Akkor most véssük kőbe a MOL Liga-naptárt!

 

Egy hete tart a magyar bázisú bajnokság. Ennyi idő alatt négy meccs időpontját változtatták meg. Kettőt a televízió kérésére. Mire jó ez ? és mi lesz a vége?

A világ összes komoly bajnokságában vezető hír nyáron az, amikor megjelenik a következő évi szezon menetrendje. A szurkolók előveszik a naptárakat, bejelölik a meccsnapokat, aláhúzzák pirossal a rangadókat, ütemezik a szabadságokat, a családi programokat, szüret, őszi szünet, karácsony, síelés. Mindez annak a jele, hogy közeleg az ínséges idők, a hokiböjt vége. Kivételt az NHL képez, ott idén már június harmadik hetében elkészült a naptár. Ott ez a nap közelebb esik a szezon végéhez, mint a következő elejéhez. A többi helyen ez nyár közepe. A MOL Liga augusztus elsején rukkolt vele elő, nem egészen 40 nappal a szezonkezdet előtt. Még egyszer: az NHL-ben ugyanez a szám kerek 100 nap.

Azaz három hónap és még néhány nap.

Egyébként a MOL Liga alá taksált Alpesi Liga sorsolásáról július 12-én számoltunk be.

A következő lényeges hír, hogy melyek lesznek a tévés meccsek, amit szintén erős naptárazás követ a szurkolók részéről: ki-ki eldönti, mely idegenbeli meccseket nézné meg a tévében, melyekre kell feltétlenül elutaznia. Ez időben később van, mint a teljes menetrend, hiszen a tévéknél nagyobb előkészítésre és tervezésre van szükség. Nálunk szeptember elsején jött a hír, hogy az M4 Sport marad a hoki tévéje ebben a szezonban. Az örömhír mellett a felek arról is kénytelenek voltak beszámolni, hogy se aláírt szerződés, se egyéb konkrétumok nincsenek az együttműködés részleteit, a közvetíteni kívánt meccsek időpontjait illetően.

Egy komoly bajnokságban a kőbe vésett naptár az egyik legszentebb dolog a világon. Nem véletlenül. Minden csapatsport alapját a meccsre járó nézők képezik. Ők minden mással szemben prioritást élveznek. A tévé is fontos dolog ? hiszen újabb nézőket lehet toborozni általa. Nálunk ilyesmiről csak elvétve lehet szó, de fejlettebb hokikultúrájú országokban a közvetítési díj a ligák fontos bevételi forrása.

A MOL Ligában a helyzet a következő: a hoki népszerűsége tévés nézőszámokban nehezen kifejezhető. Ebből adódóan a televíziók szívességet tesznek a ligának azzal, ha műsorra tűznek egy-egy meccset. Erre általában akkor van lehetőség, ha nincs (tévés szempontból) jobb program a közelben. A hokinál jelenleg szinte minden jobb: a konzervek olcsók, a nemzetközi műsorok átvétele szintén, a jégkorong abban a mixben van, aminek az előállítása drága, viszont kevesen nézik. Ezek olyan adottságok, amiken kár tipródni. Bűnöst vagy felelőst keresni pláne semmi értelme.

Azt azonban bátran megfontolhatná a liga vezetése, hogy mennyit ér egy televíziós közvetítés. Felülírja-e a leghűségesebb szurkolók érdekeit, megéri-e a sérelmükre elfogadhatatlanul rövid időre is vállalni a műsorváltozást, a kőbe vésett menetrend újabb és újabb átírását.

MACMIS 7

Fotó: Mudra László

Ez is komplex probléma, számos érv szól ellene és mellette. Mi inkább azt gondolnánk, hogy nem kell két kézzel kapkodni minden, a tévék által elpottyantott lehetőség után. A tévének nem szempont a meccsre járó szurkoló, annak érdekeit a ligának kell képviselnie. Jelenleg nem ezt teszi, hanem ? akarva, akaratlanul ? arra szoktatja fontos kommunikációs partnerét, hogy az meg se próbáljon értelmes határidővel módosítást kérni. Mindez oda vezet, hogy a liga a saját szabályait is megszegi.

A jelenleg is érvényben lévő versenyszabályzat 41. §-a rendelkezik az időpontok módosításáról. Eszerint: ?A Liga érdekeit szem előtt tartva a Versenyiroda jogosult a mérkőzések időpontjának módosítására televíziós közvetítés esetén: a) ha a módosítás a játéknap megváltozásával, vagy ugyanazon a naptári napon belül 3 óránál nagyobb eltéréssel jár, az időpont legkésőbb a mérkőzés eredeti kezdési időpontja előtti 8. napon módosítható.?

A szeptember 18-ai UTE?MAC mérkőzést szeptember 14-én tették át egy nappal későbbre. A 8 napos szabály amúgy a csütörtöki MAC?DVTK esetében sem érvényesült ? és a részletekbe ne is menjünk bele annak kapcsán, hogy a szezon első csúcsrandagójára hogyan készültek már előzőleg a bajnokcsapat és az ezüstérmes legvérmesebb drukkerei.

Foglaljuk össze!

A liga ismét rangadót tett át egy ideális meccsnapról hétfőre, kárt okozva rengeteg szurkolónak és az UTE-nak is. Tette mindezt a tévé kedvéért, a sportág népszerűsítése érdekében. Mindeközben a liga és a szövetség a saját maga által hozott szabályokat sem tartotta be. Lássuk be, ennek így nem sok értelme van. A páratlan számú csapat, az egyre nagyobb távolságok, az egyedi kérelmek és az alacsony költségvetések miatt minden évben vért izzadnak az illetékesek a naptár összeállításánál.

Vigyázzunk rá jobban. A legtöbb MOL ligás csapatnál olyan alacsony a nézőszám, megérdemelnék, hogy megbecsüljük őket! A csapatoknak olyan kevés a saját bevételük, ezekre is figyelni kellene.

Mindehhez még csak össze sem kell veszni a tévével, hiszen ? ebben a sorban mindenképpen utoljára ? rá is vigyázni kell. De az talán mégsem teljesíthetetlen kérés, hogy hetekre előre lehessen tudni, mikor melyik meccset kívánják közvetíteni.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum