Debrecen?Fehérvár 3-4

 

Remekül helytállt a MOL ligás Debrecen. Saját otthonában kétszer is vezetve mindössze egy gólos vereséget szenvedett a számos EBEL-játékossal felálló Fehérvártól a Magyar Kupa selejtezőjében.

Az egész szezont kihagyó Ladányi Balázs mellett két, talán legtehetségesebb fiatal csatára, Könczei Áron és Hári Norbert nélkül állt fel a DHK. A Fehérvár 6 légiósa közül négyen – Manavian, Martinelli, Wehrs és Francis – az EBEL-keretből érkezett, melléjük Scola és Brance Orban csatlakozott a MOL ligás csapatból. Ezen felül kilenc válogatott kerettag – Szirányi, Benk, Nagy Gergő, Kovács Csaba, Hetényi Zoltán, Sarauer, Orbán Attila, Kóger és Sikorcin – öltözött be. A 21 benevezett fehérvári közül négyen – Reisz, Kocsis, Reiter Attila és a már említett Brance Orban – voltak részesei a csütörtök esti MOL Liga elődöntőnek, így elmondható, hogy igen jó erőkből álló csapattal érkezett Hannu Jarvenpäa és Sille Tamás az első selejtezőt megvívni. A mérkőzés külön érdekessége volt, hogy hosszú idő után először játszott egymás ellen Hetényi Zoltán és öccse, Hetényi Péter.

Mindez igazolódni is látszott a 2. perc elején, amikor Kovács Csaba, B. Orban és Bodo mattolta a hazaiak védelmét, végül Bodo talált a hálóba. A folytatás azonban nem egészen úgy alakult, ahogy az az utóbbi évek legerősebb magyar klubcsapatától elvárható lett volna. A 7. percben ugyanis a Berta Ákos, György Róbert, Godó Dániel trió állította megoldhatatlan feladat elé a kék-fehéreket, Berta lövése talált utat Hetényi Zoltán hálójába. Ami ennél is meglepőbb lehetett, az az volt, hogy a Debrecen egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet ebben a 20 percben. A harmad végére a kapura tartó lövésekben is előnyt harcoltak ki, ahogy a gólok számában is, hiszen a 18. percben Kaszkov lőtt újabb gólt, amivel át is vette a vezetést csapatának.

DHK jegbe

Érezhették a fehérváriak, hogy ezúttal több kell ennél, hiszen a második harmadban nagyobb sebességre kapcsoltak, a 25. percben Chris Francis egyenlített Benk és Kovács Csaba átadásából, ám egy perc múlva a hazaiak ismét visszavették a vezetést, a csapatkapitány Dancsfalvi Norbert volt eredményes. Ennek a szakasznak az őrült rohanását Chris Francis zárta le, aki ismét csak Benk és Kovács társaságában dolgozott meg az újabb fehérvári egyanlítésért kevesebb, mint 40 másodperccel később. A Fehérvári fölény végül a 37. percben érett vezetéssé, ekkor a két Orbán hozta össze a találatot, amelyet a hátvéd Orbán Attilának könyveltek el.

Ez a koreográfia eddig az eredményt tekintve megegyezett az egy évvel ezelőttivel, hiszen akkor is egyetlen gól volt a Fehérvár javára 40 perc után. Akkor azonban a harmadik harmadban a Volán el tudott lépni ellenfelétől. Most ez nem sikerült, a két csapat gól nélkül hozta le a harmadik harmadot. Az egygólos fehérvári győzelem a Debrecen számára nagyon szép eredmény, a vendégek viszont nem büszkélkedhetnek vele, még akkor sem, ha esetleg kemény fizikai edzésekből érkeztek a Magyar Kupa selejtezőjére.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum