Számunkra nagyon érdekes és fontos a MOL Liga

 

A galaci szurkolók újra kezdik megszeretni és élvezni a hokit ? mondja Mihai Brandabur. A Dunarea elnöke a csapat első MOL ligás szezonjáról és a terveikről is beszélt blogunknak.

A Galati a MOL Liga újoncaként a 9. helyen végzett. Az al-dunai csapat felvétele és nyitó szezonja sem volt zökkenőmentes, de rengeteg tapasztalattal járt. A Dunarea hokiszakosztályának elnökével készített interjú Szüszer Nagy Róbert és Henrik Manninen segítségével jött létre, ezúton is köszönjük a közreműködésüket.

Hogy vélekedik a Dunarea első MOL ligás szezonjáról?

Véleményem szerint remek lehetőség volt ez arra, hogy a galaci jégkorongozás színvonala emelkedjen. Minden meccsel egyre erősebbek lettünk, sokat tanultunk. Természetesen akadtak nehézségeink is, elsősorban a nagy távolságok miatt, ami megterhelő volt csapatunknak. Különösen amikor öt nap alatt három meccset játszottunk, kezdtük Belgrádban, mentünk Budapestre, onnan Miskolcra, majd haza. De ez olyan probléma volt, amelyről előre tudtunk, és meg kellett oldanunk.

Hogy a következő idényünk milyen lesz, az elsősorban attól függ, mekkora lesz a költségvetésünk. Ebben a pillanatban erről még nem tudok semmit. Sem azt nem tudjuk, mennyivel támogat bennünket a minisztérium, sem azt, mennyivel a város (a városi támogatásról a beszélgetésünk óta döntöttek). Ha lesz akkora költségvetésünk, amilyen a 2015/16-os idényben volt, akkor természetesen folytatjuk a MOL Ligában, hiszen számunkra nagyon érdekes és fontos ez a sorozat. A szurkolók szerettek a MOL Liga mérkőzésekre járni, érdekli őket ez a sport. Újra kezdik megszeretni és élvezni a játékot, ahogy ez korábban, a romániai hoki aranykorában is volt. A MOL Liga nagyszerű lehetőség arra, hogy a játékosaink nemzetközi mezőnyben fejlődjenek.

A MOL Liga nagyjából felében véleményem szerint jó eredménnyel játszottunk, mindenkivel szemben megálltuk a helyünket. Mivel párhuzamosan a román bajnokságban is játszottunk, ahogy a meccsterhelésünk nőtt, úgy lett egyre nehezebb dolgunk. 82 meccset játszottunk a szezonban, annyit, amennyit egy NHL-csapat játszik az alapszakaszban. Ez nem kevés, még ha a színvonal természetesen nem is olyan magas nálunk. Összességében nagyon remélem, hogy a következő idényben is a MOL Ligában játszhatunk.

GALDAB

Mikor döntenek a következő idény csapatáról?

Nehezen lehet ezt most megmondani. Parlamenti és helyi választások voltak, az állami költségvetés elfogadása késett, emiatt késik minden más költségvetés is. Normális esetben február-március környékén már látjuk, mennyi pénzből gazdálkodhatunk. Idén ez nem így van, több hónapos a késés. Így jelen pillanatban még nincs képünk a lehetőségeinkről. Amint tisztán látunk ? azt reméljük, hogy ez nagyon hamar bekövetkezik ?, azonnal meghozzuk a megfelelő döntéseket. Ahogy mondtam is: természetesen szeretnénk a MOL Ligában játszani, a belépésünkkor három évre el is köteleztük magunkat.

Ami a dolog szakmai részét illeti: milyen emlékeik vannak az első MOL Liga-idényükről?

Nyertünk a MAC ellen, nyertünk a DAB ellen, a DVTK és a Brassó kivételével mindenki ellen szereztünk pontokat a MOL Liga-mérkőzéseken. A szezon első részével elégedettek lehettünk. Ahogy haladt előre a szezon, az eredményeink elkezdtek romlani. 27 játékossal vágtunk neki, közte 4 kapussal, és amikor jöttek a sérülések, a hiányzókat nem tudtuk azonos tudású játékosokkal pótolni. A vége felé látszott, hogy elfogytunk, és a sorsolásunk is nehéz volt, ami újabb nehézséget okozott. Első számú kapusunk, a cseh Lakosil csak a MOL Ligában védhetett, a román bajnokságban nem. Amikor látszott, hogy nem biztos a MOL Liga-rájátszás, megkérdezte, elengedjük-e, mert itt nem védhet tovább, máshonnan pedig van ajánlata. Ha nem engedjük el, lehet, hogy jóval erősebbek lettünk volna az utolsó túránkon, amelyen rengeteg gólt kaptunk. De ugyanúgy nem volt garancia arra, hogy februárban még játszhat, mert bejutunk a legjobb nyolcba. Így elengedtük. Ez neki jó volt, mert többet védhetett, mi meg belefutottunk három nagy vereségbe, és csak kéthavi bérét spóroltuk meg. De mondtuk volna neki azt, hogy maradjon azért, hogy hónapokig ne védhessen?

Ön szerint hogy lehetne még jobbá tenni a MOL Ligát?

Fontos lenne, hogy még több romániai csapat indulhasson. A Steaua és a Progym jöhetne szóba. Igaz, a Steauának jelenleg pályagondjai vannak, de ha a jövőről beszélünk, velük is kellene számolni.

Mit gondolnak a szurkolók és a város képviselői a bajnokságról?

A szurkolók nagyon jól fogadták a szereplésünket. Színvonalas mérkőzéseket láthattak, és olyan játékosokat, amilyen szintűek nálunk, Romániában nincsenek. A játékosok pedig példát láthattak maguk előtt, Látták a szintet, amelyet meg kellene próbálniuk elérni.

Ha már a játékosok előtti példáról beszélünk: milyen a galaci utánpótlás?

Több utánpótláscsapatunk van. A legkisebbek az U8/U10, onnantól minden korosztályban van csapatunk U18-ig. Három edző foglalkozik velük. Az U16-osaink részt vesznek a magyar?szlovák?ukrán?lengyel együttműködésben elindult CEHL-ben. Jó úton haladnak. Az U18-asaink közül két játékos is tagja volt a koreai divízió 2/A csoportos vb-n aranyérmes csapatnak, és az edzői stáb egyik tagja is galaci volt. Galac hagyományos utánpótlás-nevelő egyesület. Az érdeklődés a gyerekek között megvan. Sokan jönnek hokizni, a két legkisebb korosztályban kétcsapatnyi gyerekkel foglalkozunk. Reméljük, minél többükből jó játékos lesz felnőttként.

Brandabur

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum