Krakkó helyett a MAC-ban köthet ki Nagy Gergő

   

A válogatott center nem indokolta részletesen, hogy miért esett kútba a lengyel történet.

A MAC Budapest fb-oldalán így jelent meg a hír: ?Június végén robbant a bomba: Nagy Gergő elhagyja a Volánt, a lengyel bajnok Cracoviában folytatja pályafutását. Azóta nagyot változott a világ, így most arról számolhatunk be: az agilis és ponterős támadó egy MAC-szerződés kapujában áll. Annyira, hogy kedden már figyelemre méltó keretünk tagjaként kezdte az edzéseket.?

Nagy Gergő azt mondta, nagyon készült a krakkói kalandra, arra, hogy a Bajnokok Ligájában is játszhasson, de ez most nem jött össze. A MAC-szerződés kapcsán kijelentette: ?Beszéltem Majoross Gergellyel és Kangyal Balázzsal, ők olyan jövőképet vázoltak fel, ami nagyon közel áll hozzám. Nem titok: vonz, hogy ennyire jól szervezett és profi szervezetbe kerülhetek. Itt minden feltétel adott lesz, hogy tovább fejlődjek, tudásom legjavát nyújthassam. Ezek mellett a legfontosabb a bizalom volt. Érzem, hogy itt hisznek bennem, nincsenek előítéletek velem szemben.?

Az exvolános csatár tavaly az EBEL-ben 10+22 pontot ért el, előtte az ECHL-es Kalamazoo Wingsben 61 meccsen 20+39-et teljesített, illetve néhány AHL-meccsig is eljutott a tengerentúlon. Eddigi utolsó teljes MOL ligás évében pedig ? 2012/13-ban Miskolcon ? az alapszakasz 38 találkozóján 58 pontot gyűjtött. Nagy Gergő a magyar válogatott mindkét A csoportos világbajnokságán ott volt.

Nagy G HUNBLR 2

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

A MAC Budapest nyári játékosmozgásai:

maradt:
Majoross Gergely (vezetőedző)
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Schmál Kristóf (csatár)
Tóth Richárd (csatár)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Arany Gergely (kapus)
Bálizs Bence (kapus)
Nagy Krisztián (csatár)

érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
Vokla Roland (hátvéd), Fehérvár (MOL)
Somogyi Balázs (csatár), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Könczei Áron (csatár), Debreceni HK (MOL)
Keresztury Erik (csatár), Düsseldorf U19 (GER)
Jeff Jubinville (CAN, csatár), Sparta Sarpsborg (NOR-1.)
Ryan Ruikka (USA, hátvéd), South Carolina Stingrays (ECHL)
Kovács Csaba (csatár), Fehérvár (EBEL)
Sean Escobedo (USA, hátvéd), Manitoba Moose (AHL)

távozott:
Tokaji Viktor (hátvéd) visszavonult, edző MAC U16
Szappanos Dávid (csatár), FTC (MOL)
Németh Árpád (csatár), Ferencváros (MOL)
Jeff Hayes (CAN, csatár), Lausitzer Füchse (DEL2)
Ian McDonald (CAN, csatár), Brassó (MOL)
Niko Saarenpaa (FIN, csatár), Asplöven (SWE-3.)
Herner Olivér (hátvéd), University of Maine (NCAA)
Kovács Attila (hátvéd), UTE (MOL)
Tomás Klempa (SVK, csatár), Brassó (MOL)
Nagy Patrik (hátvéd), UTE (MOL)
Németh Attila (csatár), Debrecen (MOL)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum