Amerikai védővel erősített a HK Beograd
Az ECHL-t is megjárt 25 éves Kevin Albers csatlakozik a szerb csapathoz.
Újabb légióst igazol a MOL Liga-újonc HK Beograd. A 25 éves, 180 centis és 87 kilós Kevin Albers érkezik a klubhoz. Ezzel Trifonov, Árvay, Turcotte, Despotovic, Saliji és Sefic után a hetedik légiósa is megvan a csapatnak. Albers érkezésére nagy szükség is volt, hiszen a belgrádiak kerete meglehetősen létszámhiányos, Sefic pedig sérülése miatt eddig egyetlen alkalommal sem tudott játékra jelentkezni, így eddig még soha nem tudták kihasználni, hogy hat légióst nevezhetnek a mérkőzésekre.
Albers az USHL-ben fejlődött, 19 évesen tagja volt a 19 éven aluliak nemhivatalos világbajnokságán, a World Junior A Challenge-en aranyérmes amerikai U19-es válogatottnak. Akkori csapattársai közül Beau Bennett azóta egy Stanley Kupa-győzelemmel is büszkélkedhet. Egyetemi évei alatt a Niagara University színeiben az NCAA legmagasabb osztályában játszott, három évig Hugo Turcotte csapattársa volt. Profi pályafutását az ECHL-es Atlanta Gladiatorsnál kezdte, majd ezen a nyáron Európába szerződött, a szlovák extraligás Dukla Trencin játékosa lett. Innen igazolt a HK Beogradhoz, ahol feladata minden bizonnyal a hátsó alakzatok stabilitásának javítása lesz. Miután Albers papírjai elkészültek, elvileg pénteken a Csíkszereda ellen debütálhat is.
További cikkek
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét
- Jason Morgan újra Erste ligás vezetőedző lesz
- Vosvrda marad a DVTK Jegesmedvéknél
- A Fradi szerződést hosszabbított a legjobb játékosával
- Szathmáry még két évig marad a DVTK Jegesmedvéknél