Az Olimpija mérkőzésre hívja a Fehérvárt

 

Az EBEL utolsó előttije kétszer is megmérkőzik a MOL Liga utolsó előttijével. Felkészül a Volán.

Szombaton és vasárnap 18 órától a belgrádi Pionir csarnokban kétszer is játszik egymással a HK Beograd és az Olimpija Ljubljana. Mindkét csapat hazája bajnoki rájátszására készül, és mindkettő hosszabb meccstelen időszakon van túl, így kapóra jöttek egymásnak. Az összecsapást a szerb és a szlovén klub is komolyan veszi. Az Olimpija szinte teljes keretével utazik, csak négy sérültje, Ales Music, Max Selan, Zan Luka Srpcic és Gal Koren nem tart a csapattal. A HK Beograd a válogatott játékosok formába hozása érdekében néhány kölcsönjátékossal erősít, Milos Babic a Vojvodinából, Sinisa Pajic és Relja Radosavljevic az NS Starsból csatlakozik erre a hétvégére a szerb MOL Liga-résztvevőhöz.

Az Olimpija Ljubljana azt is bejelentette, hogy szeretne olyan csapatokkal is barátságos mérkőzéseket játszani, akik erősebb ligák tagjai. Bár számításaik szerint erre a mérkőzésre már csak a szlovén bajnoki rájátszás kezdete után tudna sor kerülni, felvették a kapcsolatot a Fehérvárral egy vagy két barátságos mérkőzés érdekében. Ezek a találkozók az egy hónapig mérkőzés nélkül készülő volánosoknak is jól jöhetnek, megtörhetik a jeges és száraz edzések monotóniáját, és esetleg a külföldről hazatérő válogatott játékosok ? például Kevin Wehrs ? is becsatlakozhatnak a programba.

Zajc OLL

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum