Vas Jánosék döntőbe jutottak
A Slavia söpréssel jutott túl a Ceske Budejovicén. Galló Vilmost nagy becsben tartja a Linköping a rájátszásban is, újabb meccset játszott. Erdély Csanád a pénteki két asszisztja után szombaton gólt lőtt. A Feldkirch és a Briancon viszont kikapott, előbbi az INL rájátszásától, utóbbi a francia élvonaltól búcsúzott.
Telt ház és négyezer néző fogadta a csapatokat a cseh másodosztály elődöntőjének negyedik meccsén, amelyen egy lépésre állt a söpréstől és a döntőbe kerüléstől a Slavia Praha. Vas János csapata nagyon jó formában várta a találkozót, az első három meccs mindegyikén egy gólon tudta tartani az alapszakasz egyik legveszélyesebben támadó csapatát. A negyedik mérkőzésen még ezen is sikerült javítani, shutouthoz segítették kapusukat, miközben ők az első és a második harmad végén is betaláltak és 2-0-ra nyertek. Vas János nem szerzett pontot, a Slavia söpréssel jutott a döntőbe, ahol ellenfele vagy a Dukla Jihlava vagy az Ústí nad Labem lesz, jelenleg 3-1-re vezet a Jihlava. Ami talán ennél is fontosabb, a Slavia a döntőbe jutással kivívta az osztályozó jogát. A cseh bajnoki rendszerben az első osztály két utolsó helyezettje játszik két oda-vissza kört a másodosztály két elsőjével. A négy csapatból egyelőre kettő ismert, a Slavian kívül a Karlovy Vary is résztvevője lesz a küzdelmeknek, miután helyzete reménytelen az első osztály alsóházában.
Galló Vilmost felhívták a Linköping felnőtt csapatához. Az SHL-ben javában zajlanak a negyeddöntők, az első meccset magabiztosan, 6-1-re nyerte a Linköping a Vaxjö ellen, ám a szakvezetés úgy gondolta, a hosszú rájátszás során mindenképpen szükségük lesz a magyar válogatott csatár játékára, így meccsben kell tartani. Ezzel együtt 13. csatárként nevezték a párharc első idegenbeli meccsén, ahol az első harmadban a hazaiak megszerezték a vezetést. A középső játékrészben kettős előnyből egyenlített a Linköping, ám a második szünet előtt négy perccel a Vaxjö szimpla fórból visszaállította az egygólos vezetést. Jól kezdték az utolsó harmadot a vendégek, már az ötödik percben egyenlítettek ismét, majd jött egy újabb emberelőny, amit kihasználtak, így az 53. percben átvették a vezetést. A Vaxjö már három perccel a vége előtt elkezdte lehozni kapusát, de ez sem segített rajtuk, a Linköping 3-2-re nyert. Galló Vilmos két cserét kapott, egy percet volt a jégen, pontot nem szerzett. A négy nyert meccsig tartó párharcban 2-0-ra vezetnek, a harmadik meccset hétfőn rendezik Linköpingben.
Kikapott a Feldkirch az INL elődöntőjében és ezzel ki is esett a további küzdelmekből. A Bregenzerwald megoldhatatlan feladatot jelentett Fekete Dániel és Sági Martin csapatának, sorozatban háromszor kaptak ki, harmadszorra a legsimábban. Már a kezdésnél gondjai akadtak a hazaiaknak, negyedóra elteltével 2-0-ra vezetett a Bregenzerwald. A meccs felére kiegyenlített a Feldkirch, ettől paprikás lett a hangulat, a második harmad utolsó 7-8 percében 32 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők, amik között fegyelmi nem volt. A meccs a 45. percben dőlt el, amikor két találatot is szereztek a vendégek, majd a meccs végén egy üres kapura elért találattal állították be az 5-2-es végeredményt. Az alapszakasz győztese az elődöntő három meccsén mindössze 5 gólt lőtt és 11-et kapott, így söpréssel esett ki. A másik ágon a Lustenau még simábban, 13-4-es összesítéssel jutott a döntőbe. Fekete Dániel 36 meccsen 39 pontot termelt, ami a 12. helyre volt elég a liga kanadai táblázatán. Sági Martin csak a szezon végén csatlakozott Feldkirchhez, ő 12 meccsen 4 pontig jutott első felnőtt évében.
Erdély Csanád csapata, a Sioux Falls Stampede a Chicago Steelt fogadta a USHL-ben. Habár a vendégek szereztek vezetést a 12. percben, a hazaiak a második és a harmadik játékrészben is duplázni tudtak és végül magabiztos, 4-1-es győzelmet arattak. Erdély Csanád a pénteki két pontja után szombaton gólt szerzett, mégpedig a 49. percben. A Stampede ötödik helyen áll a nyugati konferenciában.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:
Hiába vezetett a 33. percben 3-0-ra, 6-4-re kikapott a Briancon a Lyon otthonában a Ligue Magnusben. A vereség azt is jelenti, hogy a csapat már biztosan nem maradhat az élvonalban, a 2002-es feljutás óta az élvonalban szereplő csapat a következő szezonban a másodosztályban folytatja. Magosi Bálint még nem térhetett vissza sérüléséből.
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Azari Zsolt | Sanok | PHL | 5. | 22 | 4 | 3 | 7 |
Erdély Csanád | Sioux Falls Stampede | USHL | 5. | 49 | 6 | 7 | 13 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 36 | 19 | 20 | 39 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 4. | 42 | 5 | 4 | 9 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 2. | 2 | 0 | 0 | 0 |
Hári János | Leksands IF | Allsvenskan (SWE-2.) | 2. | 51 | 12 | 39 | 51 |
Láday Tamás* | Medicine Hat Tigers | WHL | 9. | 9 | 0 | 1 | 1 |
Magosi Bálint | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 12. | 23 | 7 | 6 | 13 |
Briancon | Kupa és Ligakupa | 8 | 1 | 1 | 2 | ||
Sági Martin | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 12 | 1 | 3 | 4 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 8. | 49 | 5 | 9 | 14 |
Sevela Peter | Skalica | Extraliga (SVK-1.) | 10. | 24 | 79 | 718 | 90,1 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 14. | 28 | 2 | 5 | 7 |
Klagenfurt | EBEL | 2. | 14 | 1 | 4 | 5 | |
Vas János | Slavia Praha | 1. liga (CZE-2.) | 4. | 38 | 11 | 15 | 26 |
Vas Márton | HC Fassa Falcons | Serie A (ITA-1.) | 5. | 47 | 11 | 28 | 39 |
HC Fassa Falcons | Olasz Kupa | 2 | 1 | 1 | 2 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.
*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.