Szerda reggel indul a Magyar Kupa jegyértékesítése

   

Nem napi-, hanem meccsjegyeket hoznak forgalomba, amelyeket szerda reggel 9-től a Hokishopban lehet megvásárolni.

A MAC hivatalos közleménye a szombati és a vasárnapi meccsekről:

“Mint arról már beszámoltunk, a MAC Budapest rendezi az EuroAszfalt-CCM Magyar Kupa e hét végén esedékes négyes döntőjét a Tüskecsarnokban. Nemcsak a szurkolók, a szervezők is készülnek javában, és immár sikerült is tisztázni a fontos részleteket. Az alábbiakat kell tehát tudni:

? napijegyek nem lesznek, minden belépő egy mérkőzésre szól

? a jegyek ára egységesen 1500 forint meccsenként

? első körben a Hokishopban lehet online megvásárolni a belépőket szerda reggel 9 órától

? az átvételre a Hokishop budapesti, Ulászló utcai címén lesz mód csütörtökön-pénteken reggel 8 és délután 17 óra között

? igény szerint a mérkőzések előtt a pénztárakat is kinyitják a Tüskecsarnokban

? az egyes csapatok szurkolói számára lészámkorlátozás nem lesz, a kordonok azonban a hatóságok kérésére maradnak a hazai és az igény esetén kibővített vendégszektorok között

? a MAC bérletesei és a klub fényképes belépős utánpótlás-játékosai számára a belépés ingyenes, becsekkolni az akkreditációnál lehet

A négyes torna résztvevője a MOL Liga két döntőse, a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest, valamint a selejtezők első helyezettjei. A küzdelmek szerdán este érnek véget: a Fehérvár AV19-et már nem előzheti meg két csapat, a Ferencváros és a Debrecen közül pedig az lesz finalista, aki több pontot szerez a Volán, illetve az UTE ellen.”

lc5a7253_resize

Fotó: Mudra László

A Magyar Kupa négyes döntő menetrendje:

március 26. szombat 14:00 DVTK??
március 26. szombat 17:30 MAC??
március 27. vasárnap 16:45 ? a 3. helyért
március 27. vasárnap 20:15 ? döntő

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum