Victor Lindgren Feldkirchben folytatja

 

Tovább folyik az UTE játékoskeretének megújulása. Bushbacher és Mihalik után a harmadik légiós távozott a Megyeri útról.

A VEU Feldkirchbe szerződött, tehát Fekete Dániel csapattársa lesz Victor Axelsson Lindgren, jelentette be a vorarlbergi klub. A még mindig csak 31 éves svéd-osztrák állampolgárságú védő egy rövid dániai kitérőt leszámítva 4 éve játszott Magyarországon, 2 szezont Dunaújvárosban, majd majdnem 2 teljes szezont Újpesten. Lindgren Zell am Seeben kezdte a hokit, nem véletlen tehát, hogy Ausztriában lett korosztályos válogatott. 2007-ben és 2008-ban EBEL-bajnok lett a Salzburggal, ehhez Magyarországon 1-1 magyar bajnoki cmet és MOL Liga győzelmet tett hozzá. Salzburgban és Grazban összesen több, mint 300 EBEL-meccsen vett részt, a MOL Ligában pedig majdnem 200-szor szerepelt.

“Nagyon szerettük volna, ha hozzánk igazol – mondta a klubhonlapnak Michael Lampert vezetőedző. – Egyrészt a rutinjával és tapasztalatával óriási segítségére lehet a védelmünknek, másrészt hazai játékos, így teret hagy nekünk a légiósok keresésében. Márpedig ez rendkívül fontos lesz, hiszen a liga rengeteget erősödött.”

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Gergő (csatár)

érkezett:
Bors Huba (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)
Richard Filip (hátvéd), SHK37 Piest’any (SVK-1.)

távozott:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Gecse Hugó (hátvéd)
Salló Alpár (hátvéd)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Antal Előd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Molnár Zsombor (csatár)
Antal Zsombor (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Moldován Ervin (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Péter Róbert (csatár)
Molnár Zoltán (csatár)
Rokaly Norbert (csatár)
Geréb István Attila (csatár)

érkezett:
János Imre (hátvéd), Brassó (MOL)
Adorján Attila (kapus), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Antal Hunor (csatár), Csíkszereda U18
Márton Rajmond (csatár), Csíkszereda U18
Eduard Casaneanu (csatár), Csíkszereda U16

távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (MOL)
Kalvis Ozols (hátvéd), MHC Martin (SVK-1.)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)

érkezett:

távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)
Tyimur Raszulov (hátvéd), HK Szahalin (AL)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Szepessy Bálint (csatár)
Szepessy Máté (csatár)
Léránt René (hátvéd)
Mátyásy Bence (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Hruby Gellért (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Magosi Erik (csatár)
Duschek Dávid (kapus)
Odnoga Mátyás (csatár)

érkezett:

távozott:
Peterdi Imre (csatár), visszavonult

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Hajós Roland (csatár)
Tóth Adrián (csatár)
Kiss Bence (kapus)
Láda Balázs (hátvéd/csatár)
Miskolczi Márk (csatár)

érkezett:
Doug Bradley (USA, vezetőedző)

távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Jesse Dudas (hátvéd), TPS Turku (Liiga)
Adorján Attila (kapus), Csíkszereda (MOL)
Jason Morgan (CAN, vezetőedző), Orlik Opole (POL)
Kalvin Sagert (hátvéd), Fehérvár AV19 (EBEL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Bartalis István (csatár)
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
Chris Bodo (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Vincze Péter (csatár)

érkezett:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Kalvin Sagert (hátvéd), DVTK Jegesmedvék (MOL)

távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), ?
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)

érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)

távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Lengyel Levente (hátvéd), Ferencvárosi TC (MOL)
Tóth Gergő (csatár), UTE (MOL)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Hardi Richárd (csatár)
Dubek Vladimir (csatár)
Rafaj Attila (csatár)
Fliszár Zalán (csatár)
Papp Csaba (csatár)
Farkas Lőrinc Simon (csatár)

érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)
Henrich Jaborník (SVK, hátvéd), Poprad (SVK-1.)
Lengyel Levente (hátvéd), Fehérvár AV19 (MOL)
Kiss Ákos (csatár), UTE (MOL)
Szappanos Dávid (csatár), MAC (MOL)
Gágyor Péter (csatár), UTE (MOL)

távozott:
Pál Zsombor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Majoross Gergely (vezetőedző)
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Schmál Kristóf (csatár)
Tóth Richárd (csatár)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Arany Gergely (kapus)
Bálizs Bence (kapus)
Nagy Krisztián (csatár)

érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
Vokla Roland (hátvéd), Fehérvár (MOL)

távozott:
Tokaji Viktor (hátvéd) visszavonult, edző MAC U16
Szappanos Dávid (csatár), Ferencváros (MOL)

UTE mez

UTE:

maradt:
Csányi Karol (csatár)
Turbucz Martin (csatár)
Nemes Benjámin (csatár)
Garbacz Ádám (hátvéd)
Virág Tamás (csatár)
Dömötör Róbert (csatár)
Dósa Krisztián (hátvéd)
Gröschl Tamás (csatár)
Pichler Ádám (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)

érkezett:
Pápa Márton (csatár), Vasas (U20)
Tóth Gergő (csatár), Fehérvár (MOL)
Szalma Zsolt (csatár), UTE (U18)
Garbacz Máté (kapus), UTE (U18)

távozott:
Phil Bushbacher (USA, csatár), Dunarea Galati (MOL)
Jozef Mihálik (SVK, csatár), ?
Kiss Ákos (csatár), Ferencváros (MOL)
Gágyor Péter (csatár), Ferencváros (MOL)
Victor Axelsson Lindgren VEU Feldkirch (AHL-AUT)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:
Bogdan Popa (kapus)
Góga Attila (hátvéd)
Szőcs Szabolcs (csatár)
Pál Zoltán (csatár)
Alexandru Cristian Munteanu (csatár)
Hildebrand Szabolcs(csatár)
Adrian Irimia (csatár)
Flinta Botond (hátvéd)

érkezett:
Phil Bushbacher (USA, csatár), UTE (MOL)
Mihály Ede (csatár): Csíkszereda (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Debrecen (MOL)
Pál Zsombor (hátvéd), Ferencváros (MOL)

távozott:

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2