Kilenc csapattal indul a szlovák másodosztály

   

Az utolsó pillanatig bizonytalan volt a szlovák bajnokságok összetétele, még augusztus közepén is történtek változások.

A történések nagy vesztese a másodosztály lett, bár a a csökkenő létszám akár a színvonal emelkedését is magával hozhatja. Pedig már az előző idényben sem volt rossz az 1. Liga, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2009 után újra sikerült egy másodosztályú csapatnak a pályán elért eredményeivel kivívnia a feljutást az Extraligába.

Azonban az előző idény nehézségei a holtszezonban is folytatódtak. Még javában zajlott az alapszakasz, amikor a Humenne visszalépett a bajnokságtól, majd a nyáron követte őt testvércsapata, az Extraligáról az osztályozón éppen csak lemaradó Bardejov is. Az Extraligából a szezon közben visszalépő Skalica ugyan ide nyert besorolást a nyáron, viszont az ugyancsak extraligás Piestany eladta az indulási jogát a Liptovsky Mikulásnak, és nem áll rajthoz a másodosztályban sem. Augusztusban bedobta a törölközőt a Dukla Senica is. A harmadvonalból két feljutó lehetett volna, a Martin B csapata el is indul, de a Nitra második csapata megbukott a lincencadási eljárás során. A végső mérleg tehát 1 feljutó, 1 az Extraligába licencet vásároló csapat, 3 visszalépő a távozók oldalán, 1 érkező az Extraligából és 1 a 2. Ligából. Az egyenleg 3 csapattal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

prvaliga_mapa

Van jó hír is. Története során első ízben a másodosztálynak is lett névadó szponzora. Az előző idényben életre hívták az All Star-csapatok találkozóját, amely nagy sikert aratott. A másodosztályra is egyre nagyobb figyelem irányult, ezek olyan alapok, amelyekre építve tovább lehet erősíteni a színvonalat, ami segíthet stabilizálni a liga működését a jövőben.

Az elhúzódó bizonytalanság sem változtatott a lényegen, szeptember 7-én, szerdán elindul a pontvadászat. A csapatok az alapszakaszban három oda-vissza kört fognak játszani, tehát 48 meccset követően alakul ki a rájátszás mezőnye. “Bizonyos értelemben nem tesz jót a ligának, hogy a Liptovsky Mikulás az Extraligába jutott a Piestany jogának megvásárlásával ? ismerte el a hokejportálnak Róbert Lupták, a liga elnöke. ? Hiányozni fognak, ahogy hiányzik az Extraligába feljutott Érsekújvár és a proficsapatát megszüntető, a 2 Ligába visszalépő Bardejov is. De úgy érzem, nagy vonalakban a minőség megmarad, elég csak a Detvára, a Michalovcéra vagy a Presovra gondolnunk. Bár kevesebben leszünk, mindannyian úgy érezzük, meg fogjuk tartani az elmúlt idény színvonalát, amely rendkívül magas volt. ”

Lupták reményeit leginkább az támaszthatja alá, hogy az utolsó pillanatokban szerződés nélkül maradó háromcsapatnyi játékosnak klubot kell keresnie. Az idő rövidsége folytán külföldre nehezen tudják eladni magukat, így a kilencek valószínűleg soha nem látott játékosbőséggel találják szemben magukat. Válogathatnak a jó másodosztályú játékosok között, és lehet, hogy ezúttal kevesebbet kell költsenek fizetésekre is, mind eddig. A puding próbája persze az evés, a valós mérleget 2017 áprilisában lehet megvonni.

Az indulók listája:
Dukla Michalovce
Gladiators Trnava
HC 07 Detva
HK 95 Povazska Bystrica
Martin “B”
Presov Penguins
Skalica
Spisská Nová Ves
Topolcany

Az első forduló párosítása:
2016. szeptember 7., szerda
17:00 Dukla Michalovce?HK 95 Považská Bystrica
18:00 HC 07 ORIN Detva?Gladiators Trnava
18:00 Skalica?Spišská Nová Ves
18:00 Prešov Penguins?MHC Martin “B”
szabadnapos: Topoľčany

prva-liga-logo

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum