Stratégiaalkotó bizottságot hozott létre az MJSZ
A jégkorongszövetség új, Such György vezette elnöksége kedden tartotta első ülését. Több pontról tárgyaltak és hoztak néhány döntést is.
Utóbbiak közé tartozik annak az ad hoc bizottságnak a létrehozása, amely az icehockey.hu tudósítása szerint ?az MJSZ stratégiáján, a célok meghatározásán és a gyakorlati megvalósítás kidolgozásán tevékenykedne?.
Fotó: Mudra László (MJSZ)
További döntés, hogy a korábbi hírekkel összhangban a következő szezontól U25-ös bajnoki küzdelmeket is rendeznek.
Az elnökség ezenfelül tanácskozott a CSM Dunarea Galati MOL Liga-felvételével járó feltételek teljesítési módjairól, a versenykiírásról, az átjátszás szabályáról és az átigazolási határidőről is. Ezekkel kapcsolatban ?tovább egyeztet a liga és az elnökség?.
Ugyanez történik Rich Chernomaz szövetségi kapitány és Glen Williamson utánpótlásprogram-vezető szerződésének meghosszabbítása tárgyában, magyarán: tárgyalások kezdődnek velük a feltételekről. Még egy ide tartozó hír: a vezetőség folytatja az ?előrehaladott tárgyalásokat? a korábbi játékvezetővel, Pekka Pajaranennel, aki játékvezetői mentor pozícióba érkezne az következő szezonra.
És amire még olvasóink ? úgy is, mint szurkolók ? felkaphatják a fejüket: munkacsoport kialakításáról döntött az elnökség, amely a 2016-2017-es szezonban esetlegesen megrendezésre kerülő winter classic megvalósításán dolgozhat. E munkacsoport tagja lett Kolbenheyer Zsuzsanna, Soltész Miklós, Zsigmond Barna Pál, Kovács Zoltán és Szénási Aliz. Ebből kitűnni látszik, hogy Soltész Miklós államtitkár ? akinek lemondása körül kialakultak bizonyos gubancok a pár héttel ezelőtti tisztújító közgyűlésen ? az elnökség tagja maradt, sőt konkrét feladatokat kaphat. Kovács Csaba korábbi szakmai alelnök viszont lemondott a szakmai és a tao-bizottság vezetéséről is, és ezt most az elnökség ? más személyi változásokkal egyetemben ? annak rendje és módja szerint jóváhagyta.