A DVTK jól választott magyarokat, az UTE mellényúlt a légiósokkal

A MOL Liga 2015/16-os idényének egyik legfontosabb tanulsága, hogy a sikerhez nem kell más, mint egy kiemelkedő teljesítményre képes húzó sor. A DVTK többek között abban is a mezőny fölé nőtt, hogy neki nem is csak egy ilyen egysége volt, hanem nagyjából három.

Mai vizsgálatunk tárgya az, hogy melyik csapatban kik termelték a pontokat. A kérdést leegyszerűsítjük arra, hogy hogy a légiósok és a hazai játékosok összehasonlításában kik hogy teljesítettek. Az összehasonlíthatóság érdekében csak az alapszakaszt vizsgáljuk. Az elemzés során légiósnak tekintettük mindazokat, akik a szabályok szerint annak számítottak, tehát akik külföldi útlevéllel játszottak a MOL Ligában, és hazai játékosnak azokat, akik a csapatuk székhelyének megfelelő ország útlevelével játszottak a MOL Ligában, illetve hazai játékosnak számítottak, tehát például a hokimagyar Linus Schellin is a magyarok közé számított.

Első táblázatunkban az látható, melyik egyesület hány légióssal dolgozott az idény folyamán. A Debrecennél és a Csíkszeredánál valóságos cunami volt külföldi játékosokból, a cívis városban például a létszám alapján a teljes egy mérkőzésre engedélyezett garnitúrát kétszer le lehetett volna cserélni, annyian fordultak meg a csapatnál. A székelyeknél a helyzetet árnyalja az, hogy egyszerre két helyen kellett játszaniuk és a MOL Ligában külön engedéllyel 8 külföldit nevezhettek egy-egy mérkőzésre. A MAC beletrafált a légiósok kiválasztásába, azok játszották végig a szezont, akik elkezdték, rajtuk kívül ugyanezt csak a Fehérvár mondhatja el magáról, minden év elején hozott légiósuk a csapatnál volt a szezon zárásakor is. A Miskolc és az UTE 1-1, a Ferencváros 2 légióst cserélt az idény folyamán.

A játékosok száma csapatonként, 2015/16:

A légiósoknak többet kell produkálniuk, mint a hazai játékosoknak, azért szerződtetik őket, hogy húzóemberek legyenek, szól az alapvetés. Ha ez így van, akkor a légiósok teljesítményének a csapat összteljesítményében is hangsúlyosan meg kell jelenniük. Hogy ez így van-e, azt a 2. táblázatunk alapján próbáljuk elemezni, amely kizárólag a mezőnyjátékosok teljesítményét vizsgálja.

A táblázatban csapatonkénti bontásban feltüntettük, hogy az alapszakaszban összesen hány mérkőzést játszottak (gp) a hazai illetve külföldi játékosok, és hogy ez százalékosan mennyit képvisel a csapat összes mezőnyjátékosa által játszott mérkőzések számában. Ugyanígy feltüntettük a hazai és külföldi játékosok által szerzett gólokat (g), gólpasszokat (a), az összes pontot (tp), a hazaiak és a külföldiek összesített pont/meccs átlagát (tp/gp), a hazaiak és a külföldiek összesített plusz/mínusz mutatóját (+/-), valamint tájékoztatásul a büntetésperceiket (PIM), illetve azok százalékos megoszlását a csapatokon belüli két vizsgált csoport esetében. Piros vastag betűs szedéssel jelöltük azokat a mutatókat, amelyben a hazai játékosok jobbak voltak, mint a külföldiek.

Látható, hogy Miskolcon a magyar játékosok is igazán kitettek magukért. Miközben a külföldiek összességében pont/meccs felett termeltek, a gólok közel 60, a pontok több, mint 61%-át a hazai játékosok hozták, akik összességében jobb plusz/mínusz mutatót is hoztak össze, mint a légiósok. A legtöbb pontot gyártó légiósok egyébként a MAC-ban és a Fehérvárban voltak, ez egyben magyarázat is arra, miért éppen ez a három csapat végzett a liga élén. A fővárosiak és a fehérváriak sikerében elévülhetetlen érdemeket szereztek a remekül kiválasztott külföldi játékosok, a Miskolc pedig annyival volt jobb e két csapatnál, hogy náluk a hazaiak simán fel tudták venni a versenyt a külföldiekkel. A Fehérváriak pirossal jelzett számai nem kis részben annak köszönhetők, hogy Chris Bodo hazai játékosnak számított a szezonban, a Miskolcnál viszont az sem változtatott volna lényegesen a helyzeten, ha Justin Cseter légiósnak számított volna, akkor is minden pirossal jelzett adatban a hazaiak lettek volna jobbak.

Fotó: Bán Olivér

Jól sikerült a frissítés után a ferencvárosiak légiós igazolása is, Tendler és Luomala minőségi csere volt, Manninen végig elég jól teljesített, nem is véletlen, hogy a zöldeké a negyedik leghatékonyabb légiós sor a mezőnyben 0,88 pont/meccs/játékos átlaggal. A HSC légiósok a teljes vércsere után kezdtek belehúzni, a DAB külföldijei pedig ahhoz képest elég szépen helytálltak, hogy többségük nagyon alacsonyan jegyzett ligákból érkezett, valószínűleg ők voltak a legolcsóbb légiósok idén a MOL Ligában.

Katasztrofálisan teljesített viszont az újpesti légiós sor. Mihalik és Elomo Tapióval kiegészülve tavaly a hátán vitte a csapatot, idén Mihalik árnyéka volt önmagának, Elomóra pedig rá sem lehetett ismerni. Az egy év kihagyás után magát Újpesten felépíteni akaró Pance hozzájuk képest üdítő jelenség volt a csatársorban. Jellemző az UTE légiósainak teljesítményére, hogy a hazai játékosok által szerzett pontok aránya náluk volt a legmagasabb az egész ligában, Mihalikéknál kevesebb pontot egyedül a Csíkszereda hazai játékosai tudtak összelapátolni. Ez egyben indokolja is, hogy miért is nem sikerülhetett a négybe kerülés Újpesten. A Csíkszereda bukásának egyik magyarázata pedig ugyancsak ott rejlik a számokban, a hazai játékosok mindössze 35 gólt, meccsenként és fejenként 0,18 pontot tudtak betenni a közösbe, ami borzasztóan kevés.