Kisöpörték a leendő 1/1-es csapatát

 

Nolan Patrick és a Brandon Wheat Kings címvédőként búcsúzott a kanadai juniorligában.

Szűk három hónap múlva, június 23-án és 24-én tartják az NHL 55. draftját Chicagóban. A börze első számú favoritja minden fronton (Eliteprospects, ISS, McKeen’s) és minden szakíró szerint Nolan Patrick, a Wheat Kings 18 éves centere. A jobbszélsőként is használható játékos tavaly bizonyított is, bajnoki címre vezette a WHL-ben (Western Hockey League) a Brandont, úgy, hogy az alapszakaszban 102 pontjával ötödik lett a kanadai táblán, a rájátszásban pedig első, 30 egységgel, természetes, hogy begyűjtötte az MVP címet is.

nolan patrick

Az idei éve viszont nagyon rosszul sikerült. Két súlyos sérülés miatt az alapszakasz nagyobbik felét kihagyni kényszerült. A szezon közepén 25 meccsről hiányzott, ami miatt a junior-világbajnokságon sem lehetett ott. 28 meccsre visszatért, összekapart 38 (16+22) pontot, ismét kidőlt. 33 alaklommal lépett jégre, az utolsó három hétben már nem játszott, a playoffot is kihagyta. A Brandonnak esélye sem volt legnagyobb ásza nélkül a Medicine-nel szemben.

A legérdekesebb Patrick sérülésével kapcsolatban, hogy a csapat egyszer sem adta meg, pontosan mi történt vele, csak a közhelyes upper body és lower body státust jelzett vele kapcsolatban. A szakírók szerint ez a titkolózás rossz hatással lehet a hokis helyzetére a drafton. Rizikóssá válhat kiválasztani őt, könnyen előfordulhat, hogy nem lesz belőle 1/1-es.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum