Galló Vilmos elhagyja Linköpinget

 

Több jégidőre vágyik a magyar csatár, ezért nem fogadta el a svéd elitcsapat ajánlatát. Alighanem piros-fehérben látjuk őt ősztől.

Galló Vilmos négy szezont töltött Linköpingben. U18-asként igazolták le, ott lett felnőtt profi játékos, a magyar válogatottba is onnan került be. Két éve játszik az SHL-ben, ahol 101 mérkőzésen lépett jégre. 8 gólt lőtt, 10 gólpasszt adott. Hatalmas lendülettel támad le és küzd, sokat ütközik, a kaput is érzi, nem véletlenül lett a szurkolók egyik kedvence a még mindig csak 20 éves támadó ? alsó képünkön Galló Vilmos életnagyságúnál is nagyobb képe látható, mellette a nagyapja áll a linköpingi aréna folyosóján. Az LHC azonban olyan csapat, amelynek negyedik sorában is világbajnok vagy NHL-ből visszatért csatárok szaladgálnak.

Galló Vilmos eddig nem tudott áttörni a hierarchián, nem bírt kilépni a 8-10 perces, negyedik soros csatár szerepéből. Emiatt döntött úgy, hogy nem hosszabbít szerződést, hanem új kihívásokat keres. Olyan csapatba szeretne igazolni, ahol az első két sorban számítanak rá, és az elmúlt évinél sokkal több jégidőt kap.

Gallo Vilmos Linkoping 2

A svéd sajtó máris tényként tálalja, hogy Galló az Allsvenskanban játszó Timra csapatában folytatja pályafutását. Ez bevett útvonal a svéd fiatalok körében, sokan mennek vissza a másodosztályba bizonyítani, és ha ott jók, emelni tudják ázsiójukat, megerősödve, komolyabb szerepre predesztinálva térhetnek vissza egy-két év múlva az élvonalba.

Két éve Hári János is megjárta ezt az utat, neki bejött, 54 pontos szezont csinált, utána SHL-szerződést kapott, idén a Leksand legjobb soraiban játszhatott. Galló Vilmos is áll a kihívás elé.

A Timra IK 2000 és 2013 között az élvonalban szerepelt, azóta az Allsvenskan középcsapata. A feljutásért játszott az utóbbi két évben, tavasszal a 6. helyen zárt, és szeretne előrelépni.

Gallo Vilmos es nagyapja

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum