Hét év szünet után juthat ismét négy közé az UTE

   

Az egykor a tönk szélére sodródott klub egy stabil és kiszámítható menedzsmenttel, illetve a Szilassy Zoltán és Baróti Zsolt alkotta edzőpárossal minden évben fokozatosan lépked előre, nagy kérdés, hogy idén eljön-e a minőségi ugrás ideje és az alaposan megerősödött mezőnyben is be tudja-e verekedni magát a legjobb négy közé.

Írásunkban ennek esélyeit elemezzük, csapatrészenként vizsgálva meg a nyáron történt változásokat. Szokás szerint kezdjük az edzőkkel.

A keret:

edzők:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Baróti Zsolt (másodedző)

Harmadik szezonját kezdi Szilassy Zoltán az UTE csapatának kispadján, nem kevés tapasztalattal szolgált már ez a rövid idő is a számára. A fiatal szakember, úgy tűnik, alapvetően Stephan Lundh ?kottájából? játszik, amennyiben a svéd mester láthatóan és érthetően nagy hatással volt szakmai fejlődésére, előszeretettel támaszkodik is azokra a játékosokra, akikkel még a DAB-nál dolgozott együtt. Az első évében rögtön rájátszásba vezette a korábbi években gyengélkedő, a gödörből éppen meginduló csapatot. A playoff első körében aztán kis híján meglepetést szerzett a gárda, az Érsekújvár elleni negyeddöntő első mérkőzését az első hosszabbításos harmad 15. percben kapott góllal bukták csak el hazai pályán, majd idegenben vették vissza a pályaelőnyt egy tükörsima, 3-1-es győzelemmel. A harmadik meccsen aztán kijött a hosszabb és minőségibb kispadból adódó realitás, 5-1-re nyerte a mindent eldöntő ütközetet a Zámky. A mögöttünk álló szezonban egy hellyel előre lépve az ötödik helyen végeztek az alapszakaszban, majd a Debrecen ellen ismét hárommeccses negyeddöntőben maradtak csak alul. A két év alatt a keret szépen, kis lépésekben erősödött, jóllehet időközben fájdalmas veszteségeket is kénytelenek voltak elkönyvelni, Tapiót például nem sikerült megtartani. A folyamatos fejlődést persze az idő előre haladtával egyre nehezebb lesz tartani, ha az idénre igen megizmosodó mezőnyben sikerülne legalább egy negyedik helyet elcsípni, az mindenképpen nagy szó lenne véleményünk szerint.

kapusok:
Ales Sila
Ágoston Olivér

A tavalyi szezont a Sila, Pleszkán párossal hozták le a lilák. A szlovén hálóőr 31 meccsen védett 92,1%-os hatékonysággal, magyar helyettese húsz mérkőzésen 89,6%-ig jutott. A nyáron ő tovább is állt, a több lehetőség reményében eligazolt Debrecenbe, a helyére érkezett Ágoston Olivér, aki két éve már volt második számú kapusa az Újpestnek, tavaly a Ferencvárosban védett és javuló teljesítménye meggyőzte a szakvezetést arról, hogy érdemes ismét próbálkozni vele. Sila a legjobb korban van, jövő nyáron tölti be a harmincat, egy fiatal és dinamikus back up kapussal nagy stabilitást adhatnak hátul a csapatnak.

DHKUTE

hátvédek:
Dósa Krisztián
Garbacz Ádám
Gröschl Tamás
Hegyi Ádám
Peter Huba
Kiss Dániel
Kovács Attila, MAC (MOL, U20)
Nagy Patrik, MAC (MOL)
Nilan Nagy, Wheeling Nailers (ECHL)

A védelem alapvetően nem változott, a visszavonuló Lindgren helyére érkezett a 25. évében járó Nilan Nagy, aki 88 meccset játszott az egyetemi bajnokságban, 23-at pedig az ECHL-ben. Emellett a MAC-ból érkezett az 1995-ös születésű Nagy Patrik, aki tavaly 30 meccsen lépett pályára, amelyeken 3 pontot ért el, illetve a MAC juniorból a 20 esztendős Kovács Attila. A kiváló fizikai adottságokkal rendelkező fiatal játékos tavaly három meccs erejéig már a MOL Ligában is bemutatkozott. A csapat honlapján található összeállítás szerint belülről is erősítettek a védelmen, Gröschl Tamás erőcsatár helyett ismét hátul kap fontos feladatokat. Volt erre már korábban példa, Stephan Lundh is alkalmazta hátvédként dunaújvárosi évei alatt és alkalmanként az UTE-ban is előfordult, ha a helyzet úgy kívánta. A keret rangidős játékosaként tapasztalata nagy hasznára lehet a csapatnak.

