Jól kezdte a Nitra az elődöntőt

 

Hétfőn este megkezdte az elődöntőket a szlovák Extraligában a Nitra és a Zilina is.

A két csapatban több, magyarországi szurkolók által is jól ismert játékos – Judd Blackwater, Timotej Sille, Miroslav Pupák, Peter Ordzovensky, Edmund Piacka, Michal Jurasko – is játszik. Az alapszakasz második és negyedik helyezettje között 56 mérkőzés után 22 pontos különbség alakult ki, de egymással meglehetősen szoros csatákat vívtak, így ezúttal is erre volt kilátás. Azonban nem így alakultak az események. Blackwater a 6. percben megszerezte a vezetést a Nitrának, 35 másodperc múlva az NHL-t, KHL-t is megjárt Branislav Mezei növelte az előnyt, és ezzel minden el is dőlt. A második 20 percben még háromszor örülhetett a nyitrai csapat és a közönség újabb gólnak, a harmadik játékrész pedig csak arról szólt, hogy a címvédő kényelmesen hazakormányozza a győzelmet. Ezt meg is tette, 5-0 lett a vége. Kedden este újabb mérkőzést játszanak a felek Nyitrán, majd visszakerül két napra a stafétabot a másik pároshoz, A Banska Bystrica fog Túrócszentmártonba látogatni két fellépés erejéig.

Extraliga, rájátszás, 2017

Negyeddöntők
Banská Bystrica (1.)?Nové Zámky (8.) 4-1
8-2 8-0 4-1 2-3 5-1 - -
Nitra (2.)?Poprad (7.) 4-0
7-0 3-0 4-3 h. 5-1 - - -
Kosice (3.)?Martin (6.) 2-4
4-0 1-2 1-4 0-3 3-1 0-1 -
Zilina (4.)?Zvolen (5.) 3-3
5-2 2-3 5-3 4-5 5-1 2-3 h. 3-2
Elődöntők
Banská Bystrica (1.)?Martin (6.) 2-0
6-3 5-1 04.05 04.06 04.09 04.11 04.13
Nitra (2.)?Zilina (4.) 1-0
5-0 04.04 04.07 04.08 04.10 04.12 04.14
Döntő
???
04.17 04.18 04.21 04.22 04.24 04.26 04.28

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum