Szabályváltozások és új csoportbeosztás az ECHL-ben

   

A harmadik számú észak-amerikai liga nem mindenben követi az NHL-t és az AHL-t.

Bevett gyakorlat, hogy a második számú észak-amerikai ligában próbálnak ki olyan szabálymódosításokat, amiket később az NHL, az ECHL és annak nyomán a nemzetközi szövetség (IIHF) is átvehet. Az AHL tesztüzemnek is felfogható ebből a szempontból. A 2016/17-es évadban több jelentős módosításra is sor kerül az AHL-ben, azonban az ECHL meglepetésre nem mindent vesz át. A legfontosabb szabálymódosítás, hogy az edzőknek nem lesz lehetőségük időt kérni tilos felszabadítás után, hogy játékosaik extra pihenőidőhöz jussanak.

Nagy meglepetést váltott ki, hogy a verekedésre vonatkozó új szabályt sem veszi át az ECHL. Az AHL idevágó passzusa úgy szól, hogy a holtidőben elkezdett verekedés azonnali kizárást von maga után. Tehát a korong bedobása előtt nem lehet ökölcsatába bocsátkozni büntetlenül, erre várni kell addig, amíg elindul a játék. Utóbbi esetben jön a szokásos ötperces büntetés, az előbbiben viszont kizárás az adott mérkőzésről. Ha egy játékos egy szezonban tíz alkalommal verekszik, automatikusan egymeccses eltiltást kap. Ha a 10 után eléri a 14-et is, két mérkőzéstől meszelik el.

Végezetül nyilvánosságra hozták az új divízióbeosztásokat.

Eastern Conference

North Division
Adirondack Thunder, Brampton Beast, Elmira Jackals, Manchester Monarchs, Reading Royals, Wheeling Nailers

South Division
Atlanta Gladiators, Cincinnati Cyclones, Florida Everblades, Greenville Swamp Rabbits, Norfolk Admirals, Orlando Solar Bears, South Carolina Stingrays

Western Conference

Central Division
Fort Wayne Komets, Indy Fuel, Kalamazoo Wings, Quad City Mallards, Toledo Walleye, Tulsa Oilers, Wichita Thunder

Mountain Division
Alaska Aces, Allen Americans, Colorado Eagles, Idaho Steelheads, Missouri Mavericks, Rapid City Rush, Utah Grizzlies

echl logo

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum