötték, ő csak a következő szezonban lesz bevethető, és bár Mike Fisher visszatérésére van esély, nagy kérdés, mennyire épült fel azok után, hogy kihagyta a Ducks elleni konferenciadöntő ötödik és hatodik mérkőzését.

Az egyik kérdés tehát az, hogy a Nashville roppant mozgékony védői mennyire tudják kiegyenlíteni a két csapat között centerposzton lévő különbséget. A másik kérdés, hogy a kényszerből az első két sorban játszó, de eddig kiválóan teljesítő helyettesítő centerek tudják-e folytatni formájukat. Colton Sisso élete második rájátszásában 16 meccsen 5+5-nél tart, plusz/mínusz mutatója a pozitív tartomány 9-es értékén áll. Nem csoda hát, hogy a támadópotenciálban papíron jóval gyengébb Nashville a Pens mögött a második legtöbb gólt lőtte meccsenként (3,05 vs. 2,94). Ráadásul a csapatban már 7 embernek van legalább 10 pontja, vagyis a terhelés igen egyenletesen oszlik el a játékosok között. Ám a hétből Johansen sérült, a fennmaradó hat játékos fele hátvéd.

A Pittsburgh legnagyobb problémáját a sérült csatárok száma jelenti. Sidney Crosby, Patric Hörnqvist, Conor Sheary, Bryan Rust, Chris Kunitz és Carl Hagelin mind hagytak ki mérkőzést, és amikor játszottak, akkor sem mindig voltak 100%-os állapotban. A tavalyi modell, amikor három egyforma erősségű sort tudott összerakni Mike Sullivan, idén nem működik, mást kell kitalálni a második évében második Stanley-jére hajtó amerikai szakembernek. Eddig sikerült is neki, igaz, három meccsel többet játszottak, mint döntőbeli ellenfelük, és ez hosszú távon vissza is üthet.

Ezzel együtt a Washington és az Ottawa elleni hétmeccses széria csapatkohézióra gyakorolt hatását sem lehet alábecsülni. A szupersztárok nem csak nevükben azok a Pensnél: Crosby, Malkin és Kessel legjobb formájukban játszanak, őkhárman együtt eddig nem kevesebb, mint 63 pontot hoztak össze a rájátszás 19 mérkőzésén, mindhárman pont/meccsen és fölötte teljesítenek. Különösen Malkin van elemében, 17 asszisztjával, 24 pontjával vezeti a vonatkozó listákat a ligában. Láthatóan igyekszik frappáns választ adni arra az érthetetlen döntésre, hogy a 100. születésnapját ünneplő NHL-ben valakik úgy gondolták, nem fér be a centenáriumi alkalomból összeállított top 100-as listába. De Malkin és Crosby a Pittsburgh történetének legnagyobb ikonjaivá is válhatnak, nem kisebb személyiségek örökségét szárnyalva túl, mint az elnök/tulajdonos Mario Lemieux-é vagy a még mindig aktív Jaromír Jágré.

A sokkal nemzetközibb kerettel rendelkező Predatorsban elöl svéd játékosok viszik a prímet. Forsberg és Arvidsson együtt 25 pontnál járnak, előbbi 24, utóbbi 25 éves. Mellettük a playoffban korábban két meccset játszó, szintén 23 éves Pontus Aberg teljesít erőn felül, 10 meccsen négy pontja van. Az Ellis, Josi, Subban, Ekholm alkotta hátvédnégyes összesen 39 pontot termelt. A másik oldalon a Schultz, Maatta, Cole, Hainsey kvartett 29 pontnál jár, ami szintén nem lebecsülendő teljesítmény.

Érdemes megemlíteni James Nealt, tekintve hogy a 29 éves csatár három szezonnal ezelőtt még a Penguins játékosa volt. Nem is akármilyen, három ott töltött teljes szezonjából kettőben pont/meccs átlag fölött teljesített, a szurkolók megdöbbentek, hogy miképp engedhetnek el egy ilyen játékost Hörnqvistért és Nick Spalingért cserébe. Utóbbi az idei szezont már Svájcban töltötte, Hörnqvist viszont bizonyította, hogy érdemes volt tenni rá. A cserét részletező írásunkban említést tettünk egy elemzésről, amely szerint Neal előtte nem volt ennyire termékeny, a Pittsburghben nyújtott produkciója főként centerének, Malkinnak köszönhető. Nos, Vas János egykori csapattársának teljesítménye azóta jelentősen visszaesett, míg Hörnqvist nem Malkin, hanem Crosby mellé került, ami már csak azért is érdekes, mert ugyanannak az évnek a draftján keltek el: Crosby az első, Hörnqvist az utolsó helyen.

Összefoglalva elmondható, csatárok tekintetében a Nashville meg sem közelíti a Pittsburghöt. Az a nagy kérdés, hogy mire megy ez a sérülésektől tizedelt offenzív potenciál egy olyan csapattal szemben, ahol ? Chris Kunitz, az Ottawa elleni hetedik meccs két gólt szerző hőseinek szavaival élve ? négy Erik Karlsson-kaliberű hátvéd játszik. Ez nyilvánvalóan túlzás, hiszen Karlsson teljesítményére nincsenek szavak, törött lábfejjel is közel 535 percet játszott a playoffban (senki más nem volt 500 fölött), a hetedik meccsen pár másodperc híján 40 percet volt jégen, 19 meccsen 18 pontot gyűjtött, ebből 15-öt egyenlő létszám mellett. Kunitz szavait tehát felesleges szó szerint értelmezni, ám az azonban igaz, hogy a Pens csatárainak a liga legjobb védelmével kell felvenniük a versenyt, nem csak elöl, de hátul is.