Vas János góljával nyert a Slavia

   

A cseh másodosztály rájátszásában a prágaiak ellenfele a Ceské Budejovice, a magyar csatár győztes góljának köszönhetően az első meccset idegenben nyerte a Slavia.

Telt ház, vagyis közel 6500 néző fogadta a csapatokat a Budvar Arenában. Nagyon jól kezdett a Slavia, a 10. percben meg is szerezte a vezetést. Ezt követően háromszor is emberhátrányban játszottak Vas Jánosék, de ezt a nyomást is jól kezelték, az első húsz perc végén kétszer annyi kapura lövés szerepelt a lőlapon, mint a hazaiaknál. A meccs felénél megkapta első előnyét a Slavia is, amit nem más, mint Vas János váltott gólra, ezzel kétgólosra növelve csapata előnyét. Újabb nehéz perceket éltek át a vendégek, előbb Vast küldték ki két percre, majd egy csapattársát ötre. Hétfőn azonban hibátlanul működött a hátrányos védekezés, így nem tudott egyenlíteni a Ceské Budejovice. A 46. percben ráadásul ismét betaláltak a vendégek, ami el is döntötte a meccset, 3-1-re nyert a Slavia. A négy nyert meccsig tartó párharcban a Vas Jánosék 1-0-ra vezetnek, a magyar csatár a rájátszás ötödik meccsén második gólját és negyedik pontját szerzi, összesen 10 gólnál és 25 pontnál jár a szezonban.

A mutatott játékának és a győztes góljának köszönhetően a magyar centert választották a meccs legjobbjának:

Vas Janos Slavia sisak

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Azari Zsolt Sanok PHL 5. 20 4 2 6
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 5. 46 5 5 10
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 34 19 20 39
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 41 5 4 9
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 2. 2 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 2. 50 11 38 50
Láday Tamás* Medicine Hat Tigers WHL 9. 9 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 23 7 6 13
Briancon Kupa és Ligakupa 8 1 1 2
Sági Martin VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 10 1 3 4
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 8. 48 5 9 14
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 24 79 718 90,1
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 14. 28 2 5 7
Klagenfurt EBEL 2. 14 1 4 5
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 4. 35 10 15 25
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 5. 47 11 28 39
HC Fassa Falcons Olasz Kupa 2 1 1 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum