Hári János gólt lőtt és gólpasszt adott
A Leksand továbbra is harcban áll a svéd másodosztály rájátszásában. Sofronék egyenlítettek a Salzburggal szemben, Vas Jánosék egy győzelemre vannak az elődöntőtől a cseh másodosztályban, a Cracovia visszavette a pályaelőnyt a Sanokkal szemben, Erdély Csanádék pontot szereztek a keleti konferencia egyik kiemelkedő csapatának otthonában.
Hári Jánosék 34 perc után már 4-0-ra vezettek a Hockey Allsvenskan, vagyis a svéd másodosztály rájátszásában a Karlskoga ellen. Ráadásul a záró húsz percben is ők kezdték a gólgyártást, a vendégeknek csak a szépítésre futotta az 56. percben, ezzel alakult ki az 5-1-es végeredmény. Hári János aktív szerepet vállalt a meccsen, a harmadik gólt egyéni akció végén ő szerezte és az ötödik találatnál is asszisztos volt. Jó hír, hogy a Leksandot az első fordulóban legyőző Oskarshamn kikapott, így teljesen nyílt a küzdelem, Háriék a 3. helyen állnak. A hatcsapatos rájátszás győztese a másodosztály ezüstérmesével játszik három győztes meccsig tartó párharcot az osztályozó lehetőségéért.
Kétszer szerzett vezetést a Salzburg a Klagenfurt ellen az EBEL negyeddöntőjének negyedik meccsén, de a hazaiak kétszer egyenlítettek. Először a meccs felénél vezetett a rekordbajnok, de jól gazdálkodott előnyével, majd a harmadik harmad első percében kétgólosra növelte azt. Hiába lőtt kétszer annyit kapura ebben a periódusban a Red Bull, gólt nem sikerült szereznie, így végül 4-2-re nyert a KAC. Sofron István betegsége után ismét a jégen volt, de pontot nem szerzett. Győzelmével a Klagenfurt 0-2-es állásról egyenlített.
Vas Jánosék újabb fölényes győzelmet arattak a cseh másodosztályban negyeddöntőjében. Hazai pályán kétszer is öt gólt ütöttek, a párharc harmadik meccsén, a Prostejov otthonában azonban ezen is tudtak még javítani, a vége 6-2 lett. A Prostejov 6-0 után jutott levegőhöz, a 44. percben egy perc alatt lőttek két gólt, de ez szépségtapasznak is kevés volt. Vas János pontot nem szerzett, de csapatában továbbra is nagy megbecsültségnek örvend. A klub honlapja még a második meccs után készített vele interjút. Ebben Vas elmondta, hogy az első sornak meghatározó szerepe van a csapat teljesítményében, képesek magukkal húzni a többieket is. Szerinte kulcsfontosságú a védekezés, mert elöl van annyi kreativitás a Slaviában, hogy gólt mindenképpen lőnek, hátul kell biztosítani, hogy ne kapjanak és akkor nagy baj nem lehet. Saját teljesítményére is rákérdeztek, hogy mennyire elégedett a két meccsen szerzett három pontjával. Vas erre a következőket válaszolta: “Egészen őszintén mondom, hogy nem érdekel. A rájátszás a győzelemről szól, nem a kanadai tabelláról. Két győzelmet kell még szereznünk (ebből egy azóta már megvan ? a szerk.), csak erre szabad koncentrálnunk.” A pontok mögött az új összetételű soroknak is szerepe lehet, Vas immár hét meccse játszik együtt a kanadai Nathan Robinsonnal és a szlovák Jaroslav Markoviccsal. A csapat azóta veretlen.
A Krakkó visszavette a vezetést a Sanok elleni párharcban a lengyel bajnokság elődöntőjében. Azari Zsolték először játszottak hazai pályán és rendes játékidős 2-2-es döntetlen után a hosszabbításban sem bírtak ellenfelükkel, így jöhetett a szétlövés, amelyben a vendégeknek kedvezett a szerencse, a hatodik párban nyerték meg a meccset 3-2-re, a 3500 néző legnagyobb bánatára. Azari a 4.sorban kapott helyet, pontot nem szerzett, a párharc állása 2-1 a Cracovia javára.
A USHL-ben a Sioux Falls Stampede a Dubuque Fighting Saints otthonába látogatott. A hazaiak kiemelkednek a keleti konferencia mezőnyéből, az ott élen álló Cedar Rapids RoughRidersszel közösen 68%-os teljesítményt mutattak, ami elismerésre méltó eredmény. Összehasonlításképpen, a nyugati konferenciában időarányosan a Lincoln Stars áll a legjobban, a csapat a megszerezhető pontok 58%-át zsebelte be. A Dubuque kétszer szerzett vezetést, de Erdély Csanád csapata kétszer egyenlített, utoljára az 51. percben. Mivel több gól nem esett, így jöhetett a ráadás, amelynek a 7. percében a hazaiak harmadszor, ezúttal végleg megszerezték a vezetést és 3-2-re nyertek. Erdély pontot nem szerzett, a Stampede hatodik helyen áll nyugaton.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Azari Zsolt | Sanok | PHL | 5. | 20 | 4 | 2 | 6 |
Erdély Csanád | Sioux Falls Stampede | USHL | 5. | 44 | 5 | 5 | 10 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 33 | 19 | 20 | 39 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 4. | 40 | 5 | 4 | 9 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 2. | 2 | 0 | 0 | 0 |
Hári János | Leksands IF | Allsvenskan (SWE-2.) | 4. | 46 | 11 | 34 | 45 |
Láday Tamás* | Medicine Hat Tigers | WHL | 9. | 9 | 0 | 1 | 1 |
Magosi Bálint | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 12. | 23 | 7 | 6 | 13 |
Briancon | Kupa és Ligakupa | 8 | 1 | 1 | 2 | ||
Sági Martin | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 9 | 1 | 3 | 4 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 8. | 46 | 5 | 9 | 14 |
Sevela Peter | Skalica | Extraliga (SVK-1.) | 10. | 24 | 79 | 718 | 90,1 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 14. | 28 | 2 | 5 | 7 |
Klagenfurt | EBEL | 2. | 12 | 1 | 3 | 4 | |
Vas János | Slavia Praha | 1. liga (CZE-2.) | 4. | 33 | 9 | 15 | 24 |
Vas Márton | HC Fassa Falcons | Serie A (ITA-1.) | 5. | 44 | 10 | 27 | 37 |
HC Fassa Falcons | Olasz Kupa | 2 | 1 | 1 | 2 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.
*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.