A Nottingham legyőzte az Odensét

   

Három egygólos győzelem mellett csak a kazah Bejbarisz tudott nyerni simán a Kontinentális Kupa harmadik fordulójában. A Tychy kikapott a házigazda olaszoktól.

A számunkra talán legérdekesebb mérkőzésen a Miskolc ellenében továbbjutó lengyel Tychy játszott a házigazda Ritten ellen az E jelű csoportban. Az első 40 perc után 1-0-ra vezettek az olaszok, aztán a harmadik harmadra felpörögtek az események. Öt perc alatt két gólt ütöttek a lengyelek és átvették a vezetést. Az olaszok sem hagyták magukat, a 9. percben egyenlítettek, de másfél perccel később a Tychy ismét gólt szerzett. A hazaiak a 15. percben másodszor is egyenlítettek és már úgy tűnt, hosszabbításra kerül a sor, amikor az utolsó percben a mindent eldöntő negyedik találatot is beverték és nyertek 4-3-ra. A meccs legjobbja a 2+1-ig jutó Jason Williams volt. Ezen nincs is mit csodálkozni, tekintélyes NHL-es tapasztalattal is rendelkezik, 455 meccsen 227 pontot gyűjtött, ezek legtöbbjét a Detroit Red Wings színeiben, akikkel 2002-ben bajnok is lett.

A csoport másik mérkőzésén a kazah bajnok 4-1-re verte a fehérorosz bajnokot, nagy lépést téve a csoportgyőzelem felé. A Sahtyor Szoligorszk szerzett vezetést, ám az öröme egyrészt korai volt, másrészt nem tartott sokáig, a Bejbarisz Atirau 15 másodperc múlva egyenlített. A második harmadban egyetlen gól esett, azt a kazahok ütötték, és a harmadik harmadban is csak ők találtak be, kétszer is.

A D csoport küzdelmeit Dániában rendezik, ahol a péntek esti meccsen az Odense az angol bajnok Nottingham Pantherst fogadta. A vendégek meg is lepték ellenfelüket, a meccs felénél ugyanis már 4-1-re vezettek. A második ?félidőben? ugyan a dánok lőttek három gólt, de közben egyszer a Nottingham is betalált, így 5-4-re nyertek. A dán csapatoknak nincs szerencséjük a hazai pályával a Kontinentális Kupában. Ebben az évtizedben harmadszor rendeznek tornát a harmadik körben, mindhárom alkalommal már nyitónap estélyén elszenvedték első vereségüket, kétszer a DAB, most pedig a Nottingham tolta elég messzire a továbbjutásról szőtt álmokat.

Izgalmasan alakult a csoport délutáni mérkőzése is, ahol végig fej-fel mellett haladt az Donbassz Donyeck és az Angers. A 43. percben aztán a franciák másodszor is megszerezték a vezetést, amire az ukránok már nem tudtak válaszolni, 3-2-re nyert a Ligue Magnus tavalyi második helyezettje.

A D csoportban a Nottingham és az Angers vezet 3-3 ponttal, míg az Odensének és a Donbassznak 0-0 pontja van, az E csoportban szintén két három- és két nulla pontos csapat van, előbbiek közé a Ritten és a Bejbarisz, utóbbiak közé a Szoligorszk és a Tychy tartozik.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum