Hári Jánosék kiestek az SHL-ből

   

A Leksand elbukott a svéd osztályozó hatodik meccsén, Vay Ádám csodás teljesítménnyel segítette győzelemre csapatát, Stipsiczék megint hatot kaptak.

Összesítésben 4-2 arányban alul maradt a Leksand a Morával szemben, és kiesett. Nem kezdtek jól Hári Jánosék, öt perc után már 2-0-ra vezettek a hazaiak. Ezt követően rendezte sorait a Leksand, hamar csökkentették a különbséget, egyenlíteniük azonban nem sikerült. Hiába lőttek az első negyven perc alatt 27-szer kapura, Christian Engstrand kapus megbabonázta a csatárokat, mindent fogott. A Fehérvárban két évvel ezelőtt megismert kapus 94% feletti teljesítménnyel segítette csapatát a svéd élvonalba. A záró húsz perc elején ismét az öltözőben ragadtak a vendégek, a Mora a 46. másodpercben megszerezte harmadik gólját is. Az utolsó két és fél percre kapusát is lehozta a Leksand, ebből újabb két gólt szereztek a hazaiak, és végül 5-1-re nyertek. Hári 13 percet játszott, a bulik kétharmadát elhozta, a két üres kapura bekapott gólnál volt a jégen. Összességében 57 meccset játszott a svéd első osztályban a szezonban, 5 gólt és 14 gólpasszt szerzett, csapata egyik legjobbja volt.

A klub honlapja a meccs után interjút készített Christer Plars klubelnökkel a kudarc okairól és a hogyantovábbról. A szakember a kiesés estéjén nem adott részletes szakmai elemzést, annyit mondott, hogy ebben a párharcban a Mora volt a jobb csapat, leginkább azért, mert nem tudtak abban a szellemben játszani, amire egy ilyen küzdelem során szükség van, és amelyről a szezon során többször is bebizonyították, hogy képesek. Az interjúból kiderül az is, hogy a klub stabil pénzügyi lábakon áll annak ellenére, hogy a kiesés 30 millió koronával (mintegy 970 millió forinttal) kisebb büdzsét jelent. Az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy a kiadások is jóval alacsonyabbak lesznek. Mindennek azért van különös jelentősége a Leksand esetében, mert a klub korábban az állandó pénzügyi problémáiról volt híres. Legutóbb két éve estek ki az első osztályból, amibe kis híján tönkre ment a klub. Mindezt azok után, hogy három évvel korábban szintén ugyanez a helyzet állt elő. Háriék teljesítményének értékelésekor tehát mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy gyakorlatilag másodosztályú költségvetéssel vettek részt a sorozatban, vagy legalábbis igen szerény növekménnyel indultak neki az elitnek. Plars elmondta azt is, hogy a másfél évvel ezelőtti fejlesztési stratégiához tartják magukat, aminek az a lényege, hogy 2019-re váljanak stabilan az élvonalban maradni képes csapattá. Ehhez az utánpótlást és a női jégkorongot is jelentősen szeretnék fejleszteni. Az idei évben is két forgatókönyvvel számoltak pénzügyi és szakmai vonalon egyaránt, ami lehetővé teszi, hogy jövőre semmilyen átmeneti állapotot vagy nehézséget ne okozzon a kiesés.

leksand out

Péntekről szombatra összeszedte magát a Quad City Mallards és így Vay Ádám is sokkal jobb teljesítményre volt képes. Ugyan ismét a vendégek szereztek vezetést a 4. percben, de ezt még az első szünet kiegyenlítette a Mallards. Ezt követően hiába lőttek sokkal többet kapura az alaszkaiak, Vay eszén nem tudtak túljárni, miközben a harmadik harmad derekán hat perc alatt három gólt lőttek a csatártársak és gyakorlatilag eldöntötték a meccset. Az Acesnek még futotta egy szépítő gólra az 54. percben, ezzel lett 4-2 a Mallards javára. Vaynak ismét nehéz meccse volt, összesen 41 lövést kapott, ebből kettő lett gól, ami 95% fölötti teljesítmény. A Mallards továbbra is 3. helyen áll a központi divízióban és mivel a Kalamazoo Wings kikapott, így három meccsel az alapszakasz vége előtt előnye immár hat pont legnagyobb riválisával szemben.

Stipsicz Bencééknek kemény hétvégéje van, pénteken a USHL keleti konferenciájának egyik legerősebb csapatával játszottak, szombaton a nyugati konferencia másodikját fogadták. A Waterloo Blask Hawks nem is kímélte őket, már az ötödik percben megszerezte a vezetést. Ezt ugyan fél percen belül kiegyenlítette a Cedar Rapids RoughRiders, és a továbbiakban egészen sokáig tartották is az eredményt, azonban a két harmad alatt 32 lövést megeresztő Black Hawks a második szünet előtti 5 percben kétszer is betalált. A záró húsz percet emberelőnyben kezdhették a hazaiak, de a különbség nem csökkent, hanem nőtt, majd a meccs hajrája előtt, egy újabb rövidzárlatot követően, fél perc alatt újabb két gólt értek el a vendégek, kialakítva az 1-6-os végeredményt. Stipsicz nem szerzett pontot, de az egyetlen hazai találatnál jégen volt, plusz/mínusz mutatója a nullán állt meg. A RoughRiders utolsó a bajnokságban. Stipsiczéknek még három meccse van hátra az alapszakaszból, egy hét múlva szombaton fejezik be a szezont.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 12. 38 6 14 20
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. 42 11 17 28
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 56 3 6 9
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 5. 30 1 3 4
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)  4. 1 0 0 0
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 14. 57 5 14 19
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 3. 42 5 14 18
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 44 0 6 6
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 7. 59 19 29 48
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 3. 36 105 986 90,4
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 10. 54 2 20 22

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 16., szombat
U18 12:00 ETOVIC 4-2VÉGE
U18 12:40 DHKKAC 0-5VÉGE
U18 13:20 FTCOKW 0-9VÉGE
U18 15:00 UTEEHC 5-4 BVÉGE
U20 16:20 KMHSAP 2-4VÉGE
U18 17:15 VSVVAS 6-3VÉGE
ELA 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
ELA 17:40 VASVC2 2-4VÉGE
U18 17:45 EASMIS 2-6VÉGE
ELA 18:00 DABHKB 4-6VÉGE
február 17., vasárnap
U20 14:00 EASDHK 4-2VÉGE
ELF 16:00 BRASCC 5-2VÉGE
EXL 16:00 POPMIS 2-1VÉGE
U20 17:00 UTEAVS 3-2 HVÉGE
EXL 17:30 MACKOS 3-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EBEL 18:00 HCBAVS 5-2VÉGE
U20 19:10 MACETO 8-3VÉGE
február 18., hétfő
ELA 18:40 VASHKB 3-2VÉGE
ELF 20:00 FTCDEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT
február 19., kedd
U18 15:35 KMHVAS 1-9VÉGE
U20 19:00 MACDHK INFO
február 20., szerda
U18 15:30 DHKAVS 
U18 16:00 MISOKR 
U18 16:30 UTEFTC 
ELA 17:50 VC2GYE 
U18 18:20 KMHETO 
ELA 18:40 HKBTIT 
ELA 18:40 VASDAB 
U20 19:10 UTEDAB 
február 21., csütörtök
U18 15:10 DHKVAS 
U18 17:25 UTEMIS 
ELF 17:30 BRAFTC 
U18 18:40 MACETO 
ELF 19:00 DEBUTE 
U20 19:00 DHKKMM 
február 22., péntek
ELA 17:50 VC2HKB 
EBEL 18:00 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
ELA 18:00 DABTIT 
ELF 18:00 UTEDEB 
EXL 18:00 ZVOMAC 
EXL 18:30 MISBBY 
ELA 18:40 VASGYE 
U20 19:00 ETOEAS 
Partnerünk