Háriék nagyon kikaptak az osztályozó első meccsén

 

A Modo 5-0-ra győzött a Leksand ellen. Azari Zsolték is vereséget szenvedtek a lengyel bajnokságban, így a negyedik hellyel kellett beérniük.

Vasárnap rendezték a svéd első osztály jövő évi helyéről szóló osztályozók első mérkőzését, a Leksand a Modo otthonába látogatott. A hazaiak hamar egyértelmű fölényre tettek szert, negyedóra elteltével már 2-0-ra vezettek. A középső játékrészben megduplázták előnyüket, a végeredmény 5-0 lett. Ez volt az első meccs a párharcban, bőven van még idejük Hári Jánoséknak közelebb kerülni ellenfelükhöz. Az is nyilvánvaló, hogy a Modo sokkal közelebb van a svéd elithez, mint a 14. helyen végzett Karlskrona, amely 31 ponttal lett utolsó az alapszakasz végén, szemben a Modo 49 pontjával. Ennek ellenére a Karlskrona is nyerni tudott a másodosztály győztese, az AIK ellen, amely viszont a Leksandnál volt sokkal jobb a szezon legnagyobb részében. Igaz, az a meccs csak a hatodik harmadban dőlt el, a 111. percben.

Nem jártak nagyobb sikerrel Azari Zsolték sem a lengyel bajnokságban, ahol a bronzéremért folyó párharc mindent eldöntő meccsén a Sanok a Nowy Targ otthonába látogatott. Idén még egyszer sem nyertek ellenfelük otthonában és a rossz sorozat vasárnap sem szakadt meg. Igazság szerint a játék minden elemében jobb volt az ellenfél, különösen a kapusok és a hátvédek teljesítményét tekintve, így a 4-0-s hazai győzelem teljes mértékben megérdemelt. Azari Zsolt a harmadik sorban kapott helyet, sok helyzetet dolgoztak ki a meccs egyes periódusaiban, de a befejezéseknél rendre hiba csúszott a kivitelezésbe. Ezzel a Podhale Nowy Targé lett a bronzérem. A döntőben a Krakkó és a Tychy párharca 2-2-re áll.

Javítanunk kell magunkat Vas Jánosékat illetően. Ahogy vasárnap írtuk, a Slavia ugyan söpréssel nyerte az elődöntőt, azonban mégsem jutott be a döntőbe, mert a cseh másodosztályban nem rendeznek olyat, a két győztes elődöntős az osztályozó körbe kvalifikálja magát, ahol az első osztály két utolsó helyezettje játszik két oda-vissza kört a másodosztály két elsőjével.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Azari Zsolt Sanok PHL 5. 23 4 3 7
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 5. 49 6 7 13
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 36 19 20 39
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 42 5 4 9
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 2. 2 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 2. 52 12 39 51
Láday Tamás* Medicine Hat Tigers WHL 9. 9 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 23 7 6 13
Briancon Kupa és Ligakupa 8 1 1 2
Sági Martin VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 12 1 3 4
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 8. 49 5 9 14
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 24 79 718 90,1
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 14. 28 2 5 7
Klagenfurt EBEL 2. 14 1 4 5
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 4. 38 11 15 26
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 5. 47 11 28 39
HC Fassa Falcons Olasz Kupa 2 1 1 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum