Galló Vilmos megint gólt lőtt a BL-ben
A magyar csatár már három gólnál jár, Sebők Balázs pedig harmadik asszisztját szerezte. A Linköping és a KalPa is 1-1-et játszott az első nyolcaddöntőn.
A legjobb nyolc közé jutásért jutásért a Linköpingnek a HIFK-en kellett túljutnia. Az első meccset Svédországban rendezték és nem sikerült előnyt kiharcolni a visszavágóra. Pedig Galló Vilmos már a harmadik percben vezetéshez juttatta csapatát, a kapu előtt keresztbe korcsolyázva ért bele testtel egy korongba, ami megtréfálta az NHL All Star-gálán is megfordult Backström kapust. Galló nem állt meg, még ebben a harmadban volt egy másik ordító helyzete, azonban ekkor tíz NHL-es szezon tapasztalata diadalmaskodott, vagyis a Minnesotától idén Helsinkibe igazolt Backström hárítani tudott. A meccs első felében dominált a hazai csapat, azonban főleg az utolsó harmadra feltámadt a HIFK. Ennek a 47. percben lett meg a gyümölcse, amikor a HIFK emblematikus játékosa, Corey Elkins adott szorult helyzetből is fantasztikus passzal hozta helyzetbe csapattársát, Robert Leinót, akinek az üres kaput kellett már csak eltalálnia, ezzel lett 1-1. Galló Vilmosnak ez volt a harmadik gólja a BL idei kiírásában.
A BL-ben a KalPa a svájci Fribourg-Gottéron csapatát fogadta. A svájciak keddig, mint kés a vajon haladtak át ellenfeleiken, egy vereséget és egy döntetlent gyűjtöttek be, előbb Münchenben kaptak ki, majd a Kassa otthonában végeztek döntetlenre. Ezzel együtt a 17-8-as gólarányuk jól jelzi, hogy még nem igazán akadtak azonos súlycsoportú ellenfélre a Bajnokok Ligájában. Ehhez képest a KalPa 13-6-ra nyerte a lőpárbajt az első harmadban, nagy szerencséje volt a vendégeknek, hogy ennek ellenére 0-0-val mehettek pihenni az első szünetre a csapatok. A második periódus végén aztán a gól is megjött, egy emberelőnyt használt ki a KalPa, a gyors passzokból Sebők Balázs is kivette a részét. Feljebb kapcsolt a Fribourg, azonban sokáig úgy tűnt, hogy a KalPa védelmén nem tudnak áthatolni. Négy és fél perccel a vége előtt azonban ez is sikerült, így alakul ki az 1-1-es végeredmény. Sebőknek ez volt a harmadik asszisztja hetedik meccsén a Bajnokok Ligájában.
A visszavágókat november 8-án, kedden rendezik Fribourgban és Helsinkiben.
A német másodosztályban Mindenszentekkor is rendeztek fordulót, Vas Mártonék Heilbronnba utaztak, ahol a Falkons nem sokat teketóriázott és 6-1-re nyert. Vas Márton pontot nem szerzett, a Freiburg egy helyet visszacsúszva 9. helyen áll a bajnokságban.
A CHL nyolcaddöntőinek párosítása (2016. november 1. és 8.):
Bílí Tygri Liberec (CZE)?Vítkovice Ridera (CZE) 1-0
KalPa (FIN)?Fribourg-Gottéron (SUI) 1-1
Frölunda (SWE)?Eisbaren Berlin (GER) 6-1
Linköping (SWE)?HIFK (FIN) 1-1
Zürich Lions (SUI)?HC Lugano (SUI) 2-3
SaiPa (FIN)?Vaxjö Lakers (SWE) 3-2
Sparta Praha (CZE)?HV71 (SWE) 2-4
JYP (FIN)?SC Bern (SUI) 2-3
A CHL-playoff első körének eredményei (2016. október 4. és 11.):
Farjestad (SWE)?Bílí Tygri Liberec (CZE) 1-4, 2-0 ? 3-4
HK Nitra (SVK)?Vítkovice Ridera (CZE) 0-7, 0-5 ? 0-12
Djurgarden (SWE)?KalPa (FIN) 0-2, 2-1 ? 2-3
Fribourg-Gottéron (SUI)?HC Kosice (SVK) 1-1, 4-1 ? 5-2
Frölunda (SWE)?Junoszty Minszk (BLR) 2-3, 5-0 ? 7-3
EV Zug (SUI)?Eisbaren Berlin (GER) 0-4, 1-2 ? 1-6
Linköping (SWE)?HC Davos (SUI) 7-4, 2-3 ? 9-7
TPS (FIN)?HIFK (FIN) 1-1, 4-5 b. ? 5-6 b.
Zürich Lions (SUI)?Grizzlys Wolfsburg (GER) 4-1, 5-2 ? 9-3
HC Lugano (SUI)?Skoda Plzen (CZE) 4-1, 3-3 ? 7-4
SaiPa (FIN)?Tappara (FIN) 2-0, 4-2 ? 6-2
Vaxjö Lakers (SWE)?Red Bull München (GER) 1-1, 4-3 ? 5-4
Karpat (FIN)?Sparta Praha (CZE) 1-1, 0-1 h. ? 1-2 h.
HV71 (SWE)?Lukko (FIN) 2-0, 4-3 ? 6-3
Skelleftea (SWE)?JYP (FIN) 0-4, 4-2 ? 4-6
SC Bern (SUI)?Red Bull Salzburg (AUT) 4-1, 3-3 ? 7-4
A CHL csoportbeosztása (kiemelve a továbbjutók):
A csoport: Frölunda (SWE), Pardubice (CZE), Wolfsburg (GER)
B csoport: Davos (SUI), Djurgarden (SWE), Rouen (FRA)
C csoport: Tappara (FIN), Lugano (SUI), Mannheim (GER)
D csoport: Zürich (SUI), Lukko (FIN), Ingolstadt (GER)
E csoport: Karpat (FIN), Vítkovice (CZE), Krefeld (GER)
F csoport: München (GER), Fribourg-Gottéron (SUI), Znojmo (AUT)
G csoport: HIFK (FIN), Zug (SUI), Esbjerg (DEN)
H csoport: Liberec (CZE), TPS (FIN), Lorenskog (NOR)
I csoport: Lulea (SWE), SaiPa (FIN), Berlin (GER)
J csoport: Plzen (CZE), Nitra (SVK), Stavanger (NOR)
K csoport: JYP (FIN), Linköping (SWE), Gap (FRA)
L csoport: Vaxjö (SWE), Mladá Boleslav (CZE), Junoszty (BLR)
M csoport: Bern (SUI), Kosice (SVK), Linz (AUT)
N csoport: Skelleftea (SWE), KalPa (FIN), Vienna Capitals (AUT)
O csoport: Sparta (CZE), Farjestad (SWE), Cracovia (POL)
P csoport: Salzburg (AUT), HV71 (SWE), Sheffield (GBR)
A rájátszás dátumai:
Legjobb 16 közé jutásért: 2016. október 4. és 11.
Nyolcaddöntők: 2016. november 1. és november 8.
Negyeddöntők: 2016. december 6. és december 13.
Elődöntők: 2017. január 10. és 17.
Döntő: 2017. február 7.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Bartalis István | Schwenningen | DEL (GER-1.) | 13. | 9 | 2 | 2 | 4 |
Dudas Jesse | TPS | Liiga (FIN-1.) | |||||
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | Alpesi Liga (AUT-2.) | 5. | 12 | 2 | 7 | 9 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 10. | 14 | 0 | 1 | 1 |
Garát Zsombor | Austin Bruins | NAHL | 6. | 11 | 0 | 1 | 1 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | |||||
Hári János | Leksands IF | SHL (SWE-1.) | 14. | 14 | 1 | 3 | 4 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 2. | 14 | 5 | 4 | 9 |
Stipsicz Bence | Cedar Rapids | USHL | 9. | 11 | 0 | 2 | 2 |
Szabad Kevin | Vienna Capitals | EBEL (AUT-1.) | 2. | 1 | 0 | 0 | 0 |
Vas Márton | Freiburg | DEL2 (GER-2.) | 9. | 14 | 0 | 7 | 7 |
Vay Ádám | Quad City Mallards | ECHL | 7. | 3 | 8 | 68 | 89,5 |
Wehrs Kevin | Villach | EBEL (AUT-1.) | 8. | 16 | 2 | 10 | 12 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.