siki4

csatárok:
Benk András, Fehérvár (EBEL)
Csányi Karol
Dömötör Róbert
Martin Frolík, Érsekújvár (SVK-2.)
Andrej Hebar, Grenoble (FRA-1.)
Nemes Benjámin
Pápa Márton, Vasas (U20)
Pichler Ádám
Sikorcin Ladislav, Fehérvár (EBEL)
Szalma Zsolt
Tóth Gergő, Fehérvár (MOL)
Turbucz Martin
Virág Tamás

A legnagyobb mozgások a csatároknál történtek. Távozott Erik Pance, Mihalik, Kiss Ákos, Gágyor és Egyed, a helyükre minőségi magyar játékosok és számunkra sem ismeretlen légiósok érkeztek. A nyár legfontosabb híre a lila-szurkolók számára egyértelműen az volt, hogy a klub visszahozta a régi nagy kedvencet, Sikorcin Ladislavot, aki a Fehérvár EBEL-keretéből tért vissza ahhoz a klubhoz, ahol tulajdonképpen felnőtt jégkorongozót faragtak belőle. Ráadásul nem érkezett egyedül, vele tartott egykori csapatkapitánya, Benk András is, aki szintén válogatott játékos. Benk Újpesten tanulta a jégkorong alapjait, tehát erős kötődései vannak a klubhoz, igaz, fiatalon elkerült Dunaújvárosba, felnőtt éveit pedig Fehérváron töltötte, ahol közel félezer EBEL-meccsen lépett pályára. Érdekes lesz látni, hogy a rendkívüli munkabírása miatt közkedvelt játékos hogyan teljesít majd a MOL Ligában, ahol feltehetően szerepköre is megváltozik. Légiósok terén a csapat nem bízta magát a véletlenre, két általunk is jól ismert játékost húzott be. Martin Frolík 2011-ben megnyerte a szlovák Extraligát, később Érsekújvárra szerződött, 76 MOL ligás mérkőzésen 94 pontot szerzett, amivel 2014-ben meg is nyerte a felvidéki csapat a MOL Ligát. A másik légiós Franciaországból érkezett, Andrej Hebar megjárta a korosztályos szlovén válogatottakat, 61 mérkőzésen a felnőtt csapatnál is jégre lépett. Az EBEL-ben közel 300 mérkőzésen 153 pontot termelt. Tapasztalt, jó képességű légiós. Az előbbiekhez képest aprónak tűnő, ám annál fontosabb igazolás lehet Tóth Gergő, aki két szezonnal ezelőtt kölcsönben már szerepelt a Megyeri úton. A kémia szemmel láthatóan szinte azonnal működött, nem csak gond nélkül illeszkedett be szezon közben a csapatba, de a már említett Érsekújvár elleni negyeddöntőn három meccsen egy gólt és két asszisztot szerzett.

Szilassy első újpesti évében elérte a rájátszást, a második évben stabilizálta az addig átjáróházként működő védelmet, minek következtében drasztikusan csökkent a kapott gólok száma. Az idei feladat egyértelműen a stabil védekezés megtartása mellett a támadó szekció hatékonyságának növelése lesz. Az elmúlt szezonban 48 meccsen összesen 135 gólt lőttek, ami a negyedik legkevesebb volt a ligában, alig héttel találtak be többször, mint az utolsó előtti helyen végzett Dunaújváros. Megtartva a fiatal és tehetséges magot, kiegészítve őket elit szintű magyar játékosokkal, illetve tapasztalt légiósokkal, a csapat támadópotenciálja jelentős mértékben javulhat. Elvileg tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy tartani lehessen a fejlődést és a csapat hét év után ismét beverekedje magát a legjobb négy közé.

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum