Megmenekült a Columbus

 

Az ohiói együttes nyert és elkerülte a söprést. Megszakadt a Rangers borzalmas sorozata, 7-et lőtt a Sharks.

A Rangers legutóbb 2015-ben, a Keleti főcsoport döntőjében nyert utoljára a saját közönsége előtt, még a Tampa elleni csata során. Kedden hat elvesztett hazai playoff-mérkőzés után nyert ismét a Gardenben a Rangers, amivel egyenlített a Montreal elleni párharcban. Henrik Lundqvist 23 lövést védett, Rick Nash győztes gólt lőtt, Jesper Fast pedig nemcsak az első találatot szerezte, de öt ütközéssel a mezőny legproduktívabb játékosa lett.

nash

A Columbus kilencgólos meccsen nyert a Pittsburgh ellen, elkerülve ezzel a söprést. A Jackets jól kezdett és a második harmad ötödik percében már hárommal ment. A Pens ekkor kezdett éledezni és a játékrész végére minimálisra csökkentette a különbséget a két gólpasszt kiosztó Phil Kessel vezetésével. A befejező húsz percben hiába lőtt kétszer annyit kapura a Pittsburgh, csak döntetlenre tudta kihozni ezt az etapot a helyzeteit jobban kihasználó Jackets ellen. William Karlsson ugyanis rögtön a szünet után visszaállította a kétgólos különbséget és a vendégek hiába szépítettek azonnal, bő két perccel később Boone Jenner gólja ugyanúgy kettő volt a differencia. A végeredményt végül az utolsó percben Jake Guentzel állította be, aki öt góljával vezeti a góllövőlistát.

Az előző két mérkőzésén eredménytelen San Jose a negyedik meccsen kinyitotta a gólzsákot, egy hetest vágott és kiegyenlítette az Edmonton elleni párharcot. A Sharks a nagyarányú győzelmet főként az emberelőnyös játékának köszönheti, a találkozón ugyanis nyolcból négy előnyt gólra váltott. Jól kezdett a  San Jose, Joe Pavelski révén már a 15. másodpercben betalált, ami után szó szerint elkezdődött a gála. A meccs végére Logan Couture és Joe Pavelski duplázott, sőt utóbbi még egy gólpasszt is kiosztott, Brent Burns három találatot készített elő, Martin Jones 23 védéssel ért el shutoutot.

NHL, 2017. április 18.

NY Rangers–Montreal 2-1
G.: Fast, Nash ill. Mitchell

Columbus–Pittsburgh 5-4
G.: Johnson, Anderson, Nutivaara, Karlsson, Jenner ill. Hörnqvist, Hainsey, Kuhnhackl, Guentzel

San Jose–Edmonton 7-0
G.: Couture (2), Pavelski (2), Marleau, Sörensen, Schlemko ill. –

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Chicago (1.)–Nashville (WC 2.) 0-3
0-1 0-5 2-3 h. 04.20 04.22 04.24 04.26
Minnesota (2.)–St. Louis (3.) 0-3
1-2 h. 1-2 1-3 04.19 04.22 04.24 04.26
Anaheim (1.)–Calgary (WC 1.) 3-0
3-2 3-2 5-4 h.  04.19 04.21 04.23 04.25
Edmonton (2.)–San Jose (3.) 2-2
2-3 h. 2-0 1-0 0-7 04.20 04.22 04.24
Elődöntők
?–?
?–?
Döntő
?–?

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Washington (1.)–Toronto (WC 2.) 1-2
3-2 h. 3-4 h. 3-4 h. 04.19 04.21 04.23 04.25
Pittsburgh (2.)–Columbus (3.) 3-1
3-1 4-1 5-4 h. 4-5 04.20 04.23 04.25
Ottawa (2.)–Boston (3.) 2-1
1-2 4-3 h. 4-3 h. 04.19 04.21 04.23 04.26
Montreal (1.)–NY Rangers (WC 1.) 2-2
0-2 4-3 h. 3-1 1-2 04.20 04.22 04.24
Elődöntők
?–?
?–?
Döntő
?–?

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
?–?

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
április 22., szombat
VB 12:30 UKRHUN 3-5VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 KORPOL 4-2VÉGE
ROC 16:10 AVSKAC 3-2 HVÉGE
VB 19:30 AUTKAZ 2-3VÉGE
április 23., vasárnap
ROC 10:10 AVSSLL 10-2VÉGE
VB 16:00 KAZKOR 2-5VÉGE
VB 19:30 POLUKR 2-1VÉGE
április 24., hétfő
VB 19:30 HUNAUT 1-3VÉGE
    • SPORT 1
április 25., kedd
VB 12:30 KAZPOL 1-0 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 HUNKOR 1-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 UKRAUT 0-1VÉGE
április 26., szerda
VB 19:30 KAZUKR 4-2VÉGE
április 27., csütörtök
VB 16:00 HUNPOL 0-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 AUTKOR 5-0VÉGE
április 28., péntek
VB 12:30 HUNKAZ 1-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 POLAUT 0-11VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 KORUKR 2-1 BVÉGE
    • SPORT 1
május 1., hétfő
GÁLA 18:00 HUNSZF 
május 5., péntek
VB 16:15 FINBLR 
VB 16:15 SWERUS 
    • SPORT 1
VB 20:15 CZECAN 
    • SPORT 1
VB 20:15 USAGER 
május 6., szombat
VB 12:15 LATDEN 
VB 12:15 SUISLO 
VB 16:15 BLRCZE 
VB 16:15 SVKITA 
VB 20:15 GERSWE 
    • SPORT 2
VB 20:15 NORFRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk