Elment a szapporói hősnő
Fürge Anett nem a betegségéhez, hanem a jégkoronghoz mérte az időt. Hallgatott a hokitáborra: soha nem adta fel.
A legtöbb ember számára az RTL Klub Fókusz című műsorából vált ismerté Szalai Anett néven. Házasságkötésekor vette fel a Fürge Anett nevet. Jégkorongőrült volt. Amikor tehette, hokis témában forgatott anyagot, nem nehezítette ezt a vállalását az a körülmény, hogy kereskedelmi tévében dolgozott. Kitartott barátai, rajongott játékosai, szeretett csapatai mellett. Az aranygenerációból a nagy Dunaferr volt számára az etalon, a Szélig Viktor fémjelezte nemzedék, a magyar válogatott.
Első kezelései alatt és után sem változott élete értelme, a legfontosabb az maradt számára, hogy odaérjen a világbajnokságra, az övéivel lehessen Ljubljanában. Megcsinálta. Nem egyszer, nem kétszer. 2008-ban a válogatott után utazott Szapporóba. Az ő felvételei alapján nyerhetett betekintést a magyar közönség közelről is a mámor pillanataiba. Feljutott az A csoportba a csapattal.
Azt követően is folyamatosan igyekezett ott lenni, ahol a jégkorongról riportot készíthetett.
Anett ötlete alapján választottuk a szendrői tűzoltókat a Jégkorongozók az árvízkárosultakért jótékonysági akció célpontjául, és büszkén adtuk át együtt a lánglovagoknak az eredményt. Nem véletlenül választották tiszteletbeli tűzoltójukká, kapott névre szóló fejvédőt: rajongva tisztelte őket erőfeszítéseikért.
Olyan volt, mint a kedvencei, a példaképei. Ahogy Szélig Viktor vérző orral, Tokaji Viktor szakadt vállakkal, Ladányi Balázs ramaty térddel és könyökkel, úgy küzdött Anett azzal a kórral, amivel az emberiség még nem számolt le. Nem mutatott fájdalmat.
Legnagyobb szakmai sikerét a betegsége első szakaszáról készített dokumentumfilmjével érte el. Mellbevágó. Ezt a címet adta az alkotásának. Nem csak a címe az.
Vannak olyan szerencsések, akiket személyesen nem érintett hasonló betegség, akiknek egy néhány órás fejfájás a tragédia ? mi nem tudjuk, milyen a nem lenni nem jó, de nem jobb lenni sem állapot. Anett ebben az állapotban volt vidám, aktívan dolgozó, célokban gazdag, szerető nő. És így maradt meg hokiőrültnek.
Az ő meccsén a három harmad évekkel ezelőtt véget ért, de földön túli erőkkel küzdve, reménytelen helyzetekből egyenlítve harcolt ki magának megszámlálhatatlan hosszabbítást. Ez volt a magyar csoda a jégen.
Nem egészen 41 évet kapott a sorstól.
Péntek óta nyugodt lehet, nem marcangolja már az a kérdés, hogy odaér-e a következő világbajnokságra. Ahogy Ifj. Ocskay Gábor a svájci világbajnokság óta, úgy Fürge Anett is ott lesz a szurkolókkal és a csapattal a kijevi vb-től kezdődően mindörökké.