Idén húszéves a “michigani”

Magyarországon lacrosse-ként is ismerik a hoki egyik legkülönlegesebb gólszerzési módszerét, melynek történetét a Yahoo Sports rekonstruálta még márciusban. Cikkünk ennek egy rövidített és átdolgozott változata.

1996. március 24-én az NCAA nyugati elődöntőjében a Michigan Wolverines csapott össze a University of Minnesota csapatával, utóbbiak otthonában. A vendégek bajban voltak, kapusuk, Marty Turco minden tudományára szükségük volt ahhoz, hogy 2-1-es hazai vezetés után ne nőjön tovább a hátrány. A hazaiak minden tekintetben domináltak. Ezek azok a pillanatok, amikor valami váratlant kell húzni, vagy legalább verekedni egyet, ahogy a hokiban legtöbbször mondják: kell legyen egy momentum, amely a meccset is megfordítja.

A még juniorkorú Mike Legg nem tartozott a vezérek közé, mint a már említett Turco, vagy az AHL-győztes, háromszoros junior világbajnok Jason Botterill, de szolid tagja volt a csapatnak a maga 42 meccsen szerzett 40 pontjával. Egy alkalommal eljutott az ellenfél kapuja mögé. Megállította a korongot és körbenézett. A hazaiak védelme nem zárt jól, üresen hagyták Legget, egy csapattárs közben lefoglalt egy hátvédet, két másik védekező játékos elkövette azt a hibát, hogy a kapunak és Leggnek háttal a második hullámban érkező csatárokra koncentráltak.

Ez volt Legg momentuma, meghajlította az ütőjét, felvette a korongot és beverte azt a kapus, Steve DeBus válla fölött a hálóba. A hálóőr nem tudhatta, hogy mi következik és mire kétségbeesésében felemelte a kesztyűjét, addigra a Michigan játékosai már rég Legget ünnepelték. Mivel a meccset az ESPN élőben közvetítette, a mozdulat, a kor léptékeivel mérve, azonnal bejárta a médiát: 1997-ben elnyerte az ESPN legelképesztőbb megmozdulásáért járó díját, a svéd Inside Hockey az év góljának választotta, a TSN különdíját is ez vitte el. Legg ütője egy időre még a torontói Hockey Hall of Fame-be is bekerült. Olyan mozdulat volt, amelyet azelőtt még soha senki nem láthatott ? kivéve azokat, akiknek volt szerencséjük Bill Armstrong pályafutását közelről követni, aki addigra már vagy hat alkalommal játszotta meg ugyanezt a figurát, legutoljára éppen 24 órával Legg találata előtt.

Armstrong közel 10 évvel volt idősebb Leggnél és karrierje legnagyobb részében alsóbb ligákban játszott. 1989-ben leigazolta a Philadelphia Flyers, azonban az NHL-ben csak egyetlenegyszer kapott lehetőséget, 1991. február 18-án a Chicago ellen, igaz, akkor rögtön volt is gólpassza, csapata 5-3-ra nyert. A csapatban azonban nem sikerült megragadnia, végül 1993-ben az AHL-es Albany River Ratsnél kötött ki, ahol három szezont húzott le. Armstrong Kanadában született, nyaranta az Ontario állambeli Londonban dolgozott hokisulikban. Az edzések ideje alatt bőven volt ideje a koronggal bűvészkedni, legtöbbet a lacrosse-szerű mozdulatokat gyakorolta és azon gondolkodott, miképpen lehetne ebből gólt lőni.

?Eredetileg csak azt csináltam, hogy felvettem az ütőmre a korongot és úgy lőttem el, hasonlóan ahhoz, ahogy a lacrosse-ban csinálják ? mondta erről Armstrong a Yahoo Sportsnak. ?Aztán egyik nap a hokisuliban a gyerekeknek valami oda-vissza korcsolyázási gyakorlatot adtam ki, miközben én ott álltam a kapu mellett. Lehajoltam, felvettem a pakkot és beemeltem a kapuba. Azonnal arra gondoltam: Jézusom, ezt talán meccsen is tudnám használni.? Armstrong először annak járt utána, hogy egyáltalán szabályos-e az ilyen gól, de biztosították afelől, hogy amíg az ütő nem megy a keresztvas fölé, addig minden teljesen rendben van.

Ettől persze még maga a mozdulat igen kockázatos. Ha megcsinálod, legenda leszel, ha elrontod az egész világ rajtad fog röhögni. Armstrong egészen addig vonakodott meccsen is bevetni a csodafegyvert, amíg az Albany vezetőedzője, Robbie Ftorek engedélyt nem adott rá. ?Már évekkel az első bevetés előtt képes voltam megcsinálni ezt a gólt, de halálosan féltem, hogy büntetésből padozhatok majd életem végéig. Az egyik dolog, amit Ftorek mindig biztosított a számunkra, az a szabadság volt. Hokisként maximálisan kreatívak lehettünk. Életem legjobb edzője volt, nagyon jól kommunikált, nagyszerű tanár volt és nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mi játékosok legyünk saját magunk mércéje annak megítélésében, hogy mit csináltunk jól vagy rosszul.?

Armstrong megszámlálhatatlanul sokszor gyakorolta a mozdulatot edzésen, úgyhogy megbizonyosodhatott arról, hogy csak edzője beleegyezésén és a kínálkozó alkalmon múlik a siker. ?Annyira belém ivódott a dolog, hogy egyáltalán nem kellett olyanok miatt aggódnom, hogy hol a korong vagy ilyesmi ? mondja Armstrong. ?Csak arra kellett figyelnem, hogy felvegyem a pozíciót a kapu mögött és senki ne legyen a blokkoló oldalon, ahol be akartam emelni a korongot. Maga a formula elég egyszerű: meg kell szerezni a korongot a háló mögött, egy csellel úgy tenni, mintha a tenyeres oldalon akarnám továbbítani, amire a kapus és a hátvéd is elmozdul, ugyanabban a pillanatban pedig én felveszem az ütőre a korongot és a másik oldalon beemelem a kapuba. Ez igazán nem túl bonyolult.? Legg is azon a véleményen van, hogy ösztönösen kell mennie az alapmozdulatoknak: ?Igazából nincs nagyon idő gondolkodni. Annyiszor kell csinálni és annyiféle módon, hogy teljesen magabiztosnak kell lenned.?

A szurkolók Albanyban persze azonnal beleszerettek Armstrongba és tudományába. Minden alkalommal, amikor az ellenfél kapuja mögé korcsolyázott ?Csináld meg! Csináld meg!? rigmusokkal buzdították. ?Minden egyes alkalommal azt követelték, hogy ezt csináljam, de hát nem lehet ugyanazt mindig eljátszani, így számtalanszor csalódást kellett keltenem bennük.? Ftorek nem csak engedélyezte a mozdulatot, hanem néha még pénzügyi ösztönzőt is biztosított mellé. Egyszer tréfából 100 dollárt ajánlott fel játékosának, ha megcsinálja. Armstrongnak persze sikerült: ?Visszamentem a kispadra és nyújtottam a markom ? viccelődött a csatár.? A következő gólt az Orlando Solar Bears színeiben lőtte a Cleveland Lumberjacksnek az egykori IHL-ben.

Az első néhány alkalom, Armstrong négyszer szerzett így gólt az AHL-ben és négyszer az IHL-ben, valóságos sokkot okozott. A szurkolók többsége nem is tudta, mi és hogyan történt, a játékvezetők pedig percekig tanakodtak, hogy vajon szabályos volt-e a találat. ?Őszintén szólva, az első három alkalommal, amikor betaláltam így, rajtam és az ünneplő csapattársaimon kívül nem nagyon tudta senki a csarnokban, hogy mi történt. Az ellenfelet is beleértve, mindenki csak állt és nézett a másikra, hogy ez meg mi a franc volt.? A figura teljesen meglepte a kapusokat, a YouTube és a gifek kora előtt ezek a videók nem járták be másodpercek alatt az egész világot. Az utolsó két alkalommal az IHL-ben hajtotta végre a mozdulatot Armstrong, mindkétszer korábban NHL-t is megjárt kapusok, Pat Jablonski és Stéphane Beauregard ellen. Az NHL-ben akkor még teljesen ismeretlen volt ez a fajta gól, így ők sem számíthattak rá.

De az ellenfelek annál inkább, hiszen Armstrongnak ekkorra már védjegye volt ez a gól. Beauregard például a Chicago Wolves kapusa volt, a Farkasok kispadja egész meccsen fenyegette ellenfelét, hogy meg ne próbálja megcsinálni: ?Ki fogunk nyírni!? ? mondták Armstrongnak valahányszor elkorcsolyázott a chicagói kispad előtt. Aki persze azért megcsinálta, amint a kapu mögé keveredett a koronggal. A mozdulatnak kétségkívül van egy kis alázó jellege, de soha nem ez volt Armstrong célja. A játék szabályos, a góllal csapatát segíti, amely ezért fizeti meg őt. ?Úgy voltam vele, hogy tudok így gólt lőni. Nem fogom csak azért nem használni, mert az ellenfél megharagszik rám.?

Mike Legg tehát egy nappal azután vetette be ezt a trükköt az NCAA elődöntőjében, hogy Armstrong egy újabb sikeres próbálkozáson volt túl. Azonban nem ez volt a kísérlet közvetlen kiváltó oka. Nem is lehetett, hiszen Leggnek is hosszú hónapok kemény munkájába került az, hogy eséllyel próbálkozzon. Legg ugyanis, Armstronghoz hasonlóan, Londonban született és nyaranta gyakran edzettek együtt más, főiskolás vagy profi hokisokkal egyetemben. Legg kicsit félénk volt a nagyobbak között, mindazonáltal minden mozdulatukat közelről figyelte a jégen. Így amikor Armstrong elkezdte a lacrosse-t gyakorolni, ő is elkezdte próbálgatni. Hosszú hónapokig gyakorolta a mozdulatot, végig azzal a szándékkal, hogy egyszer majd megcsinálja élesben is. A meccsek előtti bemelegítéskor még a játékvezetőket is rendszeresen megkérdezte, hogy mit gondolnak, szabályos volna-e az így szerzett találat. Mindenki számára rendben volt.

