Janis Kalnins a KHL-ben folytatja

   

A Volán MOL ligás kapusa megfelelt a próbajátékon, egyéves szerződést kapott a Dinamo Rigától.

A lett KHL-csapat két kapussal állapodott meg egyszerre, Janis Kalnins mellett a 2016/17-es KHL-keret tagja lesz Gustavs Davis Grigals is. A két lett elvben a második számú hálóőri pozícióért lesz versenyben, hiszen az első a sorban a cseh Jakub Sedlacek, aki negyedik szezonját kezdheti a Dinamónál. Fontos információ azonban, hogy Kalnins közvetlen vetélytársa alig 18 éves, ő tehát minden bizonnyal a lettek farmcsapatának, az MHL-es HK Rigának a kapuját fogja védeni rendszerint.

Kalnins MACAVS

Fotó: Manases István

A 24 éves Kalnins 2013-ban érkezett Magyarországra a Metallurgs Liepajától, amikor is a Dunaújvárosi Acélbikákhoz került. Két szezont töltött a csapatnál, az elsőben a juniorok között is védett, majd menet közben apránként kiszorította az első számú kapuspozícióból a nagy kedvenc Peter Sevelát. Második idényében 30 MOL-os meccsén kereken 94 százalékos teljesítményt nyújtott, ezek után a Fehérvár AV19-hez igazolt. A Volánban a magyar bázisú bajnokságban kapott szerepet, és kiválóan helytállt. Egyes hírek szerint felmerült, hogy a következő szezonban az EBEL-ben számolhatnak vele, de erre már nem kerül sor, miután próbajátékra hívta a Dinamo, és nyári teljesítménye megfelelőnek bizonyult ahhoz, hogy szerződést kínáljanak neki.

Janis Kalnins a legjobb lett kapusok egyikének számít, a válogatottban is szóhoz jutott már, és ott volt a legutóbbi két A csoportos világbajnokságon is, igaz, jégre egyszer sem küldték.

Kalnins MACAVS2

Fotó: Manases István

Leigazolásának további érdekessége, hogy ő a második lett, aki a Volán érintésével jut el a világ egyik legjobb bajnokságába. Az első, mint azt minden fehérvári szurkoló tudja, a kiváló védő, Guntis Galvins volt. Ide tartozik, hogy Galvins, aki korábban a rigaiak csapatkapitánya is volt, majd két másutt ? Hanti-Manszijszkban, Stockholmban és Bolzanóban ? töltött szezon után tavaly újfent a Dinamóban jégkorongozott, szintén try-out státusban töltötte a nyarat, és Kalninshoz hasonlóan most kötöttek megállapodást vele.

A Dinamo Riga 2008 óta tagja a KHL-nek, eddigi legjobb eredménye két konferencia-elődöntő volt. A legutóbbi két kiírásban nem jutott be a lett csapat a rájátszásba.

Kalnins MISAVS

Fotó: Bán Olivér

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Gergő (csatár)
Mihály Árpád (csatár)
Imecs Attila (hátvéd/csatár)
Mátyás Zsolt (hátvéd)
Nagy Csaba (hátvéd)
Balázs Zsombor (csatár)
Molnár Zsolt (csatár)
Péter Zsolt (csatár)
Petres Tivadar (csatár)
Tranca Dániel (csatár)
Zsók Levente (csatár)
Béres Szilárd (kapus)
Fodor Csanád (csatár)

érkezett:
Bors Huba (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)
Richard Filip (SVK, hátvéd), SHK37 Piestany (SVK-1.)
Patrik Polc (SVK, kapus), HC Detva (SVK-2.)
Ian McDonald (CAN, csatár), MAC (MOL)
Rory Rawlyk (CAN, hátvéd), Orlando Solar Bears (ECHL)
Tomás Klempa (SVK, csatár), MAC (MOL)
Gyenyisz Zabludovszkij (csatár), Steaua Rangers (ROM)
Roberto Gliga (csatár), Caen (FRA-2.)
Jevgenyij Jemeljanyenko (UKR, hátvéd), Steaua Rangers (ROM)
Martin Lacroix (CAN, vezetőedző), Bordeaux (FRA-1.)

távozott:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Gecse Hugó (hátvéd)
Salló Alpár (hátvéd)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Antal Előd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Molnár Zsombor (csatár)
Antal Zsombor (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Moldován Ervin (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Péter Róbert (csatár)
Molnár Zoltán (csatár)
Rokaly Norbert (csatár)
Geréb István Attila (csatár)
Alekszej Alekszejev (RUS, csatár)

érkezett:
János Imre (hátvéd), Brassó (MOL)
Antal Hunor (csatár), Csíkszereda U18
Márton Rajmond (csatár), Csíkszereda U18
Eduard Casaneanu (csatár), Csíkszereda U16
Salamon Tamás (hátvéd), Csíkszereda U18
Bors Arnold (hátvéd), Fehérvár U20
Egils Kalns (LAT, csatár), Liepaja (LAT-1., próbajáték)
Viktors Jasjonis (LAT, csatár), Kurbads (LAT-1., próbajáték)
Raimonds Tubelis (LAT, hátvéd), Liepaja (LAT-1., próbajáték)
Ilja Makarovs (LAT, hátvéd/csatár), Liepaja (LAT-1., próbajáték)
Makszim Tyitok (BLR, csatár), Nyeman-2. (BLR-2., próbajáték)
Vjacseszlav Sipilo (BLR, hátvéd), Lida (BLR-1., próbajáték)
Oleg Filippov (BLR, hátvéd), Lida (BLR-1., próbajáték)
Jevgenyij Kastanov (BLR, csatár), Torun (POL-1., próbajáték)
Ricards Kondrats (LAT, csatár), Lustenau (AHL-AUT, próbajáték)
Alekszej Lucsnyikov (RUS, csatár), újrakezdte (próbajáték)
Jevgenyij Nyikiforov (RUS, csatár), Donbassz (UKR-1., próbajáték)
Deivids Sarkanis (LAT, csatár), Morzine-Avoriaz-Les Gets (FRA-1., próbajáték)
Alekszandr Medvegyev (RUS, hátvéd), Debrecen (MOL, próbajáték)
Ivan Zolotuhin (RUS, csatár), Almati (KAZ-1., próbajáték)
Kirill Kononyenko (RUS, csatár), Szlavutics Szmolenszk (RUS-3., próbajáték)
Dmitrij Kovjazin (RUS, csatár), Altaj Barnaul (RUS-3., próbajáték)
Tom McCarthy (CAN, vezetőedző), Espanola Express (NOJHL)
Holéczy Sámuel (csatár), MAC U20 (próbajáték)

távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (MOL)
Kalvis Ozols (hátvéd), MHC Martin (SVK-1.)
Sofron Ádám (csatár), Fehérvári Titánok (MOL)
Mihail Konyajev (hátvéd), Progym Gyergyószentmiklós (ROM)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)
Godó Dániel (csatár)
Nagy Péter (kapus)
Vincze Péter Tamás (csatár)
Hári Norbert (csatár)

érkezett:
Gyenes Dávid (kapus) DVTK Jegesmedvék (MOL)
Győrfy Tihamér (hátvéd) DVTK Jegesmedvék (MOL)
Pleszkán József (kapus), UTE (MOL)
Németh Attila (csatár), MAC (MOL)
Kovács Viktor László (csatár), FTC (MOL)
Varga Arnold (hátvéd), fehérvár (EBEL)
Pados László (hátvéd) UTE (MOL)

távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)
Tyimur Raszulov (RUS, hátvéd), HK Szahalin (AL)
Danyil Kaszkov (RUS, csatár), Dunaújváros (MOL)
Fjodor Kozlovszkij (RUS, csatár), Metallurg Novokuznyeck (KHL)
Könczei Áron (csatár), MAC (MOL)
Tanka Lőrinc (csatár), Dunaújváros (MOL)
Izsák Róbert (csatár), Poprad (SVK-1., próbajáték)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Szepessy Bálint (csatár)
Szepessy Máté (csatár)
Léránt René (hátvéd)
Mátyásy Bence (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Hruby Gellért (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Magosi Erik (csatár)
Duschek Dávid (kapus)
Odnoga Mátyás (csatár)
Michael McCann (USA, csatár)
Lencsés Tamás (hátvéd)

érkezett:
Danyil Kaszkov (RUS, csatár), Debrecen (MOL)
Lévai Máté (hátvéd), FTC (MOL)
Brandon Pfeil (CAN, hátvéd), Brown University (NCAA)
Joey de Concilys (CAN, hátvéd), Strasbourg (FRA-1.)
Azari Zsolt (csatár), Sanok (POL-1.)
Horváth Dávid (csatár), Ferencváros (MOL)
Tanka Lőrinc (csatár), Debrecen (MOL)
Keegan Dansereau (CAN, csatár), DVTK (MOL)
Justin Cseter (csatár), DVTK (MOL)
Becze Tihamér (csatár), Fehérvár (MOL)

távozott:
Peterdi Imre (csatár), visszavonult

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Hajós Roland (csatár)
Tóth Adrián (csatár)
Kiss Bence (kapus)
Láda Balázs (hátvéd/csatár)
Miskolczi Márk (csatár)
Gőz Balázs (hátvéd)
Pavuk Attila (csatár)
Ritó László (csatár)
Adorján Attila (kapus)
Jarkko Leppanen (FIN, hátvéd)
Vojtkó Mátyás (hátvéd)

érkezett:
Doug Bradley (USA, vezetőedző)
Kovács Arnold (hátvéd), DVTK U20
Bernáth Milán (hátvéd), DVTK U20
Laczkó Ákos (hátvéd), DVTK U20
Szeszák Martin (csatár), DVTK U20
Magyar Balázs (csatár), DVTK U20
Albert Tibor (csatár), DVTK U20
Karda Milán (csatár), DVTK U20
Szopos Ottó (csatár), DVTK U20
Sági Martin (csatár), Linz U20 (EBYSL)
Benedek Roland (csatár), DVTK U20
Nikola Glavonjic (SRB, másodedző)
Magosi Bálint (csatár) (Briancon, FRA-1.)
Rastislav Stana (SVK, kapusedző), Kassa
Farkas Tamás (kapusedző), Székesfehérvár
Colin Joe (CAN, hátvéd), Colorado Eagles (ECHL)
Peter Sakaris (CAN, csatár), Wichita Tunder (ECHL)
Paul Cianfrini (CAN, hátvéd), Wheeling Nailers (ECHL)

távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Jesse Dudas (hátvéd), TPS Turku (Liiga)
Jason Morgan (CAN, vezetőedző), Orlik Opole (POL)
Kalvin Sagert (hátvéd), Fehérvár AV19 (EBEL)
Fekti Ádám (csatár) ?
Somogyi Balázs (csatár), MAC Budapest (MOL)
Gyenes Dávid (kapus), Debrecen (MOL)
Győrfy Tihamér (hátvéd), Debrecen (MOL)
Keegan Dansereau (CAN, csatár), Dunaújváros (MOL)
Justin Cseter (csatár), Dunaújváros (MOL)
Jon Booras (USA, csatár), Orlik Opole (POL)
Garrett Clarke (CAN, hátvéd), Orlik Opole (POL)
Brad Smith (CAN, hátvéd), Orlik Opole (POL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
Chris Bodo (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Vincze Péter (csatár)
Andrew Sarauer (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Kóger Dániel (csatár)
Hetényi Zoltán (kapus)
Antonin Manavian (FRA, hátvéd)

érkezett:
Tyler Dietrich (CAN, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Kalvin Sagert (hátvéd), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Sofron István (csatár), Klagenfurt (EBEL)
Erdély Csanád (csatár), Sioux Falls (USHL)
David Makowski (USA, hátvéd), Allen Americans (ECHL)
Chris Owens (CAN, hátvéd), Missouri Mavericks (ECHL)
Vas János (csatár), Slavia Praha (CZE-2.)
Justin Maylan (CAN, csatár), HC Val Pusteria (ITA)

távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), Lausitzer Füchse (DEL-2)
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató
Kevin Wehrs (hátvéd), Villach (EBEL)
Ryan Martinelli (hátvéd), Belfast Giants (EIHL)
Nagy Gergő (csatár), Comarch Cracova (POL-1.)
Varga Arnold (hátvéd), Debrecen (MOL)
Bartalis István (csatár) Schwenninger Wild Wings (DEL)
Kovács Csaba (csatár), MAC (MOL)
Chris Francis (csatár), Quad City Mallards (ECHL)
Benk András (csatár), UTE (MOL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)
Preston Shupe (CAN, csatár)
Reiter Attila (hátvéd)
Reiter Richárd (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Vizi Dániel (csatár)
Varga Balázs (csatár)
Alex Scola (USA, kapus)
Szaller Márk (hátvéd)
Szász Norbert (csatár)
Pillók Martin (csatár)
Hamvai Szilárd (csatár)
Korbuly Gergely (hátvéd)
Mazzag Dániel (csatár)
Balogh Bence (csatár)
Devon Krogh (CAN, hátvéd)

érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)
Adrien Lemay (CAN, kapus), Wichita Thunder (ECHL)
Sofron Ádám (csatár), Csíkszereda (MOL)
Kyle Just (CAN, csatár), Tilburg Trappers (GER-3.)

távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Lengyel Levente (hátvéd), Ferencvárosi TC (MOL)
Tóth Gergő (csatár), UTE (MOL)
Farkas Tamás (kapusedző), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Mitch Holmberg (CAN, csatár), Wichita Thunder (ECHL)
Becze Tihamér (csatár), Dunaújváros (MOL)
Janis Kalnins (LAT, kapus), Dinamo Riga (KHL)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Hardi Richárd (csatár)
Dubek Vladimir (csatár)
Rafaj Attila (csatár)
Fliszár Zalán (csatár)
Papp Csaba (csatár)
Farkas Lőrinc Simon (csatár)
Mach Márton (csatár)
Erdélyi Tamás (hátvéd)
Üveges Gábor (hátvéd)
Komjáti Gábor (csatár)
Soós László (kapus)

érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)
Henrich Jaborník (SVK, hátvéd), Poprad (SVK-1.)
Lengyel Levente (hátvéd), Fehérvár AV19 (MOL)
Kiss Ákos (csatár), UTE (MOL)
Szappanos Dávid (csatár), MAC (MOL)
Gágyor Péter (csatár), UTE (MOL)
Németh Árpád (csatár), MAC (MOL)
Gerencsér Dominik (hátvéd), Long Beach (WSHL)
Michael Schwindt (CAN, hátvéd), Morzine-Avoriaz-Les Gets (FRA-1.)
Inglis Ákos (hátvéd), MAC (U20)
Horváth Bence (csatár), Vasas (U20)
Egyed Márk (csatár), UTE (MOL)
Hardi Márton (csatár), Bradford Bulls (GMHL)
Stefan Boskovic (SRB, hátvéd), Metro Jets (NA3HL)

távozott:
Pál Zsombor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)
Lévai Máté (hátvéd), Dunaújváros (MOL)
Horváth Dávid (csatár), Dunaújváros (MOL)
Ágoston Olivér (kapus), UTE (MOL)
Horváth Bence (csatár), Dübendorf (SUI-3.)
Kovács Viktor László (csatár), Debrecen (MOL)
Joona Manninen (FIN, csatár), ?
Marko Luomala (FIN, csatár), ?
Niko Suoraniemi (FIN, hátvéd), ?
Tomášs Valecko (SVK, hátvéd), ?
Kiss Gábor (csatár), ?
Zalavári Bence (hátvéd), visszavonult
Linus Schellin (csatár), ?

