Jégpálya épülhet Ajkán és a Déli pályaudvaron is
Előbbit a város, utóbbit a Testnevelési Egyetem építené.
Ajka és az Óriások terveiről az MTI számolt be hétfőn: “A tömeg- és versenysport helyszíne lehet a jövő októberre megvalósuló ajkai jégcsarnok, amely a jeges sportok fogadásán túl alkalmas lesz a kulturális rendezvények lebonyolítására is ? közölte Ajka polgármestere a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján. ? Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere elmondta, az 5100 négyzetméteres jégcsarnok, amelyben 1800 négyzetméteres jégfelület kap helyet, 500 főre bővíthető lelátóval rendelkezik majd. A jégcsarnok 940 millió forintból valósul meg, melyből 658 millió forint a tao-program tárgyi eszköz jogcímén elnyert összeg, 282 millió forint pedig saját forrás.
Pákai Gergő, az Ajka Sport 2005. Sportingatlan-fejlesztő és -hasznosító Kft. ügyvezető igazgatója felidézte, hogy az Ajkai Óriások Jégkorong Klub 2015 januárjában alakult, idén pedig már három korosztály játszik a klubban, az ötven igazolt játékossal három edző foglalkozik. Az a cél, hogy minden évben egy korosztállyal bővüljön a klub, 2020-ban pedig már felnőttek is játsszanak a csapatban. Palkovics Krisztián 223-szoros válogatott jégkorongozó azt hangsúlyozta, hogy a régió legnagyobb pályája valósulhat meg a közeljövőben, mely több ezer ember számára biztosíthat sportolási lehetőséget. Az év nyolc hónapjában a jeges sportoknak, a nyári időszakban kulturális programoknak adhat otthont.”
Néhány nappal korábban látott napvilágot az a hír, hogy a kormány mégsem zárja be a Déli pályaudvart, ám egy jelentős területét megkap a Testnevelési Egyetem. “A TE bővítésének ugyanis ez lesz az egyik iránya. A közönség minden létesítményt használhat majd, ami a fővárosi Déli pályaudvar üzemi részeinek helyére kerül ? ígérte Gyetvai Árpád, a TE fejlesztésével is foglalkozó miniszteri biztos a vs.hu-nak küldött válaszában.
A szóban forgó terület egy részén az egyetem kap majd új épületeket: jégcsarnokot, fedett teniszpályákat, de ide is beengedik a civileket. A vasúttól nyert terület másik részén eleve a nagyközönség kap létesítményeket; extrémsport-pálya, játszótér, futókör és hasonlók szerepelnek a tervekben. A kormányhatározat 2018 és 2022 közé teszi ezeket a beruházásokat, a TE fejlesztésének ez a második fázisa lesz, a nem vasúti területeken már ez előtt bővül az egyetem.”