Ráadásul egy edzés után, amikor Legg néhány játékostársával együtt fent maradt a jégen, Red Berenson a Michigan vezetőedzője meglátta, amint játékosa ezt gyakorolja. Az első kérdése neki is az volt, hogy szabályos-e a mozdulat. Amikor Legg igennel felelt, az edző visszakérdezett: ?De akkor miért nem próbálod ki egy meccsen?? ?Nem vagyok az a típusú edző, aki oda van ezekért a bravúrokért a hokiban. De másfelől, ha egy srác képes gólt szerezni, megvan hozzá a képessége, akkor hajrá!? ? nyilatkozta Berenson az ESPN-nek még 2010-ben.

Így jött el Legg számára a meccsfordító momentum ideje, a gól következtében csapata felállt a hátrányból, végül nem csak a mérkőzést nyerte meg, hanem a párharcot is, sőt, a négyes döntőben sem talált legyőzőre. Mindezt azonban elhalványította az a találat, amelyet soha korábban nem láthatott a szélesebb nyilvánosság és amely helyet biztosított az azóta tűzoltóként Vancouverben élő Legg számára. A fiatalember nem feledkezett meg tanítómesteréről sem, számtalan interjúinak egyikében sem felejtette el megemlíteni, hogy kinek köszönhető a ?michigani?, hogy Bill Armstrong tanította meg számára a mozdulatot.

Hiába telt el 20 év a gól óta, barátai a mai napig emlékeztetik rá. Valahányszor egy ilyen gól bejárja a netet, már kapja is az sms-eket. Ő maga úgy vélekedik erről, hogy amint telik az idő, annak az egy gólnak a jelentősége egyre kisebb lesz. ?Nagyon hízelgő ez az egész, én semmi ilyesmire nem számítottam. Gyakoroltam, megcsináltam és ennyi. Büszke voltam, hogy sikerült azt megcsinálnom, amibe ennyi rengeteg munkát fektettem, ez nagyszerű volt, de lapozzunk, mondtam már akkor is, még meg kell nyernünk a bajnokságot. Ennyi volt, bejutottunk a döntőbe, az nem számít, hogyan.?

A pillanat azonban a hokitörténelem részévé vált. Az egyik leghíresebb ?michigani? talán Mikael Granlund nevéhez fűződik, aki a 2011-es világbajnokság alatt a pakkzsonglőr orosz válogatott ellen szerzett így vezetést az elődöntőben. A finnek nem csak a meccset, de a világbajnokságot is megnyerték. A finneknél akkora volt az ováció, hogy a gól tiszteletére külön bélyeget nyomtattak.

Hogy ki inspirálta az 1992-es születésű Granlundot? Természetesen Legg: ?Azt hiszem, ötéves lehettem ? mesélte a finn csatár a Yahoo Sportsnak. ?Valaki megmutatta nekem videón. Gyerekként valami újat, érdekeset akarsz csinálni, aztán egyszer csak sikerült.? Egyébként az egész Granlund famíliára nagy hatást tett Legg gólja. Mikael öccse, Markus már 17 évesen meglőtte a maga ?michiganiét? a finn juniorbajnokságban, hat évvel bátyja bélyegképen halhatatlanná váló találata után pedig megismételte azt. Mikael azonban nem biztos benne, hogy valaha meg fogja próbálni ezt még egyszer: ?Úgy érzem, öt évvel ezelőtt messze nagyobb felhajtás lett a dologból, mint amekkorát megérdemelt, úgyhogy egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy még egyszer meg fogom ezt csinálni.?

Armstrong karrierje 1998-ban ért véget, miután az IHL rájátszásában agyrázkódást szenvedett. Paradox módon ennek az agyrázkódásnak köszönheti az életét is. Miután a fejfájása még négy meccsel később sem szűnt meg, CT-vizsgálatnak vetette alá magát, amelynek során daganatot diagnosztizáltak nála. Ezt sikeresen eltávolították, majd a szövettan megállapította, hogy jóindulatú volt a tumor. Ma tökéletesen egészséges és Londonban dolgozik ingatlanügynökként. Nem vesztette el kapcsolatát a hokival, az OHL-ben edzősködik, de 2008-ban a Tampa Bay Lightning scoutja is volt. Valahányszor a gyerekeket tanítja jégkorongra, azok mindig csak az általa feltalált híres mozdulatot szeretnék látni tőle. A sors furcsa fintora, hogy ekkor gyakran azt mondják: Mutasd meg nekünk a Crosbyt!