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Majoross Gergely (vezetőedző)
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Schmál Kristóf (csatár)
Tóth Richárd (csatár)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Arany Gergely (kapus)
Bálizs Bence (kapus)
Nagy Krisztián (csatár)
Egyed Róbert (csatár)
Silló Arnold (csatár)
Bödök Bence (csatár)

érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
Vokla Roland (hátvéd), Fehérvár (MOL)
Somogyi Balázs (csatár), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Könczei Áron (csatár), Debreceni HK (MOL)
Keresztury Erik (csatár), Düsseldorf U19 (GER)
Jeff Jubinville (CAN, csatár), Sparta Sarpsborg (NOR-1.)
Ryan Ruikka (USA, hátvéd), South Carolina Stingrays (ECHL)
Kovács Csaba (csatár), Fehérvár (EBEL)
Nagy Gergő (csatár), Fehérvár (EBEL)
Sean Escobedo (USA, hátvéd), Manitoba Moose (AHL)
Winston Day Chief (CAN, csatár), Rapid City Rush (ECHL)

távozott:
Tokaji Viktor (hátvéd) visszavonult, edző MAC U16
Szappanos Dávid (csatár), FTC (MOL)
Németh Árpád (csatár), Ferencváros (MOL)
Jeff Hayes (CAN, csatár), Lausitzer Füchse (DEL2)
Ian McDonald (CAN, csatár), Brassó (MOL)
Niko Saarenpaa (FIN, csatár), Asplöven (SWE-3.)
Herner Olivér (hátvéd), University of Maine (NCAA)
Kovács Attila (hátvéd), UTE (MOL)
Tomás Klempa (SVK, csatár), Brassó (MOL)
Nagy Patrik (hátvéd), UTE (MOL)
Németh Attila (csatár), Debrecen (MOL)
Garát Zsombor (hátvéd), Cedar Rapid Roughriders (USHL)
Stipsicz Bence (hátvéd), Cedar Rapid Roughriders (USHL)
Herszényi András (hátvéd), visszavonult
Michael Quinn (CAN, hátvéd), ?
Drew Olson (USA, hátvéd), ?

UTE mez

UTE:

maradt:
Csányi Karol (csatár)
Turbucz Martin (csatár)
Nemes Benjámin (csatár)
Garbacz Ádám (hátvéd)
Virág Tamás (csatár)
Dömötör Róbert (csatár)
Dósa Krisztián (hátvéd)
Gröschl Tamás (csatár)
Pichler Ádám (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Ales Sila (SLO, kapus)
Peter Huba (SVK, hátvéd)

érkezett:
Pápa Márton (csatár), Vasas (U20)
Tóth Gergő (csatár), Fehérvár (MOL)
Szalma Zsolt (csatár), UTE (U18)
Garbacz Máté (kapus), UTE (U18)
Andrej Hebar (SLO, csatár), Grenoble (FRA-1.)
Kovács Attila (hátvéd), MAC (MOL, U20)
Nagy Patrik (hátvéd), MAC (MOL)
Ágoston Olivér (kapus), Ferencváros (MOL)
Martin Frolík (CZE, csatár) Érsekújvár (SVK-2.)
Benk András (csatár), Fehérvár (EBEL)
Nilan Nagy (USA, hátvéd), Wheeling Nailers (ECHL)

távozott:
Phil Bushbacher (USA, csatár), Dunarea Galati (ROM)
Jozef Mihálik (SVK, csatár), Topolcany (SVK-2.)
Kiss Ákos (csatár), FTC (MOL)
Gágyor Péter (csatár), FTC (MOL)
Victor Axelsson Lindgren (AUT-SWE, hátvéd) VEU Feldkirch (AHL-AUT)
Egyed Márk (csatár), FTC (MOL)
Pleszkán József (kapus), Debreceni HK (MOL)
Erik Pance (SLO, csatár), Jesenice (AHL-SLO)
Pados László (hátvéd), Debrecen (MOL)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:
Bogdan Popa (kapus)
Góga Attila (hátvéd)
Szőcs Szabolcs (csatár)
Pál Zoltán (csatár)
Alexandru Cristian Munteanu (csatár)
Hildebrand Szabolcs(csatár)
Adrian Irimia (csatár)
Flinta Botond (hátvéd)

érkezett:
Phil Bushbacher (USA, csatár), UTE (MOL)
Mihály Ede (csatár), Csíkszereda (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Debrecen (MOL)
Pál Zsombor (hátvéd), Ferencváros (MOL)

távozott:
Dmitrij Nyimenko (csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Szergej Csernyenko (csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Konsztantyin Rjabenko (hátvéd), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum