Vas Márton gólt szerzett
A Freiburg ugyanakkor szétlövésben kikapott. Vay Ádám újabb győztes meccsen van túl, Wehrsék és Bartalisék szoros vereséget szenvedtek.
A német másodosztályban a Freiburg a Starbulls Rosenheim otthonába látogatott. A vendégek a második harmad elejére kétgólos előnyre tettek szert, amit azonban a hazaiak a mérkőzés derekára kiegyenlítettek. Ráadásul emberhátrányba is került a Freiburg, ám ekkor érkezett Vas Márton és hátrányból szerezte vissza a vezetést csapatának. A harmadik játékrészt ismét a Rosenheim kezdte jobban, két góllal, köztük egy kettős fórban szerzett találattal átvette a vezetést. Erre is volt azonban válasza a vendégeknek, az 54. percben egyenlítettek. Jöhetett a hosszabbítás, majd újabb gól híján a szétlövés, amelyben a Rosenheim játékosai jártak nagyobb szerencsével, 5-4-re nyerve a mérkőzést. Ez volt Vas idei negyedik gólja, már 17 pontnál jár, a Freiburg továbbra is 9. helyen áll a tabellán.
Kikapott a Villach Salzburgban és ez nagy segítséget jelent az utóbbi időben szárnyaló Fehérvárnak. Sofronék hárommeccses győzelmi szériában vannak, az elmúlt nyolc meccs mindegyikén szereztek pontot. Nem így Kevin Wehrsék, akik egymás után második mérkőzésükön szenvedtek vereséget. Pedig nem álltak messze a pontszerzéstől Salzburgban, mert bár a hazaiak elhúztak 2-0-ra, egy perccel a vége előtt egy gólra zárkóztak a vendégek. Későn jött azonban a szépítő találat, az egyenlítésre már nem maradt idő, 2-1-re nyert a Red Bull. Vereségével a Villach maradt ugyan a hetedik helyen, de előnye a 9. Fehérvárral szemben három pontra olvadt.
Szoros vereséget szenvedett a Schwenningen is, amely a bombaformában lévő Nürnberg otthonában lépett pályára. Az Ice Tigers nem csak második a tabellán, de sorozatban negyedik győzelmét aratta pénteken. Az első húsz percben három előnyös gól is született, ebből kettőt a hazaiak szereztek és ez az előny meg is maradt a meccs végéig, amikor egy újabb találattal biztosították be a 3-1-es győzelmüket. Bartalis István ezúttal nem szerzett pontot, a Wild Wings három győzelem után szenvedett vereséget és visszacsúszott a 13. helyre.
A 3-0-ra megnyert második harmadnak és az alacsonyan tartott lövésszámnak köszönhetően legyőzte divízióbeli ellenfelét a Quad City Mallards. Vay Ádámék a Tulsa Oilers csapatát fogadták az ECHL-ben, és bár a vendégek 2-0-ra elhúztak, ezt követően a Mallards négy gólt lőtt zsinórban, így még az is belefért, hogy a záró húsz percben az Oilers visszajöjjön egy gólra. A vége 4-3 lett, Vay Ádám kezdett a kapuban, 19 lövésből 16-ot fogott, ami 84,2%-os teljesítmény. A Mallards továbbra is negyedik helyen áll a központi divízióban, 63%-os teljesítménye az ötödik legjobb nyugaton.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Bartalis István | Schwenningen | DEL (GER-1.) | 13. | 17 | 2 | 6 | 8 |
Dudas Jesse | TPS | Liiga (FIN-1.) | |||||
TPS | CHL | 1 | 1 | 0 | 1 | ||
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | Alpesi Liga (AUT-2.) | 3. | 22 | 5 | 9 | 14 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 8. | 27 | 0 | 3 | 3 |
Linköping HC | CHL | 9 | 3 | 0 | 3 | ||
Garát Zsombor | Austin Bruins | NAHL | 4. | 18 | 1 | 2 | 3 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | |||||
Hári János | Leksands IF | SHL (SWE-1.) | 13. | 27 | 2 | 7 | 9 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 2. | 20 | 5 | 5 | 11 |
KalPa | CHL | 8 | 0 | 4 | 4 | ||
Stipsicz Bence | Cedar Rapids | USHL | 9. | 20 | 0 | 3 | 3 |
Szabad Kevin | Vienna Capitals | EBEL (AUT-1.) | 2. | 1 | 0 | 0 | 0 |
Vas Márton | Freiburg | DEL2 (GER-2.) | 9. | 28 | 4 | 13 | 17 |
Vay Ádám | Quad City Mallards | ECHL | 4. | 13 | 40 | 312 | 88,6 |
Iowa Wild | AHL | 8. | |||||
Wehrs Kevin | Villach | EBEL (AUT-1.) | 7. | 33 | 2 | 16 | 18 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.