Jason Morgan újabb légióst hozhat Debrecenbe

   

Jared Brown abból a csapatból érkezhet, ahol a DHK vezetőedzője, Jason Morgan kezdte a szezont. Egy másik Opole-játékos lengyel hírek szerint a DVTK-nál próbálkozik.

Hétfőn bontott szerződést két légiósával, Jared Brownnal és Grant Toulminnal az Orpik Opole. Korábban ebből a csapatból szerződött vissza a MOL Ligába Jon Booras, aki a MAC-é lett, és Brad Smith, aki Morgan új csapatát választotta.

Lengyelországi partneroldalunk kedden megírta, hogy az igen impresszív mutatókkal rendelkező Jared Brown is ilyen okból kifolyólag távozik a lengyel csapattól, ugyanis megállapodott a Debrecennel, már szerződést is kötöttek a felek. Brown 25 lengyel bajnokin 30 pontot szerzett, csapata harmadik legeredményesebbje volt. A 30 éves amerikai center végigjárta hazája utánpótláslépcsőit, két évet a major juniorligában, a USHL-ben, majd négyet az egyetemi ligában, az NCAA-ben húzott le. Felnőttként négy szezont töltött a CHL-ben, egyet az ECHL-ben. Európában a francia és a lengyel bajnokságban akklimatizálódott, kiválóan, mindvégig ponterős játékot mutatott be.

Egyetlen hibájaként a rengeteg kiállítás róható fel, 91 percével messze a legtöbbet büntetett játékos a lengyel élvonalban. Távozása egyik okaként is azt hozta fel, hogy nem jött ki jól a lengyel játékvezetőkkel. Nem volt biztonságban a jégen, állította, és amikor megvédte magát a bírók helyett, rögtön a büntetőpadon találta magát. Érdekes lesz megfigyelni, hogy a MOL Liga-zebrákkal milyen viszonyt épít fel.

Grant Toulmin előélete sem sokkal kevésbé figyelemre méltó, bár a lengyel élvonalban kevesebb pontot gyűjtött, mint Brown, de ugyanannyi gólt lőtt. A hokej.net úgy tudja, ő is szeretné Magyarországon folytatni pályafutását. A sorsa Douglas Bradley kezében van, ugyanis Miskolcon tesztelik tudását, ha megfelel, szerződtetik a DVTK Jegesmedvék csapata, ahol egyfajta próbajátékon vesz részt.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum