Az életéért küzd a Galati és a Ferencváros

   

Ami az egyik számára sorscsapás, az a másiknak esély: nagyon mélyen lévő Ferencváros látogat az al-dunai városba, óriási rangadó jön a rájátszásért.

Leírni is borzasztó: utolsó 13 meccséből mindössze egyet nyert a Fradi, pontjainak több mint négyötödét a szezon első 12 meccsén szedte össze, a maradék hatot e 13 találkozó alkalmával. A Csíkszereda ellen 3-2-re elvesztett szombati meccsen ráadásul az utolsó öt percben két góljukat is érvénytelenítették a játékvezetők. Egy ilyen csata után nem egészen 24 órával újra jégre lépni nem akármilyen kihívás. A Fradi alig több mint három sort tudott nevezni Szeredában, és ebben már benne vannak azok is, akik sérülten vállalják a játékot. Nincs viszont benne az egyik legponterősebb csatár, a kanadai Tommy Sumi ugyanis még eltiltását tölti.

Mindez a hazaiak szemszögéből nézve hatalmas sansz. A Galati-nak ugyanis már-már elszálltak volna az esélyei a rájátszás elérésére, amikor a Fradi példátlan méretű mélyrepülésbe kezdett. (Nem mellesleg: az egyenetlenül teljesítő Fehérvári Titánok sincsenek elérhetetlenül távol a Dunareától.) Jelenleg egy pont a különbség a két csapat között, de a Galati három meccsel többet játszott ellenfelénél, vagyis nagyon kell neki a 3 pont egy ilyen szintű rangadón. A szezon eddigi két egymás elleni meccsét a Fradi nyerte, hazai pályán 3-0-ra, idegenben 3-2-re, ezek a pontok duplán lesznek fontosak a végelszámolásnál. Ahogyan a vasárnapiak is.

Nagyon fontos kérdés lesz vasárnap, hogy a szombaton történtektől miként tudnak elvonatkoztatni a zöld-fehér játékosok a jégen.

Dunarea Galati–Ferencváros 6-2

   

A galaciak 8 és fél percnyi játékidő alatt 4 gólt lőttek az FTC-nek, ez pedig bőven elég volt számukra a sikerhez.

Sokáig kiváló teljesítményt nyújtottak a kapusok, Lakosil és Sevela egszen a 37. percig kapott gól nélkül tartotta magát, ám ekkor utóbbi kapujába
Bushbacher betalált. Az első galaci gól után gyorsan jött a második, 39 másodperccel később Rusnák is eredményes volt. A hazaiak nem örülhettek sokáig kétgólos előnyüknek, 19 másodpercre rá Jaborník szépített. A harmadik harmad 59. másodpercében Bushbacher megint gólt szerzett, aztán 4 perccel később Szőcs belőtte a 4. Galati-gólt, ekkor Sevela helyét Soós vette át az FTC kapujában. A 48. percben Schwindt visszahozta a zöld-fehér reményeket, hiába, a végjátékban Bushbacher mesterhármasig jutott, valamint Pál Zoltán is feliratkozott a gólszerzők közé. A Dunarea Galati 6-2-re nyert, ezzel 34 pontja van, feljött a 7. helyre, megelőzte az egyaránt 32 pontos Fehérvári Titánokat és a Ferencvárost is, ám 3-mal több meccset játszott, mint riválisai.

Erste Liga, Patinoarul Artificial, 1000 néző. Játékvezetők: Csomortani, Mathe, Mihai, Scriban.
Lakosil: 94,4% (László)
K
Sevela: 87,1% (Soós: 60,0%)
Flinta, Raszulov, Rusnák, Bushbacher, Donyika
1
Schwindt, Hietamaki, Shinkaruk, Rafaj, Szappanos
Hildebrand, Góga, Lőrincz, Mihály, Szőcs
2
Erdélyi, Jaborník, Hardi, Farkas, Papp
Devecka, Pál Zs., Popa A., Pál Z., Irimia
3
Kovács, Garbacz, Tendler, Németh, Kiss
Tamás, Neagos, Munteanu A. I.
4
Üveges, Inglis
Trandafir Marius
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 36:15 GAL Bushbacher Devecka Raszulov
2-0 36:54 GAL Rusnák Donyika Flinta
2-1 37:13 FTC Jaborník Tendler Rafaj
3-1 40:59 GAL Bushbacher
4-1 44:45 GAL Szőcs Lőrincz Mihály
4-2 47:56 FTC Schwindt Tendler
5-2 57:13 GAL Bushbacher Donyika Góga
6-2 58:31 GAL Pál Z. Góga
36 Kapura lövések száma 36
8 Kiállításpercek 10

A Galati–FTC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum