Először küzd egymással a két tavalyi elődöntős

   

Két nap alatt második csúcsrangadóját játssza a Fehérvár, amely a hétfői miskolci diadal után szerdán a MAC-hoz látogat.

A szokásoktól eltérően a Fehérvárral kezdjük a beharangozót, mert Kóger István csapata nem mindennapi bravúrt hajtott végre, amikor saját pályáján győzte le a címvédő DVTK-t. Már az akkori előzetesben is azt írtuk, egyre jobb formában vannak a Titánok. Sok gólt kaptak ugyan a szezon első két meccsén, szám szerint 11-et, de a romániai túra alkalmával már jól működött a csapat védekezése, három idegenbeli meccsen ötször kapituláltak rendes játékidőben. Ebből egyrészt behúztak négy pontot az addigi 1 mellé, másrészt megteremtették az alapot, hogy akár a miskolciak ellen is legyen esélyük. Ez a forgatókönyv be is jött, a DVTK elvesztette hazai veretlenségét, a Fehérvárnak pedig már van rendes játékidős győzelme, és rohamléptekkel közeledik a középmezőny teteje felé. Jelenleg 8 ponttal a 8. helyen állnak, egy újabb hárompontos diadallal megelőznék a hatodik Brassót is, és egy pontra közelítenék meg a 12 pontos UTE-t.

Szerdán ráadásul messze nem csak a pontokról és helyezésekről szólhat a csata. A két csapat tavaly csatlakozott a sorozathoz, és rivalizálásuk rögtön új színt vitt a liga életébe. Az alapszakasz hat meccséből négyet megnyertek Majoross Gergely tanítványai, de ezeknek is mindig plusz érzelmi töltetük volt. Aztán amikor már mindenki azt hitte, nem lehet fokozni, jött a hétmeccses elődöntő, az EBEL-csapatból lejátszókkal, melyek során két találkozó hosszabbításban dőlt el, három alkalommal mindössze egyetlen gól volt a különbség, és egy-egy nagyobb arányú győzelem jutott mindkét oldalra.

MACAVS SF2 5

Fotó: Mudra László

Most tehát nem pusztán egy meccset láthat majd az alapszakaszból a Tüskecsarnok közönsége, hanem vérbeli küzdelmet. A rivalizálás mellett a MAC számára is fontos a győzelem, hiszen azzal átvehetné a vezetést a Ferencvárostól. Magához képest a fővárosi csapat sem kezdte jól a szezont, a sokat erősödő Fradit egy góllal múlta csak felül, a Csíkszeredával pedig csak büntetőkkel bírt elbánni. Ilyen előzmények után jött a DVTK elleni rangadó, amelyen viszont történelmük során először győzni tudtak Nagy Krisztiánék. Ezzel el is indultak felfelé, a Majoross Gergely által megálmodott úton. A Megyeri úton 6-1-re, Debrecenben 9-1-re nyertek vasárnap.

Egy nappal többet pihenhettek tehát, mint ellenfelük, ráadásul a hazai pálya is mellettük szól, a Titánok azonban bemutatták, idén is képesek bravúrra. A MAC ellen annyival nehezebb lesz, hogy a tavaly elvesztett döntő után mindenképpen éhesebbek a sikerre, mint a sorozatban kétszeres bajnok DVTK, illetve, hogy messze nekik a legjobb a gólarányuk a mezőnyből: amellett, hogy öt meccsen 23 gólt lőttek, elképesztően keveset kaptak, mindössze hetet.

A mérkőzés este fél nyolckor kezdődik.

MAC–Fehérvári Titánok 6-0

   

A MAC fokozatosan őrölte fel a vendégcsapatot, és a második harmad végére nagyon simává tette a rangadót.

A hazaiaktól Terbócs István eltiltás, Somogyi Balázs pedig agyrázkódás miatt hiányzott, a vendégeknél pedig Imre Patrik és Szita Donát nem tudott még visszatérni ezen a meccsen. Kóger István ezúttal is Kocsis Ferencet, Vincze Pétert, Reisz Áront és Szabó Krisztiánt kapta vissza az EBEL-keretből.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, oda-vissza szaladtak a csapatok, a két kapus kapott egy kis plusz bemelegítést. Arany Gergely és Alex Scola is jól teljesített. A csordogáló mérkőzésbe egyre keményebb ütközések vittek színt, ezekből néhány kiállítás is született. Az első gólra a 12. percig kellett várni. Nagy Krisztián és Jubinville keverte meg a Volán-védelmet, a kapu mögül visszatett korongra Day Chief érkezett, és erőteljesen a kapuba vágta. A MAC dominált a folytatásban is, a Fehérvári Titánok nagyon keményen küzdöttek, de ellentámadásból sem sokra futotta erejükből.

Az első harmadban kirajzolódó erőviszonyok a másodikban realizálódtak az eredményben is. A MAC többször zilálta össze a vendégcsapat védekezését, és Scola kapus többször is teljesen kiszolgáltatott helyzetben találta magát. Volt mikor hárítani tudott utolsó védelmi vonalként, máskor nem. Először Roczanov Dezső pattintott a kapujába közelről, majd Vokla Roland produkált erőteljes shiftet egykori csapatával szemben. Előbb nagyszerűen vezette be a korongot, amit aztán elvesztett csapata, de az induló volánostól ügyesen visszaszerezte, és végül egy kipattanót lőtt a bal alsó sarokba. 3-0 után nem volt kérdés, hogy kié lesz a három pont. Ráadásul egy perccel később, a 35.-ben Nagy Gergő ügyes emelését Kovács Csaba ütötte a kapuba, talán a levegőből. 4-0 után visszább vettek a felek, igazából mindkét csapat tudomásul vette a végeredményt.

A harmadik harmad nyugodt hokit hozott, teljesen eltűnt a feszültség a jégről. A MAC és a Fehérvár is eljutott komoly helyzetig, de egyik sem volt igazán kidolgozott. Nagy Krisztián sokat tett azért, hogy ezúttal se maradjon gól nélkül, és az 53. percben siker koronázta agilitását. Bár Scola kétszer kitornázta korongját, harmadikra átjuttatta rajta a 13-as. 5-0. Láday fegyelmezetlensége miatt ült ki, az alapvonal közelében villámgyorsan kapu felé forduló Roczanov a második gólját szerezte ebből a fórból. Egy félpályánál elvesztett korongból 2-1-es kontrát vezethetett a Fehérvár – talán az első igazi létszámfölényes lehetőség volt ez a vendégek oldalán –, Just a kapuvasat találta, de onnan kifelé pattant a korong.

Sima 6-0 lett a vége, a mérkőzés érzelmi töltöttsége és izgalmi szintje elég messze elmaradt az előző szezonban, kiváltképp az elődöntő hét meccsén megszokottól – ennek megismétléséhez jelenleg csak az egyik csapat állt készen. A Fehérvár alapjai megvannak ahhoz, hogy ennél nagyobb csatára legyen képes a MAC-cal szemben, de ehhez ennek-annak még össze kell állnia. A MAC az első három szoros mérkőzése után három nagy arányú győzelmet aratott, az UTE-t és a Debrecent idegenben verte 6-1-re és 9-1-re, a Fehérvártól pedig már gólt sem kapott. Ez a széria 21-2-es gólkülönbséggel ment le.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 520 néző. Játékvezetők: Németh, Kincses, Muzsik, Kis-király.
Arany G.: 100% (Bálizs)
K
Scola: 85,0% (Lemay)
Ruikka, Escobedo, Nagy K., Day Chief, Jubinville
1
Krogh, Reiter A., Reisz, Just, Shupe
Pozsgai, Mestyán, Nagy G., Könczei, Kovács Cs.
2
Arany M., Szabó B., Vincze, Kocsis, Szabó K.
Kovács B., Vokla, Roczanov, Keresztury, Bödök
3
Szaller, Láday, Hamvai, Vizi, Mazzag
Lakatos, Jászai, Silló, Tóth Richárd, Schmál
4
Korbuly, Balogh, Varga, Sofron, Reiter R.
Majoross Gergely, Svasznek Bence
E
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:10 MÚB Day Chief Nagy K. Jubinville
2-0 27:56 MÚB Roczanov Keresztury Bödök
3-0 33:52 MÚB Vokla Könczei Kovács B.
4-0 34:37 MÚB Kovács Cs. Nagy G. Könczei
5-0 52:15 MÚB Nagy K. Escobedo Jubinville
6-0 56:41 MÚB PP Roczanov Jubinville
40 Kapura lövések száma 27
10 Kiállításpercek 12

A MAC–Titánok képes összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 7-3VÉGE
MK 19:45 BJAAVS 3-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA 2-0VÉGE
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB 8-3VÉGE
AL 20:30 IKOLHL 5-4VÉGE
AL 20:50 FTCSZG 2-4VÉGE
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 6-5VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 5-1VÉGE
AL 19:15 ASPWRM 6-3VÉGE
AL 20:15 DBFETO 4-7VÉGE
február 3., péntek
EL 14:00 FHABJA 
EL 17:30 GYEDAB 
EL 18:30 DEBUTE 
EL 18:30 MISFTC 
ICEHL 19:15 AVSKAC 
február 4., szombat
AL 14:00 SZGWRM 
AL 16:00 ASPDBF 
AL 19:30 SPCFTC 
AL 21:00 IKOETO 
Partnerünk
Archívum