Muhin idén döntőt akar játszani

   

A Debrecenben dolgozó orosz szakember szerint hihetetlen tempóban fejlődik a klub.

Jevgenyij Muhin harmadik szezonját kezdi meg Debrecenben, a felkészülés közepén a klub honlapja készített vele egy tartalmas interjút, ezt szemlézzük most röviden, de érdemes az egészet elolvasni. A vezetőedző szerint az oroszországi hokivébé rengeteget jelentett a magyar jégkorong ottani népszerűségének, az ismeretlenségből egy csapásra felkerültünk a térképre. Ennek kapcsán arról is beszélt, hogy amikor három éve elfogadta az egyesület invitálását, mintha ?ködfelhőbe? lépett volna. Alapvető dolgok hiányoztak akkoriban még a klubnál, Muhin azonban nem kifogásokat keresett, hanem élére állt a tanulási folyamatnak, amelynek során egy profi csapat felépítése volt a cél. Mint mondja, miután ebben mindenki partner, meg is lett az eredménye: ?Lehetetlen nem észrevenni a különbséget az akkori és a mostani állapotok között. Mára egészen más körülmények alakultak ki és ezek nagyban megkönnyítik az én munkámat is. Úgy látom, hogy a jó eredmények, a sportsikerek motiválták a játékosokat és a dolgozókat is, hogy még jobban teljesítsenek. Ennek következtében nem csupán a légiósok képzettsége növekszik, hanem a hazai alapemberek motiváltsága és minősége is. Észrevehető a fejlődés és nemcsak szakmai, de mentális téren, a hozzáállás területén is.?

Muhin Debrecen
Fotó: Mudra László

A szervezési és adminisztratív feladatoknál nagyobb kihívást jelentett főleg a fiatalabb játékosok motiválása: ?A magyar játékosokat két csoportra lehetett felosztani; az egyikbe tartoztak a rutintalan fiatalok, a másikba a tapasztalt, magasabb szinten jegyzett sportolók. Az idősebbek fél szóból is megértették, mit kell csinálni edzésen, mérkőzésen, a fiataloknak viszont az alapoktól kezdve mindent el kellett magyarázni. A tapasztalt játékosok mindent megtettek, amit kértem tőlük, a fiataloknak viszont gyakran nem tetszett az a felkészülési program, amiben dolgoztunk. Az akarattal volt baj, nem hiszem, hogy lehetetlen dolgokat kértem tőlük. Ez az előző két idényre egyaránt jellemző volt. A szezonok végére sikerült a maximumot kihozni a csapatból, még úgy is, hogy az együttes jó része fejlődött, míg mások megrekedtek a fejlődésben. Oroszországban ilyesmi nem történhet meg, nálunk azonnal ?lecserélik? azt a játékost, aki nem tud, nem akar együtt dolgozni a szakvezetővel és van is honnan válogatni. Magyarországon erre nincs lehetőség.? Azt azért rögtön hozzátette, bár eddig mindkét évben akadtak gondok, a szezon végére ezeket jellemzően sikerült elsimítani, így a magyar játékosok teljesítményével kivétel nélkül elégedett lehetett, mindenki hozzárakta azt a pluszt, amit elvárt tőle, véleménye szerint a magyar mag által leadott teljesítmény volt a liga- és kupasikerek alapja.

A jelenlegi keret Muhin szerint erősebb, mint a tavalyi, bár az majd csak szezon közben derül ki, hogy ez az eredményekben is megmutatkozik-e. Ráadásul most még a felkészülés azon szakaszában tartanak, amikor a legkomolyabb terhelést kapják a játékosok, ilyenkor nehéz felmérni, ki mire lesz képes: ?A fő feladat most annak a biztosítása, hogy a társaság egységes legyen. Ha mindenki mindent megtesz a kitűzött célokért és a csapatért, akkor jönni fog az eredmény is!? És hogy mit tartana ideális eredménynek a szakember? Nos, ezzel kapcsolatban sem köntörfalazott: ?Számomra az lenne az elfogadható és boldogító eredmény, ha a MOL Liga alapszakaszának végén az első két hely valamelyikén tanyáznánk és döntőt vívnánk a rájátszásban. És fontos lenne, hogy a csapat sok örömet szerezzen a szurkolóknak, amihez eredményes és ugyanakkor közönségszórakoztató játékot kell produkálnunk.?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG INFO
AL 19:00 SZGETO INFO
AL 19:30 SPCLHL INFO
AL 20:30 IKOVAS INFO
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA 
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB