Erdélyben a legnépszerűbb a MOL Liga

   

A két szabadtéri mérkőzésnek köszönhetően enyhén nőtt a MOL Liga mérkőzéseinek látogatottsága a 2016/17-es alapszakaszban.

Visszatért a MOL Liga a korábbi trendhez, ismét a romániai csapatok mérkőzésein voltak a legtöbben. Az alapszakasz 220 mérkőzését összesen 140 024 néző látta, ami meccsenkénti 636 fős átlagot jelent. Ez az eddigi 9 alapszakasz közül az összesített nézőszámot tekintve a második, az átlagot tekintve az ötödik legjobb eredmény. Az eddigi legjobb idény a 2013/14-es volt, akkor az alapszakasz 168 mérkőzését 145 ezernél is többen nézték meg. A látogatottsági statisztikákhoz elsősorban a jegyzőkönyvek hivatalos adatait használtuk fel. Táblázatban és grafikonokon összefoglalva így mutat mindez:

MOL_att_tbl

MOL_att

MOL_avg

A liga mérkőzéseit Csíkszeredában látogatták a legtöbben ? több mint 1300-an ?, bár a meccsenkénti átlagos nézőszám ? minden bizonnyal a csapat körüli gondok és a rossz szereplés miatt – több mint 9%-kal visszaesett. A Brassó több mint duplájára növelte a látogatottságát, ami nem is csoda, a tavalyi félig juniorokkal lejátszott, katasztrofális év után ezúttal újra versenyképes csapatuk van. Az azonban látszik, hogy könnyebb elveszteni a nézőket, mint visszaszerezni, a mostani átlaguk ugyanis nem éri el sem a 2012/13-as, sem a 2013/14-es, sem pedig a 2014/15-ös látogatottságot. A harmadik legtöbb nézőt Galacon vonzotta a nemzetközi bajnokság, az újonccsapat megelőzi a DVTK-t, akik az elmúlt három év legrosszabb átlagát produkálták, tavalyi nézőik 18%-át elvesztették. A Szereda és a Miskolc mellett a Debrecen és a Fehérvári Titánok otthonában csökkent még a nézőszám, mindenki más javított. Természetesen a két újonccsapat esetében a változás nem értelmezhető. A fővárosban továbbra is a MAC vonzza a legtöbb nézőt, az UTE és az FTC látogatottságát is egyértelműen felülmúlják, ahogy tavaly is. Idegenben viszont a tradicionális csapatokra inkább vevő a közönség.

Vendégként a legtöbben a Ferencvárosra, a Csíkszeredára, a DVTK-ra és az Újpestre voltak kíváncsiak. Különösen kiemelkedő a Ferencváros adata, ők ugyanis egyetlen kiemelt mérkőzésen sem játszottak vendégként. A városligeti rendezvényen nem vettek részt, a február 3-i, Tüskecsarnokban megrendezett telt házas derbin pedig ők voltak a pályaválasztók. Idegenben a legkevesebben a Dunarea Galati meccseire voltak kíváncsiak.

Az alábbi két táblázat a mérkőzések látogatottságát mutatja minden párosítást külön feltüntetve. Felül az összes nézőszám, alul a mérkőzésenkénti átlagos nézőszám olvasható. A sorok végén a csapatok hazai összesített adatai láthatók, az oszlopok alján pedig az idegenbeliek.

MOL_att_16-17

MOL_avg_16-17

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum